Vb-pótselejtezők - Portugália és Lengyelország is világbajnoki résztvevő

Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo vezette portugálok 2-0-ra verték Észak-Macedóniát, amely múlt csütörtökön nagy meglepetésre kiejtette az Európa-bajnoki címvédő Olaszországot. A portói mérkőzésen elsősorban Bruno Fernandes villogott a hazai oldalon, ugyanis csapatának mindkét gólját ő szerezte.

Cristiano Ronaldo és Bruno Fernandes

Fotó: Getty Images

UEFA Nations League
Svájc legyőzte Portugáliát, a spanyoloknak nem okoztak gondot a csehek
12/06/2022 20:57
Chorzówban a Robert Lewandowskival felálló lengyelek kiegyenlített meccsen gyűrték le a svédeket, akik az első félidőben többször kerültek helyzetbe, mint vendéglátójuk. A szünet után azonban tizenegyeshez jutott a házigazda, a büntetőt pedig Lewandowski nem hibázta el, így a vendégeknek kellett futniuk az eredmény után. Svédország próbálkozott becsülettel, a lengyelek viszont jobban éltek a kínálkozó lehetőségekkel, és Piotr Zielinski 73. percben elért találatával eldöntötték a vb-szereplés kérdését.
Európában még egy pótselejtezős párharc van hátra, azt júniusban rendezik, mert a skót-ukrán meccset az ukrajnai háborús helyzet miatt elhalasztották, s ennek a párharcnak a győztese majd Walesszel játszik a vb-szereplésért.
Vb-pótselejtezők, 2. forduló:
  • Lengyelország-Svédország 2-0 (0-0)
  • Portugália - Észak-Macedónia 2-0 (1-0)
(MTI)
UEFA Nations League
Norvég győzelem a svédek ellen, Erling Haaland továbbra is megállíthatatlan
12/06/2022 18:22
UEFA Nations League
Belgium hatot rúgott Lengyelországnak, az ukránok legyőzték az íreket
08/06/2022 20:58