Két világkupa-arany után egy ezüst Ibizán: Betlehem Dávid második lett az 5 kilométeres versenyen

Nyíltvízi úszó-vk - A 10 kilométeren és a 3 kilométeres kieséses számban aratott győzelmeit követően Betlehem Dávid vasárnap ezüstérmet nyert a férfiak 5 kilométeres ibizai világkupa-versenyén, így három éremmel zárta a hétvégét.

Videón, ahogy Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid átveszi az olimpiai arany- és bronzérmet

Videó forrása: Eurosport

A spanyol tengerparton pénteken és szombaton a világkupa keretein belül rendeztek 10 kilométeres futamot, valamint 3 kilométeres kieséses versenyt, az FTC 23 éves olimpiai bronzérmese mindkettőt megnyerte, majd vasárnap a spanyol nemzetközi bajnokság részeként az 5 kilométeres küzdelmeket bonyolították le.
Betlehemet csak a francia Sacha Velly tudta megelőzni. Kovács-Seres Hunor ötödikként ütötte meg a panelt, így a harmadik távon is a korábbi junior világbajnok szerezte meg az indulási jogot a párizsi Európa-bajnokságra - Rasovszky Kristóf és Betlehem védett volt.
"Nagyon pozitív volt ez a hétvége. Mindhárom nap kellett versenyezni, elég nagy mezőnyben, még ma is, a spanyolok miatt. Három éremmel zártam, ezzel nagyon elégedett lehetek. Most megyünk Olaszországba edzeni pár napot, aztán jövő héten újra világkupa, de a legfőbb cél az, hogy az Eb-n menjen nagyon jól, ezért kell minél többet versenyezni addig és az edzéseken is nyomni keményen" - idézte a magyar szövetség oldala Betlehemet.
A nőknél legjobb magyarként Fábián Bettina a hetedik helyen végzett, mindössze egy tizeddel előzte meg Mihályvári-Farkas Viktóriát.
A vasárnapi 5 km-en külön díjazták az U16-os korosztályt: Sárkány Zétény ebben "utcahosszal" győzött, és a felnőttek között is bejött tizediknek.
(MTI)
Borítókép: A későbbi ezüstérmes Betlehem Dávid a férfi nyíltvízi úszók 3 kilométeres kieséses versenyében a szingapúri vizes világbajnokságon a Sentosa-szigetnél 2025. július 19-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés