60 évvel ezelőtt, 1961. február 15. reggelén a Sabena 548-as, New Yorkból Brüsszelbe tartó járata máig tisztázatlan okokból lezuhant Belgiumban. A gépen tartózkodó 11 fős személyzetnek és 61 utasának esélye sem volt a túlélésre, mind a 72 ember szörnyet halt a balesetben.

Az Egyesült Államok műkorcsolya-csapatának tizennyolc tagja, valamint az őket kísérő tizenhat fős stáb (a csapat menedzsere, hat edző, bírók és családtagok) is a gépen utazott. A február 22-én kezdődő műkorcsolya világbajnokságra tartottak Prágába, de soha nem értek oda; a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség és a cseh szervezők végül a tragédia miatt törölték a vb-t, az egész világ megrendült, az amerikai műkorcsolyázás történetének legsötétebb napja volt ez, de az ezt követő időszakban is óriási lelki teher nehezedett mindenkire a sportágban, évek teltek el, mire amerikai műkorcsolyázók újra megtalálták helyüket a világ élvonalában.

A világbajnokságra tartó csapat felszállás előtt, az utolsó fotók egyike

Fotó: Eurosport

Mûkorcsolya
Visszavonult az olimpiai bajnok páros
04/05/2021 13:07
A II. világháborút követő időszak az amerikai műkorcsolyázás aranykora volt, aminek egy csapásra vége lett azon a februári napon. Éppen 1961 volt az első olyan év, amikor a CBS csatorna a tévében közvetítette a versenyeket, köztük a nemzeti bajnokságot is, ahol szinte azonnal ismertté és közkedveltté vált egy műkorcsolyázó család, Owenék, akik hatalmas reményekkel készültek a világbajnokságra. 

"Ez a tragédia borzalmas, de még borzalmasabb azoknak, akik túlélték”


Ennek az aranykornak az egyik legjelentősebb alakja, a korábbi kilencszeres egyéni, és hatszoros páros bajnok, akkoriban már edzőként dolgozó csúcstartó, Maribel Vinson-Owen volt. Az 1960-as téli olimpián szereplő műkorcsolya-csapat 12 tagjából hatnak ő volt az edzője, köztük két lányának is. A tizenhat éves Laurence Owen, aki akkor épp a regnáló országos bajnok volt egyéniben, illetve a húszéves nővére, Maribel Owen, aki párosban szerzett aranyérmet az 1961-es amerikai bajnokságon, Colorado Springsben, mindössze két héttel a szerencsétlenség előtt. Laurence Owennek nagy jövőt jósoltak, a Sports Illustrated címlapjáról mosolygott Amerikára, az újság, amiben róla szólt a vezércikk, két nappal a tragédia előtt jelent meg. 
Maribel Vinson-Owen és mindkét lánya ott volt a repülőgépen. 

SICOVERS.png

Fotó: Eurosport

„Laurence csodálatos volt. Friss, üde megjelenésű, de semmilyen sablonba nem passzolt. Gondtalan és vidám volt a jégen, a pirospozsgás arca, a gyönyörű nagy szemei és a kócos, rövid haja, csak úgy szállt mindenfelé, amikor korcsolyázott... Teljesen elvarázsolt”
– írta
Debbi Wilkes
, kanadai korcsolyázó és edző Laurence Owenről.
Maribel Owen párospartnere, Dudley „Dud” Richards, a férfiak egyéni bajnoka, Bradley Lord, a jégtánc bajnokai, a Diane „Dee Dee” Sherbloom/Larry Pierce páros, a két egyéni ezüstérmes, Gregory Kelley és Stephanie „Steffi” Westerfeld, és a női mezőny bronzérmese, a tizenhét éves Rhode Lee Michelson is a gépen utazott.
William Kipp edző szintén a gépen utazott, neki az akkor tizenkét éves Peggy Fleming volt az egyik tanítványa. Fleming és még egy sor tehetséges fiatal korcsolyázó maradt mentor nélkül, az a néhány év, mire talpra állt a sportág, részben az ő kitartásuknak, és néhány elkötelezett, a tragédiát feledtetni akaró edzőnek köszönhető. Fleming 1968-ban aranyérmet nyert az olimpián, de a férfiaknál egészen 1984-ig várni kellett erre a sikerre. Szarajevóban Scott Hamilton állhatott a dobogó legfelső fokára, az ő karrierjét részben a tragédia után létrehozott emlékalap támogatta.
Essen szó az amerikai csapat egyetlen túlélőjéről is, ő volt Timothy "Tim" Brown, aki az 1961-es nemzeti bajnokság bronzérmese volt egyéniben. Már a bajnokság alatt is fájdalmai voltak, a programját nem is a jégen fejezte be, annyira rosszul volt, hogy az utolsó ugrásával kiszállt a jégről, majd egyenesen az öltözőbe rohant. (Azóta van egy „Tim Brown-szabály” az amerikai szövetségnél, miszerint a korcsolyázónak a jégen kell elkezdeni és befejezni is a programjait). Brown szintén kvalifikálta magát a világbajnokságra, de orvosai tanácsára végül lemondta a szereplést, helyette a tizenhat éves Douglas Ramsey utazhatott.
„Mindannyian közeli barátaim voltak, néhányukat egy évtizede ismertem. Az út előtt kaptam egy levelet Dudley Richardstól, amiben azt írta, hogy reméli, hogy amikor hazaérkezik a gépük, várni fogom őket a reptéren. Ez a tragédia borzalmas, de még borzalmasabb azoknak a rokonoknak és barátoknak, akik túlélték”
– 
 Brown. 

Máig nem tudni, miért zuhant le a repülőgép


Húsz perccel a tervezett landolás előtt a Boeing 707-es elvesztette a rádiókapcsolatot a brüsszeli repülőtérrel, de addig semmilyen problémát nem jelzett a két tapasztalt pilóta, az időjárási körülmények is ideálisak voltak. Amikor a repülőtér közelébe értek, megkísérelték a landolást, de a kifutó nem volt szabad, így kénytelenek voltak újra próbálkozni. A szemtanúk elmondása alapján még két landolási kísérletet tettek, de már nyilvánvalónak tűnt, hogy valamilyen meghibásodás okozhatja a problémát. 
Amikor harmadjára kerülte meg a repülőteret a gép, hirtelen felemelkedett, sebességét vesztette, gyorsan, orral lefelé fordult, majd 10:05-kor, a repülőtértől néhány kilométerre a földbe zuhant és lángba borult. A gépből kirepülő törmelékek két, a közelben dolgozó farmert is eltaláltak, egyikük azonnal életét vesztette, így összesen 73 életet követelt a tragédia.
A belga hatóságok és különböző nemzetközi szervezetek vizsgálatba kezdtek, de nem jártak sikerrel, az FBI még terrorizmus gyanúját sem zárta ki. A baleset pontos okát soha nem sikerült teljesen meghatározni, de a hatóságok végül egyetértettek abban, hogy a legvalószínűbb magyarázat "egyszerű" mechanikai meghibásodásról lehetett szó. 
Tíz évvel ezelőtt, a tragédia 50. évfordulóján bemutattak egy dokumentumfilmetRise címmel, emlékezve az áldozatokra, és arra, hogy a tragédia után hogyan állt talpra a műkorcsolyázás az Egyesült Államokban.
Ma, 2021. február 15-én is emlékeznek Amerika-szerte az 1961-es csapatra, elindították a „Get Up” (Állj talpra) kampányt, arra buzdítják a korcsolyázókat és a rajongókat, hogy vegyenek részt egy 5 kilométeres versenyben, akár korcsolyával, akár futva vagy gyalogolva. A résztvevőknek regisztrálniuk kell, megkapják az 1961-es rajtszámot, és minden bevételt az emlékalapnak ajánlanak fel. Talán a korcsolyázók új generációjának támogatása az emlékezés egy igazán szép formája. 

"Vajon az egyik álom vége hoz el egy másikat?"

World Championships
Műkorcsolya: Nathan Chen kűrje
16/04/2021 11:32
World Championships
Műkorcsolya, Oszaka: Anastasia Mishina Alexandr
16/04/2021 07:22