"Nekem is megvan a felelősségem" – Szoboszlai önkritikusan értékelt, a szurkolóknak is üzent

Szoboszlai Dominik szerint a világbajnoki selejtezősorozat első két meccsén, Írország és Portugália ellen több volt a magyar labdarúgó-válogatottban, mint az egyetlen megszerzett pont.

Szakadó esőben edzettek a Puskásban a portugálok a magyarok elleni vb-selejtező előtt

Videó forrása: SNTV

"Érzelmekkel teli két meccsen vagyunk túl és úgy érzem, több volt ebben, mint az egy pont. Ebben nekem is megvan a felelősségem, azonban az elejétől a végéig csapatként akartunk, küzdöttünk és erre tudunk majd építeni a következő mérkőzéseken" - fogalmazott közösségi oldalán a nemzeti csapat kapitánya, utalva ezzel arra, hogy kedden este a portugálok elleni hazai összecsapás hajrájában egy rossz passzát lefülelve szerezték meg a vendégek a győztes gólt.
"Köszönjük az elképesztő szurkolást, októberben újra jövünk" - tette hozzá a Liverpool klasszisa.
A két meccs után egy ponttal a csoport harmadik helyén álló magyarok legközelebb október 11-én a második örményeket fogadják. A 12 csoportból az első helyezettek kijutnak az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő világbajnokságra, amelyen először szerepel majd 48 csapat.
A második helyezettek a jövő márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés