Tovább húzódik Valieva doppingügye
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) bejelentette, hogy nem tárgyal a műkorcsolyázó Kamila Valieva ügyéről, a kérdéssel az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) foglalkozik.
Kamila Valieva
Fotó: AFP
A WADA végrehajtó bizottsága és a fő döntéshozó szerve, az alapító testület e héten, szerdán és csütörtökön tanácskozik, de a 15 éves orosz műkorcsolyázó nem lesz témája a csúcsvezetés összejövetelének - írta hétfőn a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
Valieva a februári, pekingi téli olimpián kitört doppingbotrány főszereplője, aki az orosz győzelmet hozó csapatverseny után végül annak ellenére rajthoz állhatott női egyéniben is, ahol negyedik lett, hogy közben fény derült doppingvétségére. Azonnali felfüggesztése és ideiglenes eltiltása az olimpiai részvételtől azonban többek között azért sem valósult meg, mert kiskorúsága miatt a WADA kódexe szerint védett személynek minősül, és diszkvalifikálását a CAS, a nemzetközi Sportdöntőbíróság sem támogatta.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/03/23/3343049.jpg)
Kamila Valieva
Fotó: Getty Images
A TASZSZ szerint a WADA arra számít, hogy a RUSADA augusztus 8-ig befejezi a vizsgálatot Valijeva nagy vihart kavart ügyében. A fiatal sportolónak egy december végi doppingtesztje bizonyult pozitívnak, ám a WADA által akkreditált stockholmi laboratóriumban elvégzett elemzés eredményét - amely szerint mintájában a trimetadizin nevű tilalmi listás szer nyomaira bukkantak - csak a pekingi olimpia közben hozták nyilvánosságra. Az olimpia előtt, januárban Valijeva a tallinni Európa-bajnokságon megnyerte a nők egyéni versenyét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)