Hét század és tíz fillér

Várhegyi Ferenc

Frissítve 11/10/2021 - 19:45 GMT+2

A csehországi endurance vb-futam utolsó órája olyan izgalmakat hozott, mintha csak egy sprintversenyt láttunk volna.

A mosti hatórás befutója

Fotó: Fimewc.com

Hét századmásodperc döntött az elsőségről a motorkerékpáros endurance világbajnokság idényzáró futamán Mostban a gyári BMW csapat javára a gyári Yamaha csapat ellen – a hatodik óra legvégén.

A BMW ezzel történelmet írt, mivel ez volt az első vb-futamgyőzelmük. Én meg nyertem tíz fillért Molnár Dávid kollégámtól, mivel nem átallottam azt mondani az utolsó percekben, hogy szerintem Marcus Reiterberger hazaér a BMW-vel, bármennyire is jön rá Marvin Fritz a Yamahával.
Szerencsém volt, összejött, amihez kellett Fritz apró hibája is – de ez egy ilyen műfaj.
Persze csak képletesen szereztem meg ezt a nagy összegű nyereményt, hiszen ma már nincsen tíz filléres, de én azért még emlékszem rá, hogy milyen volt. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem fogadtam nagyobb tétben, ha már egyszer kimondtam a közvetítésben, hogy szerintem mi lesz?
Nos, azért, mert ez endurance. Ahol bármi megtörténhet és néha még a verseny után is változhat az eredmény – így történt ez két éve is, ahol a világbajnoki cím dőlt el egy mai napig vitatható döntéssel az SRC Kawasaki csapat javára. Szóval az endurance különleges műfaj nemcsak a fentiek miatt, hanem azért is, mert valójában belőle ered a motorkerékpársport.
Történelmi perspektívából egészen 1894-ig tekinthetünk vissza, amikor a Le Petit Journal című újság kezdeményezésére Párizs-Rouen útvonalon megrendezték az első „Verseny lovak nélküli járművek részére” elnevezésű viadalt. A sajtó és Franciaország – ez a kapcsolat a mai napig nagyon erős, hiszen a franciák már az elején beleszerettek ebbe a műfajba és még mindig nem szerettek ki belőle (a csapatok zöme ma is tőlük jön), és 2015 óta az Eurosport Events a vb promótere – ez szintén erős francia jelenlétet mutat.
De ha már szóba került a hősi kezdet, meg a jelen, akkor érdemes tisztázni, hogy mi is az endurance. Nos, hosszú távú megbízhatósági motorkerékpár- vagy autóversenyzés, a mi esetünkben ugyebár az előbbi. Már a fogalom is mutatja, hogy itt általában nem mennek simán a dolgok.
Az endurance versenyzés is megjárta a maga csúcsait és mélységeit és „kitermelte’ a maga hőseit. Az első 24 órás Bol d’Ort, például Tony Zind nyerte meg, aki végig egymaga versenyzett – ma már az ilyesmi elképzelhetetlen, de a manapság szokásos motoronként két-három versenyzővel sem könnyű jól szerepelni.
Maga az endurance világkupa szinten az 1960-as években jelent meg, de aztán háttérbe szorult, és a japán gyárak megjelenése kellett ahhoz, hogy a '70-es és főleg a '80-as években újra fellendüljön a sportág.
Volt idő, amikor a nagy versenyek szervezői és a nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség közti ellentétek miatt a legendás 24 órás versenyek nem voltak részei a vb-knek, de a 2000-es évek elején kiegyeztek a felek, és azóta béke van.
Meg olyan csapat is van, mint a Yoshimura Suzuki Endurance Racing Team, amely történetesen a mostani csehországi versenyen elért harmadik helyével a 17-ik vb-címét zsebelte be, amivel toronymagasan vezeti az örökranglistát.
Mondom, hogy minden korszaknak megvannak a maga hősei.
Idén sok kalamajka után végül két 24 órás, egy 12 órás és egy 6 órás versenyből állt a vb, jövőre elvileg öt versenyünk lesz, köztük három egész napos futam.
Nem merném előre kijelenteni, hogy megint lesz ilyen szoros versenyünk, mint a mostani évzárón, de azt sem, hogy nem. Ebben a sportágban simán előfordulhat, hogy a győztes húsz kört ver a másodikra, és az is, hogy egy motorhossz dönt a végén.
picture

Elképesztően szoros befutót hozott a csehországi hatórás futam

Ha belegondolunk, azért ez unikum a sport világában.
Hogy aztán ez a nézői élmény szempontjából jó-e vagy sem, az már más kérdés. Egyvalami biztos: ha nem nőne a nézettsége, az Eurosport nem foglalkozna tovább a sportággal. De foglalkozik és ez számunkra azt jelenti, hogy az endurance-nak van valamilyen varázsa, amely egyre több sportkedvelőt elér.
Mondjuk az most sem jött rosszul, hogy a cseh futam utolsó órája olyan izgalmakat hozott, mintha csak egy sprintversenyt láttunk volna. Vagy a kimenet bizonytalansága. Mert rendben, megint a gyári Suzuki lett a világbajnok. De három évvel ezelőtt is ugyanilyen esélyes volt a Suzuki, mégis egy Honda csapat nyert, az a csapat, amely idén is lehetett volna világbajnok, ha a 12 órás verseny megnyerése mellett nem betlizik az összes többi futamon. De betlizett, és a Yamaha sem volt elég jó, így nyert a Suzuki és a végén még a BMW is örülhetett, amelyre nem sokan tippeltünk volna az év elején.
Szóval én eldöntöttem, hogy hét század és jó megérzés ide vagy oda, jövőre sem merek tíz fillérnél nagyobb tétben fogadni egy-egy verseny végkimenetelére.
Mert ez endurance, ahol - mint a példák is mutatják - tényleg bármi megtörténhet.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés