Mernek nagyot álmodni Újpesten: ambiciózus célokat jelentett be a klub elnöke
Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke szerint a következő szezonban a IV. kerületi labdarúgócsapat célja az első háromban zárni az élvonalbeli bajnokságban, mert így indulhatna valamelyik európai kupasorozatban és tapasztalatot szerezhetne a selejtezőben.
Merj álmodni! Kövesd a wimbledoni tenisztorna meccseit az Eurosporton!
Videó forrása: Eurosport
A lila-fehér egyesület elnöke hangsúlyozta: azt nem ígéri, hogy a csapat főtáblára jut.
"De a legtovább akarunk jutni és ez már önmagában vonzóbbá teszi majd az Újpestet. Az elsőéves problémákon túl vagyunk, de láttuk ezeket és ezért mondtunk első hatot. Ég és föld a mostani helyzet a tavalyi nyárhoz képest" - utalt arra, hogy a 2024 tavaszi tulajdonosváltást követően ő maga azt mondta a most májusban zárult szezonra vonatkozóan, hogy az együttes célja az első hatban végezni. Az Újpest végül hetedik lett.
"Azt mondtam, hogy az első hatban szeretnénk lenni és hetedikek lettünk, ilyen értelemben a számok embere vagyok: a hetedik az nem az első hat. Értelemszerű, hogy nem vagyunk elégedettek, éppen ezért változtattunk a szezon közben is. A helyezésben elmaradtunk, de ennél is fontosabb, hogy a fejlődés üteme nem úgy történt, ahogy akartuk. Az elvárásom mindenkivel szemben az volt, hogy hétről hétre, hónapról hónapra jobbak legyünk, lássuk az irányt és ez az, amiben törés következett be" - fogalmazott az elnök.
Ratatics beszélt az új stadion építéséről is, hozzátéve, hogy a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadion legendás helyszín és szentély marad.
"Húsz bajnoki cím, kupagyőzelmek és rengeteg élmény, amit a szívünkbe zártunk, amit meg kell őrizni. A Megyeri út 13. marad az a szentély, ami eddig is volt és meg kell őrizni, megvannak a szándékaink vele. Az NB III-as, a női NB I-es és az U19-es csapataink itt játszák majd a bajnoki mérkőzéseiket" - mondta. Kiemelte, hogy a Tungsram Fóti út 141. alatt található egykori, jelenleg használaton kívüli gyártelepének helyére tervezett új létesítmény nem pusztán egy stadion lesz, hanem sportpark is.
"Ez egy hatalmas terület, amelyhez felelőségteljesen nyúlunk hozzá. Sportolási lehetőségeket biztosítunk majd az újpestieknek, de a terület közepén a stadion áll. A célunk az, hogy az egész klub átköltözzön, vagyis tényleg új otthona legyen a klubnak. Itt lesznek az edzőpályák, a beltéri edzési lehetőségek, a regenerációhoz szükséges kiszolgáló egységek is" - jelentette ki.
Az interjúban Ratatics Péter hangsúlyozta, hogy az egyesület kíváncsi az újpesti lakosok és szurkolók véleményére is a teljes beruházást illetően. Az elnök beszélt a vezető játékosmegfigyelő Szakály Péter és az elnöki főtanácsadó Kovács Zoltán távozásáról, valamint arról is, hogy a MOL hosszú távon gondolkodik az Újpesttel kapcsolatban. Hozzátette, mindent megtesznek, ami rajtuk múlik annak érdekében, hogy az új stadion 2027-ben elkészüljön. Elmondta, lesz a klubnak sportigazgatója, de nem a sajtóban több helyen megjelent Dragan Mladenovic, neki ugyanis az akadémián lesz feladata.
"Könnyű helyzetben vagyok, mert korábban azt mondtam, hogy ebben az évtizedben, vagyis 2030-ig bezárólag megnyerjük a bajnokságot és onnantól kezdve lehet cél a Bajnokok Ligája. Nem jósolnék és nem fogadnék, egy dolgot tudok ígérni: ebben a klubban mindenki azért dolgozik, hogy legyőzzük a Ferencvárost" - nyilatkozta.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)