Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Egyik nap Ronaldót irányítottam a konzolon, rá pár hétre ellene játszottunk

Németh Dániel

Publikálva 04/09/2021 - 14:40 GMT+2

Történet a válogatott futball táplálékláncának aljáról, ahol a játék nem a pénzről, csakis a futballról szól.

Andorra a lengyel válogatott ellen - AFP/Janek Skarzynksi

Fotó: AFP

A magyar labdarúgó-válogatottal egy csoportban lévő Andorra vasárnap a Wembleybe látogat, és már az is nagy csoda lenne, ha néhány gólos különbséggel megúsznák az összecsapást. A válogatottsági rekorderük azonban bebizonyítaná, helyük van ezen a szinten.


„Gary Linekernek az a szerencséje, hogy Angliában született, és nem Andorrában” – mondta Ildefons Lima, a mostanság tv-s műsorvezetőként dolgozó angol legenda korábbi tweetjére utalva. Lineker idén márciusban amellett érvelt, hogy a legalacsonyabb ranglistahelyezéssel rendelkező válogatottak között előselejtezőt kellene rendezni a selejtezősorozatokban való részvétel előtt, tekintettel a válogatottak közötti brutális minőségbeli különbségre.
Lineker posztja nem öregedett túl jól, hiszen az 5-0-s Anglia-San Marino mérkőzés árnyékában Luxemburg elkalapálta az ír válogatottat, Észak-Macedónia pedig Németországot sokkolta egy világbajnoki selejtezőmeccsen. Lima természetesen azok közé tartozik, akik nem értenek egyet Linekerrel, 130 válogatott találkozójának jelentős részét az andorrainál lényegesen erősebb csapatok ellen játszotta, néhányszor a legnagyobb sztárok ellen focizhatott.

Andorra történetének legnagyobb sikerére jó okunk van emlékezni: a válogatott első tétmeccsen elért győzelme során épp a magyar volt a vesztes fél.

Lima akkor és most is ott volt a válogatottban, 41 évesen is változatlan elszántsággal készül a meccsekre, várhatóan lehetőséghez jut a Wembleyben is. „Amennyiben Lineker Andorrában születik, akkor nem játszhatna nagycsapatok ellen? Miért is? A miénk épp úgy ország, mint ahogyan Anglia is egy ország. A nagycsapatoknak nem jelent problémát, ha évente egyszer játszaniuk kell ellenünk. Olyan, mintha egy előszezonbeli meccs lenne, szóval nem lehet probléma.”
picture

Ildefons Lima Olivier Giroud ellen - AFP/Lionel Bonaventure

Fotó: AFP

A válogatott futballista szerint még előnye is van annak, ha az andorraihoz hasonló válogatottakkal játszhatnak a nagyobb nemzetek. „Ki lehet próbálni más játékosokat, más játékrendszereket. Jót tesz a futballnak, ha ez a fajta is a rendszer része. Ez nem a pénzről vagy az Instagram-követők számáról szól, vagy bármi ilyesmiről. Ez sokkal tisztább futball. Az angolok elleni egy nagy meccs lesz, de számunkra San Marino épp olyan fontos. Ott ugyanis van esélyünk a győzelemre” – mondta Lima.
„Az Anglia elleni inkább egy buli lesz a számunkra. Szerencsések vagyunk, hogy pályára léphetünk egy Wembleyhez hasonló stadionban az angol nemzeti csapat ellen, csodálatos hangulatban, nagy játékosokkal szemben. Próbáljuk kiélvezni, de azért munka is lesz. Három évvel ezelőtt csak a 88. percben kaptunk ki Isztambulban a törökök ellen. Próbálunk keményen dolgozni, amennyire csak lehetséges, de a fiatalokat arra biztatom, élvezzék a hangulatot, mert talán egyszeri alkalom lesz az életükben.”
Csekély esélye van annak, hogy Andorrát valaha lássuk egy világbajnokságon, az Eb-selejtezőrendszer azonban szolgáltat némi reményt a miniállamnak, a Nemzetek Ligájában ugyanis hasonló képességű válogatottak ellen lépnek pályára. „Ez nagyon jó, mert a kisebb csapatoknak is szükségük van kompetitív meccsekre. Anglia ellen a vereség a normális végeredmény, ám San Marino vagy más kisebb csapat ellen, akik esetleg jobbak, lehet esély a pontszerzésre, ezáltal versenyképesebbé válni.”
Lima szerint ebből pedig a nagyobb válogatottaknak is csak előnyük származik, mert ha ezek a miniállamok fejlődnek, nekik is jobban oda kell tenniük magukat. „25 évvel ezelőtt Izland ellen mindenki győzelemre számított, mára pedig egy nagyon jó csapatnak számítanak. Ahhoz, hogy a nagycsapatok tudják, hogy ők a nagyok, játszaniuk kell a kicsikkel is. Nekik nem nagy dolog játszani ellenünk, mert ez jó a futballnak és a játék szellemiségének.”
A nézők persze azt szeretik, ha Brazília vagy Spanyolország ellen játszunk, mert a kicsik elleni futball elég vicces tud lenni. Azonban a hozzánk hasonló játékosok a lelküket is kiteszik a pályára és büszkén képviseljük a hazánkat.
Csupán két olyan labdarúgó van, aki négy különböző évtizedben pályára lépett nemzetközi mérkőzésen, Lima az egyikük, ráadásul ő rendelkezik a leghosszabb válogatott karrier rekordjával is. 1997 júniusában lépett először pályára, egy évvel azt követően, hogy Andorrát hivatalosan elismerte az UEFA, azóta pedig meghatározó szerepet játszott a válogatott rohamos fejlődésében. Ma már, amint azt mi is megtapasztaltuk, rég meghaladták a pofozógép szerepet.
picture

Andorra-Magyarország - 2017 - AFP/Pascal Pavani

Fotó: AFP

Az első Nemzetek Ligája-kiírásban hazai pályán veretlenek voltak, pedig Grúzia, Lettország és Kazahsztán az ő szintjükön kemény ellenfélnek számít. Habár a győzelem a mai napig ritkaságnak számít a válogatott életében, a felkészültség terén össze sem lehet hasonlítani a mai állapotokat a kezdetekkel. „1996-ban játszottuk az első meccsünket, én 1997-ben. Akkoriban semmit sem tudtunk a válogatottakról és a játékosaikról” – ismerte el.
„Ma már olyan fiatalok kerülnek a felnőtt csapatba, akik játszottak U21-es vagy U19-es szinten. Nagycsapatok és nagy játékosok ellen játszanak, ez a normalitás. Eleinte viszont semmit sem tudtunk. Kábé, mint 500 évvel ezelőtt, amikor Amerikába mentek, és felfedezték a kontinenst, épp ilyenek voltunk. Mindent felfedeztünk. Most már azt megelőzően mindent tudnak a játékosok, hogy lehetőséget kapnának a válogatottban."
1998-ban Brazília ellen léptem pályára, és az járt a fejemben, hogy pár héttel korábban még a PlayStationön játszottam Ronaldóval, most meg ott áll velem szemben a pályán.
„Ma már tanulmányozzuk a meccsek előtt az ellenfeleket. Tudjuk, hogyan játszanak, a bal vagy a jobb lábukat használják, mindent próbálunk kideríteni róluk. Néhány éve még nem volt ennyi infónk. Erőnlétileg is jobban felkészülünk: étkezés, edzés, pihenés. Húsz éve teljesen más futball volt, belefért, hogy legurítottunk egy üveg bort. Most mindent megteszünk, hogy felkészüljünk” – mondta Lima, aki maga is tudatosan figyel az étkezésére és az alkoholfogyasztására, hogy 40-en túl is kellően fitt maradjon.
Forrás: Goal

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés