Variációk Willi Orbán pótlására a magyar válogatottban
Publikálva 29/09/2023 - 11:03 GMT+2
Októberben hazai környezetben Szerbiával, majd pár nappal később Litvániában játszik Eb-selejtezőt a magyar válogatott, amely egy kulcsemberét kénytelen lesz nélkülözni.
Willi Orbán hiányára reagálnia kell a kapitánynak
Fotó: MTI
A korábbi évtizedekkel ellentétben elképzelhetetlenül jó helyzetben várja Magyarország valamelyik nagy torna selejtező sorozatának második felét. Jelenleg 10 ponttal, eggyel kevesebb mérkőzést játszva vezeti Marco Rossi együttese Eb-selejtezős csoportját, ráadásul némi szerencsével már októberben kiharcolhatja a jövő évi kontinenstornán való részvételt.
Ugyanakkor a szövetségi kapitánynak főhet a feje, hiszen egyik alappillére, Willi Orbán sérülést szenvedett a csehek elleni felkészülési mérkőzésen, így kihagyni kényszerül az októberi válogatott mérkőzéseket. A 42-szeres válogatott játékos mióta bemutatkozott a nemzeti csapatban, mindössze 10 találkozót hagyott ki sérülés vagy egyéb ok miatt.
Marco Rossi mióta három belső védős rendszerre váltott, csak 8 alkalommal nem tudta csapatba tenni Orbánt. A leggyakrabban használt trió ezekben az esetekben a Szalai Attila, Lang Ádám, Fiola Attila hármas volt, de mellettük kapott kezdőként szerepet Kecskés Ákos, illetve Botka Endre is a védelem tengelyében. Kecskés nemrég váltott klubot, s bár már két mérkőzésen pályára lépett a Sepsi OSK-ban, aligha kerül kezdőbe a szerbek és a litvánok ellen.
Mi lehet a megoldás?
Rossi attitűdjét ismerve, az ilyen helyzetekben minimális kockázatot vállal - némiképpen jogosan -, így elég nagy tétben lehet arra fogadni, hogy a Szalai-Lang-Fiola hármast láthatjuk a Puskás Arénában kezdőként. Természetesen más variációk is életbe léphetnek, ez attól függ leginkább, hogy ki lesz a három védő közül a középső ember.
Amennyiben az Orbán hiányában rendre belül helyezkedő Lang Ádám veszi át a kieső lipcsei légiós helyét, akkor Lang helye szabadul fel a védelem jobb oldalán. Itt Fiola Attila helyett bevetheti Botka Endre, vagy akár a nyáron Rizesporba igazoló Mocsi Attila. Ugyan csapatba kerülésére kicsi esélyt látni, Mocsi remek formában van a török bajnokságban 4. helyen álló alakulatban. Ráadásul a labdás fázisokban, hosszú labdák elindításában kifejezetten hasznos tagja lenne a védelemnek.
Ha Rossi pont a labdás fázisok miatt a kevésbé megbízható Lang Ádámot nem szeretné a védelem közepére irányítani, akkor Szalai Attila lehet a megoldás. Ezzel viszont kiesne a bal oldali belső védője a válogatottnak.
Túl sok variációs lehetősége nincsen a szövetségi kapitánynak ebben az esetben, hiszen Szalai Attilán kívül csak Szalai Gábor bal lábas a védelem tengelyét nézve. A fentebb említett kockázatkerülés miatt ebben az esetben Marco Rossi valószínűleg vagy Botka Endrét, vagy Fiola Attilát irányítaná a védelem bal oldalára.
Egy biztos, hogy Orbán kiesésével hatalmas veszteség érte a magyar válogatottat, bár nélküle meglepően jó a mérlege a nemzeti csapatnak: 5 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség, tétmeccsekre lebontva 5 győzelem 2 döntetlen és 1 vereség.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés