Van egy szám, ahol eddig nem indulhattak férfiak az olimpián, 45 évesen debütálhat az első Párizsban

Sokszor írunk olyan női sportolókról, akik elsőként mutathatják meg magukat egy férfiak uralta sportágban. Ezúttal azonban fordult a kocka, ha minden a 45 éves Bill May tervei szerint alakul, ő lehet az első férfi az olimpián, aki egy kizárólag nők által űzött sportágban bizonyíthat.

Bill May és Natalia Vega Figueroa

Fotó: Getty Images

Eddig az évig a műúszás, vagy ha úgy jobban tetszik, a szinkronúszás kizárólag a nők sportja volt az olimpiákon, 2022 decemberében azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megállapodott a vizes világszövetséggel (World Aquatics) arról, hogy a 2024-es párizsi olimpián már férfiak is versenyezhetnek majd.
Ezzel a változtatással a férfiak a csapatok küzdelmeiben kaphatnak szerepet, válogatottanként ketten szerepelhetnek a nyolcfős együttesekben. Mivel a sportágban nemrég egy új pontozási rendszert is elfogadtak, a férfiak bekerülésével jóval több és sokkal nehezebb akrobatikus elem is megjelenhet egy-egy csapatnál.
Még 2022-ben a World Aquatics részéről azt nyilatkozták, remélik, hogy Párizsban legalább tíz ország válogatottja él majd a lehetőséggel. Arra vonatkozóan nincsenek még biztos számok, hogy pontosan hány férfi indul majd Párizsban végül, de egyvalakiről biztosan tudhatjuk, hogy nagyon ott akar lenni a francia fővárosban.
A 45 éves amerikai Bill May ezen a hétvégén a Párizs északi külvárosában, Saint Denis-ben nemrég átadott Olympic Aquatics Centre-ben készül arra, hogy bebiztosítsa a helyét hazája szinkronúszó csapatában. May történelmet szeretne írni, ő akar lenni az első férfi, aki ebben a sportágban versenyez majd az olimpián. Ettől már csak egy lépésre van: a csapat végleges keretét június 9-én hirdetik ki, és mivel már csak 12-en vannak a nyolc helyre, elég jó esélyekkel indul – pláne úgy, hogy ő egy egészen extra helyzetben van.
A szinkronúszás 1984 óta része a nyári olimpiák programjának, a vizes világbajnokságon 2015-ben Kazanyban debütáltak a férfiak a vegyes párosok küzdelmeiben, idén nyáron pedig Rómában az Európa-bajnokság programjába is bekerült ez a szám.
„Kimondani, hogy megyek majd az olimpiára, szinte elképzelhetetlen számomra, ez valami olyasmi, amit a pályafutásom nagy részében el sem tudtam képzelni, hogy egyszer majd kimondhatok” – nyilatkozta May a francia AFP hírügynökségnek az olimpiai csapat párizsi edzőtáborában, Eaubonne-ban.
picture

Kristina Lum-Underwood és Bill May

Fotó: AFP

May tízéves volt, amikor először találkozott a sportággal, csak azért vágott bele, hogy a lánytestvérével versenyezzen. Utána viszont beindult a buli, a karrierje elején meg tudta nyerni az amerikai nemzeti bajnokság párosversenyét, 1998-ban és 1999-ben pedig ő lett az Egyesült Államokban az év sportolója a sportágában.
Húsz évvel ezelőtt May csak külső szemlélőként figyelhette, ahogy hazája bronzérmet nyert az athéni olimpia csapatversenyében, nem sokkal később pedig úgy döntött, el is búcsúzik a szinkronúszástól. Egy ideig a világhírű Cirque du Soleil vizes produkcióiban vállalt fellépéseket, majd jött a hír: férfi szinkronúszók számára is megnyílt a világbajnokság. Ekkor jártunk 2015-ben, May pedig nem gondolkozott sokat, otthagyta a cirkusz világát, és visszatért a versenysporthoz.
„Meg fogom csinálni, bármi áron. Nem érdekel az sem, ha tök utolsó leszek, csak ott akarok lenni. Szeretném megmutatni a világnak, hogy a férfiaknak is lehet helyük a szinkronúszásban” – mondta akkor.
Aztán olyannyira nem lett tök utolsó, hogy 2015. július 26-án be is írta a nevét gyorsan a sportág történelmébe, amikor megnyerte az aranyat vegyes párosban Christina Jonesszal a technikai versenyben. Ezután még abban az évben a szabadprogramban a kétszeres világbajnok Kristina Lum-Underwooddal ezüstérmes lett, majd sorra jöttek még a világbajnoki érmek: 2017-ben Budapestről, 2023-ban Fukuokából, sőt, még idén Dohából is sikerült elhoznia vb-dobogós helyeket.
picture

Bill May és Christina Jones a vb-arannyal

Fotó: Imago

„Ez fantasztikus lehetőség volt számomra, de egyben a sportág fejlődését is megmutatta” – mondta. „Emellett azt is szerettem volna, ha inspirálhatok más férfiakat, vagy más olyan sportolókat, akik szeretnék a sokszínűséget képviselni a sport bármelyik részében, hogy lássák, lehetnek álmaik, amikért érdemes küzdeni, mert ha küzdenek, sem állíthatja meg őket” – tette hozzá.
Az olimpiai válogatási elvek azonban még közbeszólhatnak May olimpiai álmait illetően: mivel nincs lehetőség a csapattagok cserélgetésére, a kiválasztott nyolc főnek kell részt vennie a technikai, a szabad és az akrobatikus programokban is három egymást követő napon. Ezen a hétvégén tehát azt is tesztelik a csapatnál, hogy vajon a 45 éves May képes lesz-e lépést tartani a fiatalabb csapattársaival, akik közül a hozzá korban legközelebb álló is 25 évvel fiatalabb nála.
Viszont ha minden jól megy, akár már most hétvégén kiderül, álmodozhat-e még May Párizsról. Ha végül ott tud lenni, biztosan az egyik legnagyobb sztorija lesz a sportágnak az idei olimpián.
„Tízéves voltam, amikor odasétáltam ahhoz a medencéhez, és vissza se néztem azóta” – mondta. „Szóval ez most egy hatalmas lehetőség, egy olyan, ami egyszer adatik meg az életben. Először a világon látni fogtok egy szinkronúszó férfit is az olimpián. Annyira szeretném megüzenni a tízéves énemnek, hogy ’hé, egy nap te leszel ez az ember’” – tette hozzá May.
Kövesd a párizsi olimpiai minden pillanatát az Eurosporton, és csatlakozz a Viber-csatornánkhoz, hogy mindig kéznél legyenek a legfrissebb híreink!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés