Nem akármilyen élményben volt része a korábbi olimpiai bajnok Jayne Torvill, Christopher Dean jégtánc kettősnek. Egy befagyott alaszkai tó jegén mutatták be legendás Bolerójuk felújított változatát.


Január elején jelent meg egy 90 perces dokumentumfilm Dancing On Thin Ice (Vékony jégen táncolva) címmel, mely egy különleges utazást mutatott be. Az 1984-es olimpián szenzációs kűrjükkel olimpiai bajnoki címet szerző brit jégtáncosok, Jayne Torvill és Christopher Dean Alaszkába utaztak még a járvány előtt, ahol egy befagyott tavon korcsolyázták le az átalakított Bolerót.
A műkorcsolya történetének egyik legemlékezetesebb pillanata, amikor az 1984-es szarajevói téli olimpián a Torvill, Dean brit jégtánc duó Ravel Bolerójára készült kűrjével meghódította a bírókat, a közönséget és a TV-nézőket is, és rekordpontszámmal, a kivitelezésre maximumot kapva nyerték meg az olimpiát. Legendássá vált kűrjüket számos alkalommal bemutatták visszavonulásuk után, többek között 30 évvel később visszatértek Szarajevóba, hogy megismételjék a kűrt. A négyszeres világbajnok Torvill és Dean azóta sem szakadtak el a korcsolyázástól, élő- és televíziós műsorokban is rendszeresen fellépnek, immáron több mint 45 éve korcsolyáznak együtt. A 63 éves Jayne Torvill és a 62 éves Christopher Dean legújabb projektje minden eddigi előadásukat felülmúlta, a vad természetben, egy befagyott alaszkai tó jegén korcsolyáztak a Boleróra.
Skate America
Ezzel a kűrrel győzött Las Vegasban a kétszeres Európa-bajnok páros
12 ÓRÁJA
Dean elárulta, gyermekkori álmát valósította meg, mindig is szeretett volna természetes jégen korcsolyázni. Ez főleg azért alakult ki benne, mert legelső edzőpályáján, Nottinghamben, a mennyezeten lévő falfestményen egy idilli jeges táj nyűgözte le nap mint nap: „Korcsolyázók voltak rajta és hegyek a háttérben, ezt láttad, mielőtt átmentél az ajtón, és ráléptél a jégre.”
Torvillék Alaszkába utazva a klímaváltozás hatásait is megtapasztalták. Komoly nehézségeket okozott számukra, hogy befagyott jégfelületet találjanak, a tavak vagy nem fagytak be, vagy már olvadóban volt a jég. A helyiekkel beszélgetve megtudták, hogy az utóbbi években drámai változások mentek végbe a környéken, a jég egyre inkább olvad, az időjárás az év bizonyos szakaszaiban melegebb, mint korábban. Sokáig keresgéltek, a vadonban gleccsert mászva, kutyaszánt kipróbálva jutottak el odáig, hogy megtalálják a megfelelő helyszínt a forgatásra.
Nem ugyanazt a programot mutatták be, mint a szarajevói olimpián, a zenében és a koreográfiában is végeztek változtatásokat, és a hideg miatt melegebb ruhába kellett öltözniük, a lila szín azért megmaradt.
„Valamennyire melegen kellett azért felöltöznünk. Azt hiszem, elég bután néztünk volna ki, ha mínusz fokokban vékony és légies ruhát viselünk. Nem lett volna túl praktikus. Úgyhogy terveztek számunkra néhány pulóvert, amelyek az eredeti öltözetünket idézték fel”mesélte el Torvill.
Mindkettejük számára feledhetetlennek bizonyult ez az élmény, teljesen más impulzusok érték őket, hogy a természetben, és nem jégpályán korcsolyáztak. Elöntötték őket az érzelmek, a természetes jég a karban tartott jégpályákkal ellentétben nem volt tökéletes állapotban.
„Nagyon más egy jégpályán táncolni. A jégnek a tavon megvan a maga minősége. Annyira élő. Más a hangja, recseg és ropog. Az egyik legélénkebb emlékem az volt, hogy mennyire kicsinek éreztem magam. Máskor, ha táncolunk, minden figyelem ránk szegeződik. Egy stadionban vagy, és mindenki téged figyel. Itt senki sem volt, csak mi és a természet. Igen, egy kisebb filmes stáb is körülvett minket, de nem arról szólt ez, hogy valakinek bemutassunk egy előadást. Ez az érzelmekről szólt, hogy valami olyasmit csináltunk, mint előtte soha”
 érzéseit Dean. 
„Ez egy egyszeri élmény volt számunkra, hogy természetes környezetben szerepelhettünk. Egész életünket a jégpályán töltöttük, és habár úgy éreztük, hogy repülünk, mindig volt tető a fejünk fölött. És most kint voltunk, 47 évnyi karrier után, és lehetőséget kaptunk, hogy a vadonban korcsolyázzunk. Ezt egyszerűen nem szalaszthattuk el.” 
Skate America
Orosz söprés a nőknél: Trusova egyéni csúccsal nyerte a rövidprogramot
12 ÓRÁJA
Skate America
1 pont döntött a vb-ezüstérmesek javára a ritmustáncban
13 ÓRÁJA