Zsinórban harmadszor rúgják ki a semmiért nem hibás Special One-t

A Special One rengeteget tett a kirúgásáért számszerűsíthető tények formájában is, de talán a legnagyobb kárt nem is a sok pénzért szállított kevés ponttal és még kevesebb megnyert trófeával okozta, hanem a klub imidzsének, a Manchester Unitednek, mint brandnek ártott rengeteget személyiségének szabadjára engedésével.

Mourinho uszkve 400 millió fontot, nagyjából 450 millió eurót költött összesen tizenegy játékosra, akiket a klub állítása szerint egytől egyig ő választott. A 2016/17-es idény eredményei még védhetőek voltak, különösen az Európa Liga megnyerésével megspékelve, de idén már most szűk húsz pont a United hátránya a listavezetővel szemben - aki történetesen az ősi rivális Liverpool -, és a Bajnokok Ligájában sem ígér túl sok jót a kiszenvedett továbbjutás után melléjük sorsolt PSG elleni nyolcaddöntő.

A klubnál hangsúlyozták, a legnagyobb bajuk az volt a portugállal, hogy a csapattól minden körülmények között elvárt magas színvonalú támadójátéknak nyomát sem lehetett látni. Amikor nyert is a United, a csapat játéka közel nézhetetlen volt, és hiába átkozta korábban Mourinho azokat a klubokat, akik “beparkolják a buszt a kapujuk elé”, az utóbbi időben pont az ő csapataira volt ez jellemző.

A 28 éve nem látott gyenge rajthoz képest talán eltörpül, de lényegét tekintve lehet, hogy még fontosabb, hogy Mourinho még a szimpatikus vesztes szerepére is alkalmatlan volt. Mivel egy csapatot általában az edzőjével azonosítanak, a United sem tarthatott számot sok szimpátiára, hiszen Mourinho a tőle megszokott pökhendi, arrogáns stílusban soha nem vállalt felelősséget semmiért, mindig másban kereste a hibát. Ha ehhez hozzácsapjuk, hogy a csapat legnagyobb sztárjával, Paul Pogbával sem találja sem a hangot, és nem találta a francia középpályás helyét sem, még jogosabbnak tűnik a kirúgása.

Nagyon rég volt már, amikor a portugál magára akaszthatta a Special One nevet, hiszen a 2010-es, Intertől való távozása óta mindegyik munkakapcsolata a kirúgásával ért véget. Ért el sikereket menet közben is, a Real Madriddal egy bajnoki cím és egy kupa, a Chelsea-vel szintén bajnoki cím, a Uniteddel pedig egy Európa Liga-serleg került a vitrinbe, de a BL-ben nem sikerült maradandót alkotnia, márpedig mindegyik csapatának ez lett volna a legfontosabb célja - és anyagilag is bőven voltak olyan szinten, hogy reális cél legyen a trófea.

Sehol nem tűrt meg hangadókat, a Real Madridnál Sergio Ramosszal állandóak voltak a vitái, Iker Casillast pedig elüldözte a csapattól, és amikor két évvel később a Chelsea-től is kirúgták, a játékosai szinte kivétel nélkül ellene játszottak. A Unitednél is hasonló volt a helyzet, ami a Paul Pogba-ügyben csúcsosodott ki, de gyakorlatilag David De Geán kívül nem volt Manchesterben egyetlen játékos sem, aki kihozta volna magából Mourinho irányítása alatt, amit korábban mutatott.

Mourinho még nem szólalt meg az ügyben, de biztosak lehetünk benne, hogy nem saját magában látja a hibát a kirúgásáért. Nagy kérdés, hol fog kikötni, mert ajánlatai biztosan lesznek, hiszen jó néhány nagy klub küzd edzőgondokkal, köztük például a Bayern München is, és ha nem ismertük félre nagyon a portugált, akkor neki biztosan sokat jelentene, ha az első edző lenne, aki mind a négy topligában bajnoki címet szerez. Főleg, mert nemezise, Pep Guardiola hozzá hasonlóan szintén háromnál tart. A United a tervek szerint átmeneti megoldást keres, talán a szezon végéig is marad a padon Michael Carrick. A komoly presztízsű kispad, még ha az utóbbi években sokat vesztett is a patinájából, megmozgat néhány szabadon levő figurát. Ha tippelnünk kellene, Zinedine Zidane vagy Antonio Conte lesz a befutó.