Az elméletileg már visszavonult brit bunyós már bejelentette, szerinte hol és mikor kerülhet sor a harmadik Usyk elleni ütközetre.

Furcsa kettőssége lenne a profi ökölvívás királykategóriájának, ha a négy szervezet címeit július 19-én másodszor is egyesítő Oleksandr Usyknak legközelebb ismét azzal a Tyson Furyvel kellene megmérkőznie, akit az elmúlt másfél éven belül kétszer is le tudott győzni. A gondolattal annál is inkább lehet érdemes foglalkoznia az ukránnak, mert Fury egyre többször jelzi, hogy akarja ezt a meccset.

Az Eurosport műsorán: Pogačar-bukás után erődemonstráció, vízisí, lovagi párbaj és Evenepoel-dráma

Videó forrása: Eurosport

Lennox Lewis 1999-es hőstette óta nem volt példa a nehézsúlyú profi ökölvívásban arra, hogy valaki egyesíteni tudja a négy nagy szervezet (WBO, WBA, WBC, IBF) világbajnoki öveit, ezzel kiérdemelve a Vitathatatlan (Undisputed) bajnoki címet.
2024 májusában aztán hosszas huzavona, tárgyalás és szájkarate után végül létrejött a történelmi mérkőzés, amelyen Tyson Fury a WBC-, míg Oleksandr Usyk a másik három szervezet övét tette kockára. A profi ökölvívás újkori hazájában, Szaúd-Arábiában megrendezett gálán az ukrán megosztott pontozással őrizte meg veretlenségét a profik között, felérve a súlycsoport Olümposzára. Usyk ráadásul nem először egyesítette az öveket önmagánál, alapvető súlycsoportjában, cirkálósúlyban ugyanis korábban ezt már megtette, a nehézsúlyba való fellépését is leginkább az motiválta, hogy egy szinttel feljebb keressen új kihívásokat.
picture

Oleksandr Usyk és stábja az első címegyesítő mérkőzés után

Fotó: AFP

A manapság már-már kötelezőnek tekinthető visszavágóra aztán 2024 decemberében, ugyancsak Rijádban került sor. Ez a meccs is végigment, a 12 menet után a pontozók egyhangú döntése alapján ismét Usyk bizonyult jobbnak. A mérkőzés után néhány héttel Tyson Fury – karrierje során már nem először – bejelentette visszavonulását.
Aki a visszavonulás bejelentésekor arra tippelt, hogy a brit nem ekkor akasztja véglegesen szögre a kesztyűket, annak jó eséllyel igaza van.
Mint ahogyan arról az Eurosport.hu-n is beszámoltunk, alig egy héttel a július 19-i Usyk-Dubois címegyesítő gála előtt Fury Instagram-fiókján kürtölte világgá, hogy harmadszor is megmérkőzik az ukránnal, ezúttal a Wembley-ben, 2026 áprilisában.
Az ukránnak azért kellett ismét egyesíteni a korábban általa már megszerzett öveket, mert a Fury elleni első mérkőzés után az IBF arra kötelezte volna, hogy összecsapjon a szervezet által kijelölendő kötelező kihívóval. Mivel azonban az ukránt kötötte a Fury-féle szerződésbe foglalt kötelező visszavágó, kénytelen volt lemondani az övről, ami egy Anthony Joshua elleni győzelmet követően került Daniel Dubois-hoz, most már tudjuk, hogy csak ideiglenesen.
Fury aktivitása alig néhány nappal az Usyk-Dubois gála előtt már előrevetítette, hogy a brit lassan megunja azt, hogy egy Netflix-stáb rögzíti népes családja mindennapjait, és most már visszatérne a ringbe, hogy keressen még néhány millió fontot. A Gypsy King látóterében két potenciális mérkőzés állhat – egyrészt az Usyk elleni trilógia, másrészt pedig egy Anthony Joshua elleni "összbrit derbi".
Mindkét mérkőzésnek bőven lenne haszna Fury számára.
Amennyiben összejönne az Usyk elleni harmadik összecsapás, akkor a brit azt a nem mindennapi bravúrt mondhatná el magáról, hogy zsinórban két vereség után rögtön elsőre ismét világbajnoki övért boxolhatna. Ráadásul, amennyiben időközben Usyknál marad mind a négy öv, rögtön címegyesítő mérkőzésen találhatná magát. Hab lenne a tortán, ha mindezt megfejelve még a helyszínt is ő diktálhatná, márpedig Fury már a visszatérését hírül adó Instagram-posztban is jelezte, hogy a Wembley-ben kíván kötelek közé lépni.
Egy AJ elleni mérkőzés egy kicsit a "szomorú korábbi bajnokok" kategóriájába tartozna, hiszen Fury két vereséggel, Joshua pedig összesen négy vereséggel a háta mögött állhatna oda egy ilyen derbire. Igaz, egy Fury-AJ mérkőzésen a Wembley-be kilátogató cirka kilencvenezer angolt egyáltalán nem érdekelné, hogy ők ketten hogyan bunyóztak Usyk vagy épp Dereck Chisora ellen, ott valóban csak a "brit bajnoki cím" forogna kockán.
Maga a fő érintett, azaz Tyson Fury, önmagához képest meglehetősen csendben van, szándékait, érdeklődési körét illetően promótere, Frank Warren véleményére hagyatkozhatunk:
"Az angol közönség szeretne látni egy AJ elleni meccset – ilyen még nem volt, pedig talán már rég meg kellett volna rendezni.
Szerintem azonban ami Tysont igazán érdekli, az egy Usyk elleni harmadik mérkőzés. Azt akarja igazán."
picture

Pillanatkép a második Fury-Usyk mérkőzésről

Fotó: AFP

Hogy a Gypsy Kinget mennyire érdekli az Usyk elleni harmadik ütközet, arról leginkább a szombat éjjel, azaz az Usyk-Dubois mérkőzés ideje alatt, futás közben rögzített Instagram-videója tanúskodik. A hosszú monológból kiderül, Fury továbbra is meg van róla győződve, hogy egyedül ő lehet képes arra, hogy megállítsa az ukrán bajnokot:
"Gratulálok mindkét srácnak. Usyk pontosan tudja, hogy egyetlen ember van, aki képes lehet őt megverni. Kétszer már megcsináltam, a világ pontosan tudja, hogy mire gondolok."
A fenti szavakból jól látszik, hogy Fury továbbra is minimum vitatja a két Usyk elleni mérkőzésének pontozását, és leginkább erre húzza fel azt a narratívát, miszerint neki tulajdonképpen azért kell visszatérnie, mert az első két mérkőzése Usyk ellen igazságtalan eredményt hozott.
Tyson Fury tehát jelentős precizitással építi visszatérésének történetét, komoly nyomást helyezve már most a potenciális ellenfél Usykra és stábjára. Mivel pedig a brit még mindig óriási brand, két vereséggel és egy újabb elméleti visszavonulással a háta mögött is simán benne van a pakliban, hogy harmadszor is kiállhat Usyk ellen, ráadásul hazai pályán. Érdekérvényesítés felsőfokon.
Forrás: Sky Sports
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés