Kiskorú veszélyeztetése a magyar műkorcsolyában: megtörtént a gyanúsítás, nyomoz az ügyészség
A Fővárosi Főügyészség arról tájékoztatta az Eurosportot, hogy a vizsgálati szakaszban tart az a magyar műkorcsolyasportot érintő nyomozás, ami egy, a 2010-es és a 2020-as éveket felölelő ügyben zajlik, és ami a magyar sajtóban 2023 őszén lett nyilvános.
Malinin még egyszer: A téli olimpia gáláján fellépett az amerikai műkorcsolyázó
Videó forrása: Eurosport
Az Eurosport arról érdeklődött, milyen fázisban tart jelenleg az ügy, kihallgattak-e már gyanúsítottat, ha igen, milyen bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt, történt-e vádemelés és mikorra várható a nyomozás befejezése.
A Fővárosi Főügyészség Sajtóosztálya az alábbi választ küldte szerkesztőségünknek:
"A kérdezett üggyel kapcsolatban arról tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025 novemberében egy személyt hallgatott ki gyanúsítottként 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A gyanúsítás ellen a gyanúsított panasszal élt.
Az ügy iratait és a gyanúsítás elleni panaszt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség megvizsgálta, és a panaszt mint alaptalant elutasította.
A nyomozás vizsgálati szakban folyamatban van, arról további tájékoztatást nem áll módunkban adni az eljárás érdekeire is figyelemmel."
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)