Katonai fegyelmet várnak el az olimpikonoktól a téli olimpia előtt

Eurosport
Eurosport

Frissítve 21/01/2022 - 11:02 GMT+1

A MOB a két előírt COVID-tesztet elővigyázatosan kiegészíti egy harmadikkal a Pekingbe utazás előtt. Egészen más egészségügyi előírásokat kell fegyelmezetten betartania a sportolóknak, a kísérőiknek és a sportvezetőknek a pekingi téli olimpia előtt és a versenyek alatt, mint azoknak, akik tavaly a tokiói nyári játékok résztvevői voltak.

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang- világkupa, Debrecen (Fotó: Derencsényi István / Hunskate)

Fotó: From Official Website

A „más ez esetben a szembetűnő szigorítás mellett azt is jelenti, hogy már nem elegendő a negatív eredményű PCR-tesztek bemutatása, mivel a kínai határt csak az oltottak léphetik át.

Akik ennek ellenére is oltatlanok, vagy megérkezésükkor pozitív eredményt mutatnak, azoknak menthetetlenül karanténba kell vonulniuk, ahonnan aztán nem lesz könnyű szabadulni.
„Alaphelyzetben valóban csak azok léphetik át a kínai határt, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, és olyan vakcinát vettek fel, amelyek használatához az országuk kormánya már hozzájárult. Az oltások számára vonatkozó előírás ugyanakkor nem került az úgynevezett minimumkövetelmények közé.
Az oltáselleneseket csak akkor nem fogják a határnál visszafordítani, amennyiben hajlandóak 21 napos karanténba vonulni, ahol aztán folyamatosan tesztelni fogják őket. Egyelőre nincs tudomásunk olyan versenyzőkről, akik a háromhetes bezártságot választották volna, tudomásul véve, hogy a szállásukat nem hagyhatják el, következésképpen ez idő alatt az edzéseikről is le kell mondaniuk” – tájékoztatta az SzPress Hírszolgálat Dr. Tállay András, a MOB Orvosi Bizottságának elnöke.
picture

Beijing 2022

Fotó: Getty Images


Veszélyes út Pekingbe
A szervezők azt ígérik, hogy ha valakinél a versenyek alatt enyhébb megfertőződésre utaló tünetek jelentkeznek, ahhoz azonnal ki fog szállni a gyorsan reagáló egység, és a helyzetnek megfelelő döntést fog hozni – folytatta a MOB orvosi bizottságának elnöke. - Ezt most nem is vonom kétségbe, abban viszont egyáltalán nem vagyok biztos, hogy akkor sem fognak késlekedni, ha történetesen egyszere 100, vagy annál is több eset súlyosságát kell mielőbb megállapítaniuk. Azt is jelezték. hogy a karanténba került versenyzőket három vagy négynaponként tesztelni fogják, és ha negatív eredményeket mutatnak, lehetőség nyílhat arra, hogy újra a csapatuk rendelkezésére állhassanak, ám ezt jelenleg csak remélni lehet. Több a valószínűsége annak, hogy sokan fognak sportnyelven szólva „kipontozódni" - véli Tállay doktor.
A szakember szerint a magyar küldöttség tagjaira úton Peking felé két ponton is komoly veszély leselkedik. Először a Budapest –Amszterdam légijáraton, amelyen nem csak az olimpikonok utaznak majd, aztán pedig Európa egyik legforgalmasabb repülőterén, ahol nyolc órát időznek, mielőtt felszállnának a Pekingbe induló gépre, amelyet már kizárólag az olimpiára indulók vehetnek igénybe.
Beijing 2022

96, 72, 24
Elismerésre méltó, hogy a MOB Orvosi Bizottsága eggyel „megtoldotta” az olimpia előtti két kötelező COVID ellenőrzést. Ennek köszönhetően a magyar olimpikonok nem csak a szervezők által előírt, 96, illetve 72 óránál nem régebbi PCR tesztjük eredményét mutathatják be az érkezésnél, hanem szükség esetén azt is, ami 24 órával korábban készült, tehát közvetlenül Budapest elhagyása előtt” – hangsúlyozta Fábián László, a MOB sportigazgatója.
Az olimpiai bajnok sportvezető, aki Tállay doktorhoz hasonlóan szintén katonás fegyelmet és kevés rugalmasságot sugárzó téli olimpiára számít, bízik abban, hogy minden magyar olimpikon az elutazásig, majd Pekingbe érkezése után is fegyelmezetten követi az előírásokat. Más szóval mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze a maga és a társai egészségét.
Forrás: SzPress Hírszolgálat
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés