Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Eliud Kipchoge szerint Mo Farah sokat adhat még az atlétikának, arra kéri, ne vonuljon vissza

Németh Dániel

Frissítve 02/10/2022 - 11:46 GMT+2

Mo Farah az előző három szezon során csak hét versenyen állt rajthoz a különböző sérülések miatt, Eliud Kipchoge azonban arra kérte a négyszeres olimpiai bajnokot, ne fejezze még be a pályafutását. „Mo Farah sokat adhat még ennek a sportágnak, erősebben fog visszatérni” – mondta Kipchoge, aki nemrég újra történelmet írt azzal, hogy fél percet lekapott a maratoni világcsúcsból.

Eliud Kipchoge, Mo Farah

Fotó: AFP

Eliud Kipchoge bízik abban, hogy megerősödve tér vissza Mo Farah.
Nagy várakozás előzte meg a London Marathont, amelyen a brit atlétika egyik legnagyobb sztárja, Mo Farah is rajthoz állt volna. A pályán négyszeres olimpiai bajnok futó azonban csípősérülés miatt kénytelen volt visszalépni a versenytől, így az előző három szezon alatt csupán hét futás áll a neve mellett.
Farah elmondta, hogy az utóbbi 10 napban kezdett el fájdalmat érezni a csípője tájékán, a probléma pedig a kezelések hatására sem szűnt meg teljesen. A brit atléta formája biztató volt az utóbbi időben, szeptember elején megnyerte a Big Half félmaratonit, vagyis az ő számára is nagy csapás, hogy vissza kellett lépnie a London Marathontól.
Eliud Kipchoge azonban úgy véli, hiába gyötörték sérülések az előző években Faraht, érdemes lenne folytatnia a pályafutását.
„A sérülések hozzátartoznak az élsport kihívásaihoz. Az én tanácsom az lenne, hogy gyógyulj meg, és térj vissza. Mo Farah sokat adhat még az atlétikának. És szerintem erősebben fog visszatérni. Az edzésmunka megvolt, és a sérülését követően visszatérhet, megmutatva a világnak, hogy valójában mi van benne.”
Az életkor csak egy szám. Amennyiben jól mennek az edzések és megfelelően összpontosítasz a teendőidre, akkor továbbra is teljesíthetsz. Mo megnyerheti a legnagyobb versenyeket.
Kipchoge nemrég a Berlin Marathonon 2:01:09 órára javította a korábbi világcsúcsát, és úgy érzi, képes lehet tovább faragni a rekordot. „Úgy gondolom, még mindig vannak céljaim. Nem szeretnék belemenni, hogy képes vagyok-e két órán belül futni hivatalos versenyen, de a világcsúcsot megpróbálom tovább javítani.”
Kenenisa Bekele a London Marathon előtt úgy fogalmazott, Kipchoge új világcsúcsa ellenére még mindig ő számít minden idők legjobb hosszútávfutójának. A 40 éves Bekele három olimpiai arany mellett 17 világbajnoki címet szerzett, ezen kívül egy sor világcsúcsot is felállított. Kipchoge nem is vitatkozott riválisával.
„Egyetértek, hogy Kenenisa minden idők legjobbja. Rengeteg érmet szerzett terepfutásban, pályán, az olimpiákon, és a maratonfutásban is jól teljesített. Egyetértek, hogy ő a legjobb. Pozitív példakép volt a számomra és egy egész generációnak. Rengeteget nyert a pályán, olimpiai és világbajnoki aranyérmeket hozott el. Valódi példakép.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés