Sebestyén Júlia 2004-es budapesti győzelme után újra magyar éremben reménykedhetünk a műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon
Huszonkét év után reális esély kínálkozik magyar éremszerzésre a szerdától vasárnapig tartó sheffieldi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon, melyen a négy számból csak egyben nem lesz magyar induló.
A Pavlova, Sviatchenko páros a harmadik helyen áll a rövidprogram után Oszakában
Videó forrása: Eurosport
A műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság előtt Kendelényi-Gulyás Erika ágazati igazgató az orosz születésű Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó Eb-esélyeiről nyilatkozott a közmédiának:
Ennek a párosnak az a legnagyobb erőssége, hogy technikailag rendkívül stabil.
"Kiegyensúlyozottan nagyon magas színvonalon teljesít folyamatosan. Ebben az idényben pedig sokat fejlődött előadásmódban is.Pontozásos sportágban nehéz lenne elvárásnak mondani az éremszerzést, de fussanak két tiszta programot, és akkor teljesen reális" - jegyezte meg az igazgató.
Az ötkarikás kvótával rendelkező kettős évek óta a világ élmezőnyébe tartozik, azonban dobogóra még nem sikerült felállnia világversenyen, ugyanis a 2024-es világ- és az előző két Európa-bajnokságon egyformán negyedikként zárt, legutóbb ráadásul mindössze 44 századponttal csúszott le a bronzéremről.
A sportvezető szerint motivációs szempontból, illetve önbizalom tekintetében rengeteget adhatna a párosnak az olimpia előtt, ha ezúttal megtörne a jég és az első három között végezne.
Amennyiben Pavlováék dobogóra állhatnak, úgy 22 évvel Sebestyén Júlia budapesti győzelme után lenne ismét magyar érmes a műkorcsolya Európa-bajnokságokon. Párosban pedig Nagy Marianne és Nagy László 1957-es ezüstérmét követően kerülne magyar egység a legjobb három közé.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Ott lesz a téli olimpián a japánok szenzációs műkorcsolyázója, aki szinte berobbant a felnőttek közé
- Azonos nemű párok a jégtáncosoknál? A britek is igent mondtak rá, de nem csak az egyenlőség miatt
Kendelényi-Gulyás elárulta, idén talán azért is van nagyobb esély az éremszerzésre, mert a 2023-ban Európa-bajnok, tavaly ezüstérmes olasz Sara Conti, Niccolo Macii duó sérülés miatt visszalépett az európai elitet jelentő négy egység közül, amelyek mindegyike ott volt - egy-egy kanadai és japán páros mellett - decemberben a világ hat legjobbját felvonultató Grand Prix-döntőben, ahol Pavlováék az ötödik helyen végeztek.
A címvédő német Minerva Fabienne Hase, Nikita Volodin páros és az előző két Eb-n ezüst- és bronzérmes georgiai Anasztaszija Metelkina, Luka Berulava kettős viszont indul az Eb-n.
Jégtáncban az Ignateva Mariya, Danijil Szemko duó képviseli a magyar színeket. Kendelényi-Gulyás úgy vélte, a kűrbe jutás elvárható az egységtől, de ebben a szakágban sokkal telítettebb a mezőny, mint párosban, így nehéz lesz megismételnie eddigi legjobb Eb-szereplését, a 2023-ban elért tizedik helyet.
"A nőknél Zsembery Katinkánál nagy szó lenne, ha kűrbe jutna. Ez tavaly nem sikerült neki, de futott már többször olyan rövidprogramot, amivel a legjobb 24 közé kerülne" - mondta Kendelényi-Gulyás, aki jelezte, a férfiaknál azért nem lesz magyar résztvevő, mert Vlasenko Aleksandr sérülés miatt visszalépett.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/21/image-d1a72f0f-75f5-44b6-8a52-d88d53f231be.jpeg)
Ignateva és Szemko Pekingben - Fotó: Pedro PARDO / AFP
Fotó: AFP
Egyéniben a legjobb 24, jégtáncban a legjobb 20, míg párosban a legjobb 16 szerepelhet a kűrben.
Az idei kontinensviadalon, melyen az ukrajnai háború miatt ezúttal sem indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok, 36 nemzet 163 versenyzője lép jégre: 31 férfi és 38 női korcsolyázó mellett 17 páros és 30 jégtánckettős méri össze a tudását.
Az angol városban 2012 után másodszor rendeznek műkorcsolya Eb-t.
Az Európa-bajnokság programja a magyar indulókkal:
szerda:
páros rövidprogram (Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei) 14.00
női rövidprogram (Zsembery Katinka) 18.00
csütörtök:
férfi rövidprogram 14.15
páros kűr (Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei) 20.00
péntek:
jégtánc ritmustánc (Ignateva Mariia, Danijil Leonyidovics Szemko) 13.30
női kűr (Zsembery Katinka?) 19.00
szombat:
férfi kűr 14.00
jégtánc kűr (Ignateva Mariia, Danijil Leonyidovics Szemko?) 19.30
vasárnap:
gála 16.00
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/08/image-175a3285-3913-4870-8ab2-fe55d35b33c3-85-2560-1440.jpeg)
Az olimpiai bajnokot is megelőzte, fantasztikus eredményt ért el a magyar műkorcsolyapáros
Videó forrása: Eurosport
A címvédők:
férfiak: Lukas Britschgi (svájci)
nők: Niina Petrokina (észt)
páros: Minerva Fabienne Hase, Nikita Volodin (német)
jégtánc: Charlene Guignard, Marco Fabbri (olasz)
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)