Március 24 és 28. között rendezi a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU - International Skating Union) a 2021-es műkorcsolya-világbajnokságot Stockholmban, Svédországban. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat és megnéztük, kik lehetnek az esélyesek.

A 2020-as világbajnokság járvány miatti törlését követően ezúttal úgy látszik, a sokáig lebegtetett 2021-es vb végül nem került veszélybe, és a világ minden részéről összegyűlhettek a korcsolyázók, hogy összemérjék a tudásukat. Némi változást azért hozott a koronavírus, ugyanis a nagyszerű Ericsson Globe arénában ezúttal nézők nélkül kerülhet csak sor a versenyekre. Mi azonban nem maradunk le semmiről, az Eurosport műsorán a teljes program látható lesz. De erről majd később, nézzük, mit várhatunk.

Nathan Chen

Fotó: Getty Images

World Championships
Brutálisan jó kűrt futott és lett háromszoros világbajnok Nathan Chen
27/03/2021 16:04
A kétszeres olimpiai bajnok Yuzuru Hanyu, a kétszeres világbajnok Nathan Chen, az olimpiai ezüstérmes Sui Wenjing és Han Cong, valamint az oroszok feltörekvő csillagai, Anna Shcherbakova és Alexandra Trusova csak néhány a nagy nevek közül, akiket láthatunk majd ezen a héten. Az esemény egyben az olimpiai kvalifikáció egyik fontos állomása is lesz, itt dől el ugyanis, hogy a 2022-es pekingi téli olimpiára hány helyet kapnak majd a résztvevő országok.
A 2019-es bajnokok közül nem lesz mindenki itt, címvédésre Chen, illetve párosban Sui és Han készülhet csak, a nőknél Alina Zagitova, valamint a jégtáncosoknál a Gabriella Papadakis/Guillaume Cizeron páros nem utazott el Stockholmba.

Kikre kell figyelnünk?

A férfiak versenyében nagy kérdés, hogy melyik sztár kerekedik felül, Hanyu és Chen 15 hónapja most először találkozik, utoljára a 2019-es Grand Prix döntőben mérkőztek meg egymással. Hanyu tavaly decemberben kiváló formában volt a japán nemzeti bajnokságon, meg is szerezte ötödik bajnoki címét, amire néhány héttel később és egy óceánnal arrébb Chen is válaszolt, behúzta az ötödik amerikai bajnoki címét.
Mindig nagyszerű lehetőség számomra, amikor ellene versenyezhetek
– mondta Chen nemrégiben az újságíróknak arról, hogy ismét Hanyuval csaphat majd össze.
A férfiaknál mindenképp érdemes megemlíteni még az olimpiai ezüstérmes Uno Shomát, a 2018-as és a 2019-es vb bronzérmeseket, Mikhail Kolyadát és Vincent Zhout, valamint a rajongók egyik kedvencét, Jason Brownt.
Itt lesz még a 17 éves japán Kagiyama Yuma, aki most először mutatkozik be a felnőtt mezőnyben a világ előtt, miután az Ifjúsági Olimpiai Játékokon aranyérmet szerzett.
A nőknél is bitang jó verseny ígérkezik, az oroszok Trusovát, Shcherbakovát és Elizaveta Tuktamyshevát, a 2015-ös világbajnokot vetik be. Japán színeiben Kihira Rikára lesz érdemes figyelni, aki a nemzeti bajnokságon már megugrott egy négyfordulatos salchow-t, és most, az első nagyobb nemzetközi versenyén sem tervezi alább adni. Tőlük még Sakamoto Kaori és Miyahara Satoko lép majd jégre.
Az amerikaiaknál Bradie Tennell kiváló formában van, de még így is nehéz dolguk lesz az oroszokkal és a japánokkal szemben, pedig ő és Karen Chen azzal a nem titkolt szándékkal érkezik Stockholmba, hogy egy harmadik olimpiai kvótát is haza tudjanak vinni.
A Sui/Han páros 2017 és 2019 után most a harmadik világbajnoki címét célozta meg, és egyelőre ők tűnnek a legnagyobb esélyesnek, még akkor is, ha az oroszok a Evgenia Tarasova/Vladimir Morozov és az Aleksandra Boikova/Dmitrii Kozlovskii duókkal ugyancsak a dobogóra pályáznak.
A jégtánc idén különösen izgalmasnak ígérkezik a négyszeres világbajnok Papadakis/Cizeron páros távollétében: az orosz Victoria Sinitsina/Nikita Katsalapov, valamint az amerikai Madison Hubbell/Zachary Donohue és Madison Chock/Evan Bates kettős tűnik esélyesnek, de ebbe a versenybe még a kanadaiak is beleszólhatnak a Piper Gilles/Paul Poirier párossal.

Kik még a nagy hiányzók?

A már említett Papadakis/Cizeron páros úgy döntött, hogy a koronavírus miatti bizonytalan helyzet és a nehéz edzéskörülmények miatt az idei évet maximálisan a pekingi felkészülésnek szentelik, nem is indulnak semmilyen versenyen 2021-ben.
Az orosz csapat Zagitova, és a kétszeres világbajnok és olimpiai ezüstérmes Evgenia Medvedeva nélkül kénytelen nekivágni a vb-nek, előbbi az utóbbi szezonban kissé eltávolodott a versenyzéstől, míg Medvedevát egy hátsérülés és a koronavírus-fertőzés is hátráltatta az utóbbi hónapokban. A 2020-as Európa-bajnok Alena Kostornaia sem lesz ott Stockholmban, neki a rendkívül erős orosz mezőnyben nem sikerült kvalifikálnia magát, és szintén belefutott a vírusba még az orosz bajnokság előtt.
Nagy hiányzók lesznek még a nézők: az ISU és a helyi szervezőbizottság úgy döntött, nem kockáztatnak, és a biztonság érdekében zárt kapuk mögött bonyolítják le a versenyt. A résztvevők között is komoly korlátozásokat vezettek be, szinte teljesen elkülönítik a versenyzőket és edzőiket a többi szereplőtől. A Stockholmba indulás előtt, valamint érkezéskor is megkövetelik a negatív tesztet.
„Aggódom az utazás miatt, de biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz” – mondta Chen, amikor újságírók arról kérdezték, mennyire tart a vírushelyzettől.
Két maszkot is felveszek a repülésnél és imádkozom, hogy ne betegedjek meg. Azt akarom, hogy meg legyen tartva ez a verseny, egészen addig, amíg biztonságosan megtartható.

A tét

Most a helyezések is számítanak majd, egy évvel az olimpia előtt itt dőlhet el, hogy az egyes országok hány versenyzőt küldhetnek majd Pekingbe, szeptemberben pedig majd a Nebelhorn Trophy lesz, ahol a másodlagos kvalifikáció történik majd.
Ahhoz, hogy egy ország három korcsolyázó vagy páros helyet szerezzen valamelyik szakágban, az első két hely valamelyikén kell zárnia és/vagy két korcsolyázónak/párosnak kell úgy szerepelnie, hogy a helyezésük számának összege 13 vagy kevesebb legyen (például egy 6. és egy 7. hely). Két olimpiai kvótát zsebelhet be egy ország, ha a versenyzői a top10-ben végeznek, illetve azok az országok, ahol a helyezések számának összege 28 vagy kevesebb (például egy 13. és egy 15. hely). Az olimpiai kvalifikációs folyamatról itt lehet többet megtudni. Pekingben összesen 30 nő, 30 férfi, 19 páros és 23 jégtánc csapat indulhat majd.

Hajrá, magyarok!

Hajrá, magyarok!
Négyből három szakágban lesz magyar versenyző a márciusi stockholmi műkorcsolya-világbajnokságon: a női mezőnyben Láng Júlia, a párosoknál Chthcetinina Ioulia és Magyar Márk, jégtáncban pedig Yanovskaya Anna és Lukács Ádám harcolhat a kvótaszerzésért.
dr. Vardanjan Gurgen, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség műkorcsolya ágazat sportigazgatója a szövetség honlapjának elmondta, hogy mit vár a magyar csapattól:
„Elsősorban azt, hogy tudásuk legjavát nyújtva a legjobb rövidprogramjukat mutassák be a szezonban, és ott olyan pontszámot szerezzenek, amellyel sikerül bejutniuk a kűrfutók közé. Kvótaszerzésről csak ezután beszélhetünk, és az igazat megvallva ez nagyon nehéz feladat lesz. Julcsinak ugyanis ez nemcsak hogy az első világbajnoksága, az első felnőtt világversenye egyben, Ádámék pedig két éve szerepeltek utoljára világversenyen, ami jégtáncban pláne hátrányt jelent. Ami Márkékat illeti, bízom abban, hogy már most, a vb-n kvalifikálni tudnak az olimpiára, de nem szeretnénk nagy terhet tenni rájuk – a legfontosabb az, hogy két jó produkciót mutassanak be a bíróknak, a szakembereknek és a szurkolóknak.”

Program

Március 24., szerda
  • 09:55-15:15 rövidprogram – nők
  • 18:25-22:55 rövidprogram – páros
Március 25., csütörtök
  • 11:25-15:00 rövidprogram – férfiak
  • 18:05-22:00 szabadprogram – páros
Március 26., péntek
  • 10:45-15:15 (Eurosport2) rövidprogram – jégtánc
  • 17:55-22:00 szabadprogram – nők
Március 27., szombat
  • 11:55-15:00 szabadprogram – férfiak
  • 17:00-20:30 szabadprogram – jégtánc
Március 28., vasárnap
  • 15:50-17:00 (Eurosport2) Gála
World Championships
Műkorcsolya-világbajnokság: Anna Scherbakova vezet a rövidprogramot követően
24/03/2021 16:11
Mûkorcsolya
Imádja a négyfordulatosokat a vb meglepetésembere
29/03/2021 19:31