Most, hogy bizonyos feltételekkel már helyre-közel újraindult a sportélet, sorra érkeznek a történetek az élsportolóktól, akik újra élesben mérettethetik meg magukat, és akik a legkülönfélébb módokon birkóztak meg a járvány okozta új helyzettel. Jason Brown, amerikai műkorcsolyázó is 

beszélt

 az elmúlt évéről, és arról, hogyan tovább.

Egy hónappal ezelőtt úgy tűnt, Jason Brown határtalan optimizmusa valahogy megtört. Az utóbbi időben jó néhányszor próbára lett téve a folyamatos fejlődésbe vetett hite és a műkorcsolya iránti feltétlen szeretete is, különösen amióta júniusban a szülei külvárosi házából visszatért a torontói edzőközpontba, ahol egy egészen új "járvány-rutint" volt kénytelen kialakítani. December végén egyszer csak azon kapta magát, hogy amikor edzésre kellett menni, 26 éves kora ellenére úgy viselkedett, mint egy dacos kétéves; a fejében csak erősödött egy hang, ami azt ismételgette: „nem akarok menni”.
Volt olyan nap, amikor az edzések olyan jól mentek, hogy azt érezte, a határ csak a csillagos ég, de egyre szaporodtak azok az alkalmak, amikor a sportban eltöltött két évtizede alatt addig soha nem érzett gondolatok jelentek meg a fejében, most először úgy érezte, hogy teljesen kiégett. Jason Brown olyan típusú ember, aki a céljai eléréséhez gondosan megtervezett úton jár, lépésről-lépésre haladva; de most, a járvány miatt olyan helyzetben találta magát, ahol a mindennapjai tele lettek bizonytalansággal, nem találta a helyét. Az előre tervezést ellehetetlenítették a körülmények: a versenyek törlése, az edzőtermek bezárása, a határkorlátozások, a karaténszabályok... és hát igen, igazából mind tudjuk, milyen ez.
World Championships
Műkorcsolya: Nathan Chen kűrje
16/04/2021 11:32

Jason-Brown-1.jpg

Fotó: Eurosport

Ez a bizonytalanság persze unalmat is hozott: pilates edzések Zoom-on keresztül, három óra korcsolyázás, aztán vissza az alagsori lakásába egy újabb Zoom edzésre, vacsora, Netflix, tanulás. És ez megy minden áldott nap. De hogy ennek mi értelme volt? Csak teltek-múltak a hónapok, de mint Bill Murray-nek az Idétlen időkig c. filmben, kezdődött minden újra az elejéről úgy, hogy semmi pluszt nem tett hozzá az élethez.  
A szezonnak ezen a pontján, egy héttel a Las Vegas-i amerikai nemzeti bajnokság előtt, normál esetben már túl lett volna három versenyen, ehelyett úgy érkezett, hogy nem online versenyen azóta nem is járt, hogy másodikként végzett a Four Continents bajnokságban, tavaly februárban. Persze, még októberben teljesített egy virtuális versenyt, ahol szintén második lett (ez volt az ISP Points Challenge), de hát itt annyi volt a feladat, hogy felvették a programokat videóra, a felvételeket pedig elküldték online pontozásra. Azért ez nem ugyanaz.
„Egészen eddig fel sem tűnt, hogy a versenyzés és a napi rutinok közé beillesztett szünetek mennyire jót tesznek; miközben várod őket, összeszeded, igazából ez a várakozás segít át az edzések egyhangúságán.”
Nyilván azzal is tisztában van, hogy az, hogy ő nem folytathatja a korcsolyázó karrierjét a megszokott és eltervezett módon, eltörpül amellett, hogy emberek betegszenek és halnak meg, vagy épp elveszítik az állásukat.
„A legfontosabb dolog, amit ebben a helyzetben megtanultam az, hogy mindent teljesen más perspektívában lássak.”
De ez a felismerés, vagy az alkalmazkodás az új szituációhoz, ahogy másokat, Brownt sem mentette meg attól, hogy leterheltnek, frusztráltnak érezze magát. Ezért egy hónappal ezelőtt leült az edzőjével, Tracy Wilsonnal, hogy átbeszéljék az érzéseit és valahogy kiszakadjanak ebből a letargiából. „Elég optimista típus vagyok, de Jason optimizmusa még tesz egy lapáttal az enyémre” – mondta Wilson. „Aztán a semmiből jön valami, hogy eljutsz arra a pontra, hogy ’nem tudsz tovább harcolni’. Jason eljutott erre a pontra, testileg is lelkileg is összetört.”
„Azt hiszem, tudomásul kellett vennünk, hogy ez a helyzet szívás, még akkor is, ha egy csomó dologért hálásnak kell lennünk. Úgy próbáltuk kezelni, hogy egyszerre csak egy napra fókuszáltunk, de fejben a jövő évre készültünk már, a múlton rágódás helyett. Azóta jobban vagyok"
– összegzett Brown. 
A 2020-as szezon utolsó hónapjaiban Brown elég jó formában volt, 2015 óta a legjobban. Ez volt a második év, hogy a Tracy Wilson-Brian Orser edzőpárossal dolgozott, végre beértek a dolgok. Azt mondták az edzői, hogy néha még ők is rácsodálkoztak, milyen sokat fejlődött Brown, a művészi előadásmódja elképesztő magas szintre lépett. Persze elkerülhetetlen volt a kérdés, hogy mi van a négyfordulatos ugrásokkal, amiket egy régi lábsérülése miatt Brown egy ideje meg sem próbált megugrani, de amik nélkül most már szinte lehetetlen dobogón végezni egy világbajnokságon vagy az olimpián. Az edzői azt állították, hogy a sérülésnek már nyoma sincs, és hogy Brown mindenképpen megpróbálja majd megugrani valamelyik programjában.
Brown úgy érkezett a januári nemzeti bajnokságra, hogy remélte, bekerül márciusi világbajnokságra utazó keretbe, de mivel nem volt mögötte semmilyen friss versenyélmény, fogalma sem volt róla, hogy mire lesz képes. Tervezett egy négyfordulatos toe loopot ugrani, hogy ezzel legalább részben ledolgozza azt a várható legalább 10 pontos mínuszt, amit a két amerikai nagyágyú, Nathan Chen és Vincent Zhou lazán összeszed a technikásabb programjaikkal.
„100%-ban azon vagyok fejben is és lélekben is, hogy benne legyek a világbajnoki és az olimpiai csapatban. Ezért dolgoztam minden nap, hogy ez valósággá válhasson. Ennek ellenére elfogadom, akárhogy is lesz. Régebben folyton a korábbi szezonokban mutatott formámhoz hasonlítottam az aktuális felkészültségemet, de most már inkább a jelenben próbálok maradni. Csak néhány hét telt el azóta, hogy nem méricskélem és tervezgetem túl az életemet, ez egy nagy áttörés számomra, és bízom benne, hogy ez a hozzáállás segít majd a 2022-es olimpiai szezonban is."
Brown végül összesítésben a harmadik végzett a bajnokságban a "Slaughter on 10th Avenue" című számra előadott programjával, Chen (322.28) és Zhou (291.38) mögött, 276.92 ponttal, ezzel bekerült a Svédországba utazó vb-csapatba. A négyfordulatost megpróbálta, de túl lassan érkezett bele és messze nem sikerült hibátlanul kiviteleznie, noha a bemelegítések alatt úgy tűnt, akár még ez is összejöhet az amerikai srácnak.
World Championships
Műkorcsolya, Oszaka: Anastasia Mishina Alexandr
16/04/2021 07:22
Mûkorcsolya
Imádja a négyfordulatosokat a vb meglepetésembere
29/03/2021 19:31