Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

MotoGP, Portimao: Quartararo hihetetlen formában

Baranyai Balázs

Frissítve 18/04/2021 - 22:18 GMT+2

Szárnyal a gyári Yamaha, idén minden versenyt ők nyertek. Meddig tarthat ki a lendület?

Moto GP Portimao

Fotó: Eurosport

A két katari verseny után Portugáliában, Portimaóban folytatódott a gyorsaságimotoros-világbajnokság. Habár a környezet változott, az erőviszonyok megmaradtak.

Losail és az éjszakai körülmények elég speciálisak, így az ott látottakat fenntartásokkal kell kezelni. Most viszont az a helyzet, hogy egy teljesen más karakterisztikájú aszfaltcsíkon, lényegesen eltérő hőmérsékleti viszonyok között is szinte ugyanazok mentek jól. A Yamaha és a Ducati a Suzuki kíséretében diktálták a tempót, a Honda és a KTM pedig az Apriliával iparkodott a pontokért. Ebben a harcban pedig külön térjünk is ki a nagy visszatérőre: Marc Marquez a tavalyi, jerezi bukása után most először versenyezhetett és érződött, hogy nincs még topformában. Ez a pálya amúgy is az egyik legmegterhelőbb a naptárban, de Marquez karja és erőnléte sincs még meg a komoly eredményekhez. A spanyol minden esetre a második sorból rajtolhatott és a 7. helyen ért be végül, a többiek hibáit kihasználva. Messze ő volt a legjobb hondás, így ez is óriási teljesítmény a részéről ilyen állapotban.
Az élen azonban egy francia úriember tarolt. Fabio Quartararo kemény abroncsot tett fel hátra, ami elsőre kockázatos húzásnak tűnt – végül mégis kifizetődött. Olyan versenytempót produkált El Diablo, amihez a többieknek hosszú távon közük sem volt, így Quartararo zsinórban a második győzelmét aratta. Ez pedig azt is jelenti, hogy idén még csak gyári Yamahával lehetett futamot nyerni, ami elég gyanús. Az lesz majd az érdekes, hogy a többi pályán is képesek lesznek-e majd hasonló teljesítményt felmutatni.
Mert a csapattárs, Maverick Vinales például kegyetlen nagyot szenvedett: a táv elején még az utolsó helyeken szerénykedett, végül 11. lett a spanyol. Rajta kívül pedig más esélyesek is pórul jártak: Zarco sokáig nagyon jól ment, ám a vége felé bukott; ahogy Jack Miller, Valentino Rossi, vagy Alex Rins is elesett. Utóbbi ráadásul a második helyről, ami egy elég fájó pont lehet neki. A Suzuki ugyanis elég jól ment alatta, simán verte a címvédő Joan Mirt is – aki azonban ha lassabb tempóban is, de motoron tudott maradni, így végül a 3. helyen zárt. Bagnaia jött be másodikként, aki a futam második felében tört előre és jól osztotta be az erejét. A dobogóról Franco Morbidelli maradt le a legkisebb különbséggel, mögötte a KTM-es Brad Binder zárt.
A Moto2-ben rögtön az első kanyarban egy hatalmasat esett az idei szezon legnagyobb favoritja, Sam Lowes. A brit elrontotta a féktávot és ráfutott Gardnerre, majd feldobta a motor és alaposan beütötte a lábát. A riválisok így nagy esélyt kaptak és sokáig nem is lehetett tudni, hogy ki élhet majd ezzel. Roberts sokáig vezetett, ahogy Aaron Canet is, Remy Gardner is ott volt, valamint az elején még Bezzecchi is, ám az utolsó körökben a nagyot robbantó Raul Fernandez örülhetett. Az újonc spanyol iránt eddig is nagy volt az érdeklődés a királykategóriából, ezek után viszont kisebb csoda kéne, hogy jövőre ne valamelyik gyári MotoGP-csapatnál láthassuk. Canet lett végül a második és Gardner a harmadik. Az ausztrál agresszíven kilökte Robertset az utolsó körben, de végül nem büntették meg ezért – aminek nagyon örülhet.
A Moto3-ban még tart a tündérmese. Pedro Acosta elképesztő érettséggel motorozik 16 évesen, és a legutóbbi lehetetlen győzelme után ezúttal is nyerni tudott. A nála jóval rutinosabb Dennis Foggiát kapta el a hajrában, mögöttük Migno és Sasaki zártak. Jaume Masia az utolsó körben bukott teljesen zavartalanul; Binder és McPhee pedig büntetés miatt kényszerültek a boxból indulni – főleg emiatt nem tudtak pontot szerezni.
A világbajnokság következő állomása május 2-án Jerez lesz majd.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés