A koronavírus-járvány miatt idén nyárra halasztották a 2020-as tokiói olimpiát, de még mindig nem feltétlenül biztos, hogy megrendezik a játékokat. A vakcina kifejlesztésével viszont a következő fél évben sok minden változhat, reméljük, a lehető legjobb irányba. Az olimpia megrendezéséről, a vakcinákról való véleményükről kérdeztük a világbajnok, kétszeres Európa-bajnok súlylökőt, Márton Anitát, az Európa-bajnok vízilabdázót, Manhercz Krisztiánt és a kétszeres vb-aranyérmes, Eb-első kajakozót, Birkás Balázst. 


Birkás Balázs még 2019 nyarán, a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon lett ötödik 500 méteren a kajaknégyes tagjaként, az a helyezés négy plusz négy kvótát jelentett Magyarországnak a tokiói játékokra. Legutóbb tavaly októberben beszélgettünk vele, ahol mesélt a 2020-as évéről, a felkészüléséről, és arról, hogy 200 egyesben és 500 négyesben is az olimpiai szereplés a célja. 
A kajak kettesben kétszeres világbajnok Birkás úgy látja, a tokiói olimpia nincs veszélyben, ha más nem, zárt kapuk mögött megtartják a versenyeket. Tudomása szerint nem esett át a fertőzésen, de nem fél tőle. Úgy érzi, erős a szervezete, úgyhogy ha csak róla volna szó, nem biztos, hogy beadatná magának a vakcinát. Azért azonban, hogy másokat védjen, vállalná az oltást. 
Olympic Games 2020
Vérükben van az olimpia
9 ÓRÁJA
"Nem tartok a vakcináktól. Ha oltatnom kell magam, jöhet az orosz, a kínai, bármelyik. Nem tartom őket veszélyesnek. Mivel az a cél, hogy minél többen megkapják az oltást, az oltóanyag fajtájának nincs jelentősége."
Így rakta össze magát újra a világbajnok kajakos a világkupa rontott előfutamai után | Eurosport
Legutóbb április elején beszélgettünk a kétszeres világbajnok kajakossal, Birkás Balázzsal, nem sokkal azután, hogy bejelentették, elhalasztják a tokiói olimpiát. Bár az edzéseken remek számokat produkált, Balázs egyértelműen támogatta a döntést. Ezúttal a múlt hétvégén rendezett szegedi világkupán szerezett bronzérme volt beszélgetésünk apropója, elsősorban az, ahogy össze tudta magát szedni a rosszul sikerült elő- és középfutam után.
Birkás azt mondja, nem irigyli a döntéshozókat azzal kapcsolatban, hogy az olimpiai indulók és a kijutásért küzdők hová is kerüljenek az oltási sorban. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár szerint ezeknek a sportolóknak előre kell kerülniük, Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora viszont úgy véli, ez nem volna etikus lépés.
"Ez egy patthelyzet, nem lennék a politikai döntéshozók helyében. Az állam rengeteg pénzt fektet egy sportolóba, mire az eljut az olimpiai szintig. Ehhez képest a vakcina ára elenyésző. Ha már az állam ennyi pénzt elkölt a versenyzőkre, nem szabadna, hogy egy ilyen kis tételen esetleg elússzon minden. De ott van a másik oldal, hogy akiknek valóban szükségük van rá, azoknak az oltást minél előbb meg kellene kapniuk. Ez egy nagyon nehéz politikai döntés lesz. 
Amúgy szerintem a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak kellene beleállnia a dologba. Nekik kellene biztosítani a vakcinát az olimpiára készülőknek, és akkor nem az egyes országok kormányainak szándékán múlna a dolog. Egyébként pedig akár be is lehetne vállalni, hogy az olimpiai kerettagokat, azt a pár száz embert előbb beoltják." -
zárta mondandóját
Birkás Balázs
.

Birkás-Balázs-kajak-min.jpg

Fotó: Eurosport

Az Európa-bajnok vízilabdázó, Manhercz Krisztián is az OSC azon tíz játékosa közé tartozott tavaly szeptemberben, akik pozitív koronavírus-tesztet produkáltak, az újbudai csapatnak ezért vissza kellett lépnie a Magyar Kupa négyes döntőjétől. Voltak olyan csapattársai, akiket nagyon komolyan érintett a betegség, ő megúszta.
"Voltak tüneteim, két napig fáradtságot, kis fejfájást éreztem, és volt egy elég komoly, 37,2-vel rendelkező férfináthám.
(nevetünk - a szerk.)
Relatíve nagyon simán megúsztam ezt az egészet. A csapatból van, akit nagyon komolyan érintett ezt a betegség."
A 23 éves pólós Rióban már ott volt az ötödik helyen végző magyar válogatottban, Tokióban is szinte biztos csapattagnak számít, és ha az az ára az újabb olimpiai szereplésének, hogy kötelező beoltatnia magát valamelyik vakcinával, akkor gond nélkül megfizeti.
"Nekem kiskorom óta az az egyik célom, hogy olimpiát nyerjek, így ha azt mondják, hogy ezt csak vakcinával lehet elérni, akkor ez legyen a legnagyobb probléma. A viccet félretéve naponta változnak a dolgok, és nem csak a vízilabdában, hanem világszinten a koncepciók terén. Az olimpiára valószínűleg kötelezővé fogják tenni a sportolók számára az oltást, de lehet, hogy addigra mindenki számára az lesz. Az elsődleges cél, hogy próbáljon meg mindenki vigyázni magára, hogy legalább nézők nélkül meg lehessen rendezni a vízilabdatornákat, és legalább online követhetőek legyenek a meccsek. Nézők nélkül nyilván nem ugyanaz, elég, ha csak a tavaly januári budapesti Eb-döntőt visszanézi valaki. Bízom benne, hogy hamarosan a nézők is visszatérhetnek a lelátóra."
Az OSC Eb-győztes házi gólkirálya szerint minden adott, hogy komoly eredményeket érjen el Varga Dániel csapata | Eurosport
A 23 éves, Európa-bajnok vízilabdázó, Manhercz Krisztián idén is az OSC egyik vezére, házi gólkirálya. A nyáron alaposan átalakult újbudai csapatról, új vezetőedzőjéről, Varga Dánielről, a Manherczet is érintő koronavírusról és a válogatott januári Világliga-tornájáról beszélgettünk vele. Milyen várakozással tekintettél az új szezon elé a légiósok nélküli OSC-vel?
Arról is megkérdeztük Manherczet, hogy mit gondol Szabó Tünde, az oltási sorrendet illető javaslatáról. A felvetést etikátlan lépésnek minősítő Merkely Béla egyébként igen közel áll a vízilabdához.
"A sport valamelyest egy játék. Nekünk ez az életünk, a munkánk, a kereseti lehetőségünk, de ez az életek fontosságával nem tudja felvenni a versenyt. Korai lenne most megmondani, hogy ki kapjon hamarabb oltást. Prioritást azok élveznek most véleményem szerint, akik idősek, betegek, akik esetében maga az életben maradás, a túlélés is egy fontos szempont. Ha választanom kéne, a nagyszüleimnek, a szüleimnek adatnám be először az oltást, azoknak, akik számomra fontosak. Nem nekünk kell dönteni ebben, de biztos vagyok bennem, hogy a legjobb döntés fog születni."
Manó Rióban már ott volt az ötödik helyen végző csapatban, tavaly pedig átélte a tokiói olimpia elhalasztását. Vajon vannak kétségeiTokió megrendezésével kapcsolatban?
"Szerintem az olimpiát megtartják, bízom benne, hogy az állításom július második felében is érvényes lesz. A vízilabdában az olimpia a csúcs, azért dolgozunk négy - most öt - éven át, hogy odajussunk, mindent meg fogunk tenni az utolsó pillanatig. Abba a kérdésbe, hogy meg legyen-e tartva, nincsen beleszólásunk, feljebb döntik el."

Manhercz-Krisztián-Világliga-min.jpg

Fotó: Eurosport

Az olimpiai bronzérmes, fedett pályás világbajnok súlylökő, Márton Anita februárra várja kislánya születését. Úgy tervezi, hogy már tavasszal visszatér, és ott lesz Tokióban. Nagy könnyebbség, hogy a kvótája már megvan, azonban a játékok megrendezésével kapcsolatban azért vannak kétségei. 
"A hivatalos kommunikáció szerint mindenképpen megrendezik az olimpiát. Van azonban bennem némi aggodalom, ahogy sokakban, hisz tavaly is jó ideig kitartottak a rendezés mellett, de aztán mégis halasztás lett a vége. Őszintén, én úgy gondolom, hogy a játékokat tavaly is meg lehetett volna tartani, hisz augusztusban viszonylag nyugodt volt a helyzet. Persze nem biztos, hogy így volt ez a világ minden részén."
Nem tud róla, hogy átesett volna a fertőzésen, semmilyen, a vírusra jellemző tünete nem volt az elmúlt évben, még egy enyhe megfázás sem. Az oltást magát nem ellenzi, már csak azért sem, mert Rio előtt is volt olyan vakcina, amit kötelezően meg kell kapniuk.
Sokan mondták, hogy nem lesz belőlem semmi - Márton Anita írása | Eurosport
Fiatalabb koromban nagyon sokan mondták, hogy nem lesz belőlem semmi. Hogy nem lesz belőlem nemzetközi szintű versenyző. Hogy megrekedek majd 17 méternél. Csak, mert alacsony vagyok. Később, amikor meg már stabil résztvevő voltam a világversenyeken, jött az, hogy én úgysem állhatok majd fel soha a dobogóra.
"Már csak a helyszín miatt is kellettek kötelező oltások, illetve konkrétan Rióban a zika-vírussal kapcsolatban voltak aggodalmak. Hogy kisgyerekes anyukaként fölvehetem-e, vagy mi lesz erre a protokoll, azt még nem tudom. De ha föl kell venni, akkor ugyanúgy föl fogom venni, mint mindenki más, én nem fogok ezen problémázni. Előbb-utóbb úgyis mindenkinek meg kell kapnia. A legtisztább az volna, ha minden Tokióba utazó sportolót beoltanának. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy vannak azért olyan országok, ahol nem annyira fejlett az egészségügy, és a vakcina még annyira sem elérhető, mint itt."
Anita véleménye elég határozott azzal kapcsolatban, hogy hol lenne a helye az olimpiára készülőknek az oltási sorban.
"Nem hiszem, hogy ezen a két-háromszáz emberen múlna bármi is. Sokaknak még a kvótájuk sincs meg, és elképzelhető, hogy már azokon a versenyeken is kötelező lesz a vakcina, ahol az indulás jogát egyáltalán kivívhatják."

Márton-Anita-2-min.jpg

Fotó: Eurosport

Olympic Games 2020
Az Eurosport 13. napi adása: Krizsán Xéniával és újabb kajak-kenu éremesélyekkel
10 ÓRÁJA
Olympic Games 2020
Ha egy kis olimpiai drámára vágynál: best-of válogatás a 12. napról
13 ÓRÁJA