Bejelentették, hol rendezik 2032-ben a nyári olimpiát

Németh Dániel

Publikálva 21/07/2021 - 12:11 GMT+2

Tekintve, hogy Brisbane volt az egyetlen jelölt, nem okozott nagy meglepetést a NOB.

2032-ben Brisbane rendezi az olimpiát.

Fotó: Getty Images

2032-ben visszatér Ausztráliába az olimpia, szerdán ugyanis bejelentették: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elfogadta Brisbane pályázatát.


Mivel a 2032-es pályázati szakasz során Brisbane volt az egyetlen jelölt, igazából már csak a bejelentés, valamint a rendezői szerződés (Host City Contract) aláírása hiányzott, hogy hivatalossá váljon: Melbourne és Sydney után egy harmadik ausztrál város is megrendezheti az olimpiát. Thomas Bach NOB-elnök és Annastacia Palaszczuk queenslandi miniszterelnök szerdán aláírták a szükséges papírokat, Brisbane tehát innentől készülhet a 2032-es játékokra.

Brisbane-re végül 72 szavazat érkezett, öten voksoltak ellene, hárman pedig tartózkodtak – mindez azonban csak formalitás volt.

„Ez a nap nem csak Brisbane és Queensland, de az egész ország számára történelmi” – mondta Scott Morrison miniszterelnök. „Csak a világvárosok képesek megrendezni az olimpiai játékokat, így ez Brisbane városának a régióban és a világban betöltött helyét is tükrözi” – folytatta a politikus. A döntést a brisbane-i delegáció örömmel fogadta, az ausztrál városban pedig kisebb tűzijátékkal ünnepelték a hírt.
Queensland rutinosnak mondható a világversenyek rendezésében, 2018-ban itt tartották a nemzetközösségi játékokat. Abban, hogy az olimpiára erős pályázatot állítottak össze, nagy szerepe volt annak, hogy a létesítmények nagy része – az anyag alapján 84%-a – már most a rendelkezésre áll, a Gabba krikettpályát pedig rövidesen átépítik. Ha minden a tervek szerint alakul, az lehet az olimpián az egyik fő létesítmény.
picture

Brisbane 2032 Olympics

Fotó: Getty Images

Az utóbbi néhány évben valamennyi pályázati szakaszban szembesült azzal a problémával a NOB, hogy hamar elfogytak a jelentkezők, tartva a nehezen féken tartható költségektől. 2017-ben emiatt a bizottság nem csak a 2024-es, de a 2028-as játékok rendezővárosáról is döntött: Párizs kapta a Tokió utáni olimpiát, míg rá négy évre Los Angeles rendezheti meg a versenyt. Most pár évig nyugodtak lehetnek a NOB-nál, hiszen a következő három nyári olimpiának megvan a házigazdája.
Brisbane már egy megújított rendszerben kapta meg a rendezés jogát, amelyben a tagok javasolják a végrehajtó bizottságnak a lehetséges rendezőt. Az eljárást, amelynek a fő célja, hogy elkerüljék a népszavazásokat és a pályázatok során felbukkanó botrányokat, John Coates, a NOB alelnöke, nem mellesleg az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnöke dolgozta ki. Nem véletlen, hogy a NOB gyorsan sietett leszögezni: Coates betöltött tisztségei között nincs összeférhetetlenség – a Brisbane-ről szóló vitákon nem vett részt.
A NOB február végén jelentette be, hogy párbeszédet kezdeményezett Brisbane-nel a rendezésről, amely döntés sokakat meglepett – elsősorban azokat a városokat, akik gondolkoztak a 2032-es rendezésben. Az MTI szerint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége például január 27-én döntött a Budapest 2032 Bizottság létrehozásáról, amelynek február 23-án tartották az alakuló ülését.
A nyári játékok történetében Ausztrália harmadszor lesz házigazda, 1956-ban Melbourne-ben, 2000-ben pedig Sydneyben volt az olimpia.

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés