Vinicius Jr. inkább a maradás vagy a váltás mellett dönt majd? Mindkét csapat akarja, de az Arsenalt vagy a Real Madridot választja végül?
Frissítve 06/08/2026 - 20:59 GMT+2
A mérleg egyik serpenyőjén Madrid, ahol mindent megnyert, ahol nagy játékos lett, és ahol futballistaként a legjobban lehet történelmet írni. A másik serpenyőjén London és az Arsenal: a lehetőségek, a kiemelt szerep, a Bajnokok Ligája, amit Vinícius hozhatna el először. Vajon végül melyiket fogja választani?
"Otthon érzem magam" - Vozinhát hősként fogadták új csapatának szurkolói Chilében
Videó forrása: SNTV
Vinicius Jr. 2018 nyarán érkezett a Real Madridba, ahol azóta már több mint 240 mérkőzésen lépett pályára, és 14 trófeát nyert. Európai karrierje során idén augusztusban merül fel először igazán komolyan, hogy a brazil szélső elhagyja Madridot, ugyanis az Arsenal nagyon aktívan érdeklődik iránta.
A Real Madrid már többször is ajánlatot tett Viniciusnak a szerződéshosszabbításra, de egyelőre nem sikerült megegyezni. Megéri-e vajon Viniciusnak kockáztatni, és pirosra cserélni a fehér mezt, vagy még mindig Madridban van a legjobb helyen?
Az Arsenal mellett szól, hogy egy Vinicius kaliberű igazolás nagyon ritka a londoni csapat történetében, így várhatóan abszolút első számú opció lenne. A baloldal évek óta kisebb-nagyobb mértékben hiányposzt Artetánál, így a csapat mindenképp nagyon megbecsülné, ha megszerezhetnék Viniciust. A játékosnak pedig nem kellene azzal küzdenie, hogy háttérbe szorul valaki mögött a csatársorban. Ugyanakkor a Premier League-ben historikusan szenvednek az ügyes, technikás szélsők, mert az angol futball védekezési természete könyörtelenül közel és agresszívan védekezik az ilyen játékosok ellen.
Ezen kívül a Real Madrid mellett szól, hogy a következő szezonban egy olyan támadósor állhatna össze Viniciussal, Kylian Mbappéval és Yan Diomandéval (valamint Jude Bellinghammel kiegészülve), ami egészen legendás lehet, ha José Mourinho kordában tudja tartani az egókat.
Azokat az egókat, amelyekkel mind Xabi Alonso, mind Arbeloa borzasztóan megküzdött az előző szezonban, majd végül mindkettejük bicskája beletört a feladatba. Könnyen elképzelhető, hogy Vinicius ki akar lépni Mbappé árnyékából, ami elnézve a francia csatár teljesítményét, csak akkor lehetséges, ha más csapatban próbál szerencsét a brazil. A Real Madridnál úgy néz ki, csak a 1/b szerepig juthat.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/08/06/image-46f423dc-b618-4871-a202-c0263fd71a40.jpeg)
Megfér-e két dudás egy csárdában, vagy az egyiknek érdemes lennne inkább tovább állni?
Fotó: AFP
Bár nem véletlenül ritka, hogy a Real játékosai eligazolnak – a világ egyik, ha nem a legnagyobb csapatáról van szó –, a történelem, a csillogás, maga a város: ha ott jól megy egy játékosnak a futball, a világ királyának érezheti magát. De hozzá kell tenni azt is, hogy ha van csapat, ami elcsábíthatja Madridból, az az Arsenal.
Az elmúlt években a Premier League határozottan kiemelkedik a klubfutballból, és hiába csak idén sikerült áttörni a falat a bajnoki címmel, az Arsenal rendelkezik a legbiztosabb környezettel a nagy csapatok közül, és a sikerre jelenleg nekik van a legnagyobb esélyük. Anyagilag az angol élklubok mind rendelkeznek azzal a tűzerővel, mint a Real Madrid, és hívogató lehet Vinicius számára a kihívás, hogy végre a Bajnokok Ligáját is elhódítsa a londoni csapat, erre pedig Thierry Henry óta most van a legjobb esélyük.
Ha kicsit jobban megvizsgáljuk azt a történelmi támadósort, ami maradás esetén Mourinho rendelkezésére állna, minél mélyebbre nézünk, annál több a kérdés. Vinicius és Mbappé védekezése eddig is sok problémát okozott, és nem biztos, hogy Diomandé érkezésével ez bármit is javul.
Valamint senki nem tűnik távozni abból a keretből, ami az előző szezon végére a teljes szétesés jeleit mutatta. Ilyen szempontból mind Vinicius, mind a Real Madrid szempontjából logikus lehetne egy nagy összegű eladás, épp emiatt meglepő kicsit, hogy a madridiak foggal-körömmel ragaszkodnak a brazilhoz az újabb és újabb hosszabbítási ajánlatokkal.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/08/06/image-cc6c76e8-2b29-4f94-90f8-e3765cad86b1.jpeg)
2025-ben Vinicius Jr. már ismerkedhetett az Emirates hangulatával
Fotó: AFP
A Real Madrid megemelt ajánlata arra enged következtetni (bár ne zárjunk ki semmit), hogy előbb-utóbb meg fognak tudni egyezni a felek, és Vinicius maradni fog. Izgalmas feszegetni, hogy milyen lenne egy Viniciussal felálló Arsenal, de a nap végén a Real Madridnál nem nagyon van feljebb egy futballistának. Az Arsenal érvelhet azzal, hogy ott Vinicius csak egy csillag lesz a sok közül, míg náluk ő lehetne az alfa hím, a Real Madrid varázsát ritkán győzik le az észérvek.
Várjuk ki a végét, mert a londoni csapat a tökéletes váltás lehetne, hiszen van pénzük a brazilra, szükségük is van rá, és Viniciusnak oka is lehet a váltásra. De az esély talán még mindig a maradásra a nagyobb, figyelembe véve, hogy milyen csatársor része lehetne Vinicius, hogy történelmet igazán a Real Madridban lehet írni, és hogy látszólag a klub is nagyon szeretné, hogy maradjon a nyolc éve érkezett szélső.
FRISSÍTÉS:
A cikk megírása óta Vinícius Júnior 2032-ig szerződést hosszabbított a Real Madriddal.
A brazil Vinícius Júnior 2032 júniusáig meghosszabította szerződését a Real Madrid labdarúgóklubbal.
A 26 éves világsztár korábbi szerződése jövő nyáron járt volna le. A hosszabbítás pénzügyi részleteit a Real nem hozta nyilvánosságra.
Forrás: The Athletic
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Bocsánatot kért Infantino, majd megkapta a támogatást: marad a FIFA élén
- „Nem tudom, miért hozták vissza” – a Real Madrid korábbi sportigazgatója Mourinhóról
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/07/25/image-7681e586-af04-4511-b75d-b7c71a66ce0e-85-2560-1440.jpeg)
Új korszak kezdődik a Real Madridnál - Mourinho megkezdte a szezont előtti első edzéseket
Videó forrása: SNTV
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés