A magyar páros csütörtöki produkciójára 106,66 pontot kapott, ami hárommal több, mint eddigi legjobbja, így a rövidprogramban elért 18. helyén négy pozíciót javítani tudott.
Ebben a számban 16 indulási jogot osztottak ki a 2022-es, pekingi téli olimpiára, de egy speciális számítás alapján, így a 14. hely önmagában nem volt garancia az indulási jog megszerzésére. A hazai szövetség (MOKSZ) honlapjának tájékoztatása szerint végül megváltotta repülőjegyét a kínai fővárosba a tavalyi Európa-bajnokságon 10. magyar egység.
Chtchetinina Ioulia a MOKSZ honlapjának a következőket mondta a verseny után:
Mûkorcsolya
Visszavonult az olimpiai bajnok páros
04/05/2021 13:07
Soha nem voltam még ilyen ideges, mert a reggeli edzés nagyon rosszul sikerült. Mikor felmentem a szobába, elsírtam magam, kételkedtem abban, hogy menni fognak az elemek ma este. Leírhatatlan, amit a program végén éreztünk, az ilyen pillanatokért csináljuk ezt. Mindig emlékezni fogok erre az estére.
„Szerda este a rövidprogram eredményét nézegetve nehezen tudtam hinni abban, hogy így fogunk ma korcsolyázni. Életem legkeményebb versenye volt. A kűr után a remegés és a sírás kerülgetett bennünket” – fogalmazott Magyar Márk.

Világbajnokság, Stockholm: Mishina és Galliamov győztes produkciója

A tavaly Európa-bajnok Aleksandra Bojkova, Dmitrii Kozlovskii duó a rövidprogram után még az élen állt, ám csütörtökön már nem tudott ennyire kiemelkedően korcsolyázni, így végül meg kellett elégednie a bronzéremmel. A második helyen a 2017-ben és 2019-ben világbajnok kínai Sui Wenjing, Han Cong páros zárt.
Pénteken 10.52-től a jégtáncosok ritmustáncával folytatódik a vb (közvetítés 10.45-től az Eurosport 2-n), amelyben Yanovskaya Anna, Lukács Ádám magyar duó is érdekelt lesz, 18 órától pedig a női kűr következik, melyet az Eurosport 1-en láthatnak.
Eredmények, páros:
1. Anastasia Mishina, Aleksandr Galliamov (Oroszország) 227,59 pont
2. Sui Wenjing, Han Cong (Kína) 225,71
3. Aleksandra Bojkova, Dmitrii Kozlovskii (Oroszország) 217,63
...14. Chtchetinina Ioulia, Magyar Márk 157,87
World Championships
Műkorcsolya: Nathan Chen kűrje
16/04/2021 11:32
World Championships
Műkorcsolya, Oszaka: Anastasia Mishina Alexandr
16/04/2021 07:22