Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Vas: "Úgy érzem, a 2024-es párizsi olimpián országúton is ki fogom tudni harcolni a kvótát"

Eurosport
Eurosport

Publikálva 27/07/2021 - 13:32 GMT+2

Tokió 2020 - Vas Kata Blanka: a jó rajt sok önbizalmat adott

Vas Blanka

Fotó: AFP

Vas Blankának sok önbizalmat adott, hogy jól sikerült a rajtja a női hegyikerékpárosok keddi versenyében a tokiói olimpián, ahol a negyedik helyen zárt.

A 19 éves sportoló elmondta, kicsit félt attól, hogy az utolsó sorból indult, majd átállt balra, ami jó döntésnek és jó nyomvonalnak bizonyult.
"Szerencsém volt, mert a másik oldalon többen is elakadtak, és nagy volt a torlódás. Még akkor is bíztam magamban és abban, hogy szép lassan fel fogok érni az élmezőnyhöz, amikor az első körben hibáztam" - utalt korai esésére Vas. Ekkor többen is elmentek mellette, ám - amint azt kiemelte - nem ütötte meg magát, és nem esett ki annyira a ritmusból sem, a fő baj az volt, hogy a következő emelkedőn nem tudott feltekerni, így gyalogolnia kellett.
"A rajt után éreztem, hogy itt nagyon jó napom is lehet, de fontos volt, hogy a saját tempómban menjek. Előttem sokáig ment előttem egy négy-ötfős boly, amire egy-két erős tekeréssel felértem volna, de inkább egy laza, egyenletes tempót mentem, nehogy teljesen végem legyen" - mesélte taktikájáról az olimpiai újonc magyar kerekes.
Kifejtette, a rajt előtti pályaátalakítás meglepte, egy lejtőt szinte teljesen átépítettek, de ezen semmi nem múlt, mert a többiek sem ismerték azt a részt. Az eső kedvezett a cyclocrossban (terepkerékpárban) is versenyző Vasnak, ugyanis a sáros pályán emiatt előnye volt a többiekkel szemben.
picture

Vas Blanka bravúros negyedik helye mountain bike-ban

"Előzetesen azt mondtam, a legjobb tízzel elégedett lennék, de nem volt nagyobb célom, ugyanis nem tudtam, mit várhatok magamtól. Eddig az U23-as világkupában versenyeztem, az elitmezőnyben nagyobb versenyen nem indultam. Az utolsó métereken már nagyon örültem, nem is hittem el, hogy negyedik lettem" - fogalmazott a magyar bringás, aki országúton a világ egyik legjobb csapatának a tagja.
Ezzel kapcsolatban kifejtette, nagyon reméli, hogy egyik szakágat sem kell majd abbahagynia, de nagyon át kell gondolnia, mikor melyikben indul, és mikor fordít időt a pihenésre.
"Szeretem ezt csinálni, szeretek edzeni, az pedig elég jól esett, hogy a férfi győztes brit Tom Pidcock gratulált az olimpiai faluba való visszaérkezésem után" - mondta Vas, aki a versenyt követően mintegy két órát töltött a doppingvizsgálaton.
Kiemelte, a Giro d'Italián nagyon szurkolt a rózsaszín trikót három napig viselő Valter Attilának, és nagy motivációt ad neki, hogy "szinte a semmiből" itt tartanak a magyarok kerékpározásban.
Egyelőre nem tudom, mit hoz a jövő, úgy érzem, a 2024-es párizsi olimpián országúton is ki fogom tudni harcolni a kvótát, azonban az ottani indulásom nagyban függ a pálya kialakításától. Ha sík lesz a terep, akkor lehet, hogy inkább ismét a hegyikerékpárban fogok próbálkozni, mert nem vagyok sprinteralkat
- tette hozzá Vas, aki minden idők legjobb magyar kerékpáros eredményét érte el az ötkarikás játékokon.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés