Megvan, hány hónapra tiltották el a rákból meggyógyult spanyol focistát
Publikálva 08/09/2025 - 16:02 GMT+2
Az UEFA úgy döntött, hogy eltiltja az Athletic Bilbao spanyol védőjét, Yeray Álvarezt, aki a rákbetegségét követő hajhullás miatt használt olyan készítményt, ami tiltólistásnak minősülő doppingszert is tartalmazott.
Yeray Álvarez
Fotó: Getty Images
A 209 LaLiga-meccsel rendelkező 30 éves játékosnál először 2016 decemberében diagnosztizáltak hererákot, ami 2017 nyarán kiújult. Kemoterápiás kezeléseken esett át, majd 2018 elején visszatért a pályára, azóta pedig tünetmentesen futballozhatott.
A daganatos betegséget követő hajhullás miatt az elmúlt nyolc évben folyamatosan szedett hajhullás elleni készítményeket, és nem volt belőle gond, ám idén május 1-jén, a Manchester United elleni Európa-liga elődöntőt követően pozitív lett a doppingtesztje: a tiltólistás, vízhajtónak és maszkírozónak számító canrenone-t találták kis mennyiségben a szervezetében.
Álvarez mindenben együttműködött a hatóságokkal, és már az első perctől kezdve tudta, hogy az egyik gyógyszer tartalmazta a tiltott szert. Június elején elfogadta az ideiglenes eltiltást, hiszen állítása szerint ő hibázott: a felesége hajhullás elleni készítményét is használta, az tartalmazott canrenone-t, ő pedig nem figyelt erre.
Az UEFA fegyelmi bizottsága megvizsgálta az esetet, és végül úgy döntött, hogy tíz hónapra tiltja el a védőt.
"A nem szándékos doppingolás miatti büntetés az ideiglenes eltiltás napjától, 2025. június 2-től 2026. április 2-ig tart. Az UEFA doppingellenes szabályzatának értelmében a játékos az utolsó két hónapban, azaz 2026. február 2-től visszatérhet a csapat edzéseire, illetve használhatja a klub létesítményeit."
Yeray az előző szezonban 29 tétmeccsen lépett pályára a Bilbaóban és 2 gólt szerzett.
(Reuters)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés