A dán labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte a vendég osztrák csapatot a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, így nyolc forduló után is százszázalékos, egyúttal bebiztosította első helyét a csoportjában, azaz kijutott a katari vb-re.

A skandinávok nemcsak pontot nem veszítettek még, hanem gólt sem kaptak a vb-selejtezők során, jelenleg 27-0 a gólkülönbségük a hatosban. Az osztrákok veresége a magyar csapat számára azért rossz hír, mivel Ausztria már nem végezhet a második helyen az F csoportban, azaz Marco Rossi csapata nem juthat pótselejtezős helyhez a tavalyi Nemzetek Ligája alapján.
A B csoportban a svéd csapat a második félidőben érvényesítette a papírformát a görögök ellen, így a sorozat novemberi zárása előtt megelőzte a spanyol együttest az élen.
Labdarúgás
Benzema szerint nem kell Messi és Ronaldo, hogy jó legyen az El Clásico
16/10/2021 13:43
Az A jelű ötösben Portugália Cristiano Ronaldo mesterhármasával 5-0-ra győzött Luxemburg ellen, ám így is maradt a második helyen az azeriek ellen nyertes Szerbia mögött. A két csapat között egyetlen pont a különbség, de a portugálok egy meccsel kevesebbet játszottak.
A C csoportban Svájc litvániai sikerével pontszámban beérte az éllovas és Európa-bajnok olaszokat.
A lengyel labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott Albánia vendégeként, így riválisát megelőzve feljött a pótselejtezőt jelentő második helyre a magyar érdekeltségű csoportban. A győztes gólt alig hat perccel a becserélését követően Karol Swiderski szerezte a 77. percben.
Európai vb-selejtezők, 8. játéknap:
A csoport:
  • Szerbia-Azerbajdzsán 3-1 (1-1)
  • Portugália-Luxemburg 5-0 (3-0)
Az állás: 1. Szerbia 17 pont/7 mérkőzés, 2. Portugália 16/6, 3. Luxemburg 6/6, 4. Írország 5/6, 5. Azerbajdzsán 1/7

B csoport:
  • Svédország-Görögország 2-0 (0-0)
  • Koszovó-Georgia 1-2 (1-1)
Az állás: 1. Svédország 15 pont/6 mérkőzés, 2. Spanyolország 13/6, 3. Görögország 9/6, 4. Georgia 4/7 (4-12), 5. Koszovó 4/7 (4-14)

C csoport:
  • Bulgária - Észak-Írország 2-1 (0-1)
  • Litvánia-Svájc 0-4 (0-3)
Az állás: 1. Olaszország 14 pont/6 mérkőzés (12-1), 2. Svájc 14/6 (10-1), 3. Bulgária 8/7, 4. Észak-Írország 5/6, 5. Litvánia 3/7

D csoport:
  • Ukrajna - Bosznia-Hercegovina 1-1 (1-0)
  • Kazahsztán-Finnország 0-2 (0-1)
Az állás: 1. Franciaország 12 pont/6 mérkőzés, 2. Ukrajna 9/7, 3. Finnország 8/6, 4. Bosznia-Hercegovina 7/6, 5. Kazahsztán 3/7

F csoport:
  • Feröer-szigetek - Skócia 0-1 (0-0)
  • Izrael-Moldova 2-1 (1-0)
  • Dánia-Ausztria 1-0 (0-0)
Az állás: 1. (és kijutott) Dánia 24 pont, 2. Skócia 17, 3. Izrael 13, 4. Ausztria 10, 5. Feröer-szigetek 4, 6. Moldova 1

I csoport:
  • Anglia-MAGYARORSZÁG 1-1 (1-1)
  • San Marino-Andorra 0-3 (0-1)
  • Albánia-Lengyelország 0-1 (0-0)
Az állás: 1. Anglia 20 pont, 2. Lengyelország 17, 3. Albánia 15, 4. Magyarország 11, 5. Andorra 6, 6. San Marino 0
Labdarúgás
Sir Alex Ferguson szerint Ronaldo megérdemelné az aranylabdát
15/10/2021 08:22
Labdarúgás
Messi elárulta, ő kinek adná az Aranylabdát, ha szavazhatna
09/10/2021 13:27