Nemzetek Ligája: a magyar válogatott 3-0-ra kapott ki a törököktől Budapesten, ezzel búcsúzott az A divíziótól

Magyar-török - A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott vasárnap a Puskás Arénában a vendég török csapattól, amely így 6-1-es összesítéssel megnyerte a Nemzetek Ligája élvonalbeli tagságáért rendezett párharcot.

Szoboszlai Dominik a magyar-török meccsen - Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP

Fotó: AFP

A nemzeti együttes hiába játszott jobban és veszélyesebben bő félórán át, utána a vendégek három perc alatt eldöntötték az oda-visszavágós csatát: előbb Hakan Calhanoglu büntetőből talált be, majd Arda Güler is bevette Dibusz Dénes kapuját. A hajrában Abdülkerim Bardakci állította be a végeredményt.
Marco Rossi tanítványai 13 veretlenül megvívott hazai találkozót követően szenvedtek ismét vereséget saját közönségük előtt. Az olasz szakvezető a kezdőként pályára lépett Dárdai Bence mellett még egy újoncot avatott a becserélt Tóth Alex személyében.
A magyarok legközelebb június 6-án a svéd csapatot fogadják barátságos mérkőzésen.

I. félidő:

  • 36-37. perc: Fiola a nagyon elkésett becsúszásával buktatta a 16-os jobb oldalán Yükseket, a büntetőt Calhanoglu a kapu bal oldalába helyezte a jobbra vetődő Dibusz mellett (0-1).
  • 39. perc: Aktürkoglu passzolt a jobb oldalra Aydinhoz, aki középre adott, Güler pedig 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (0-2).

II. félidő:

  • 90. perc: Yilmaz balról ívelt át a hosszú oldalon üresen álló Bardakcihoz, aki 5 méterről a bal alsó sarokba fejelt (0-3).

A találkozó felvezetéseként a kivetítőkön képekkel és videókkal felidézték a magyar válogatott eddigi ezer összecsapásának legemlékezetesebb pillanatait, amit a közönség hatalmas ovációval fogadott. A hangulatfokozásból nem hiányozhatott az Ismerős Arcok Nélküled című száma, melynek elhangzása során az egyik kapu mögötti lelátón a szurkolók felhúzták Magyarország címerét, a lelátó alsó és felső karéja pedig fehérbe, míg a középső a nemzeti trikolorba borult, miközben az alábbi felirat díszítette a kerítést: "Azt, hogy honnan jössz, soha ne feledd, koronás címer a szíved felett!"
A nemzeti együttes húsz év után állt fel egy testvérpárral a kezdőcsapatában, ugyanis Vincze Ottó és Vincze Gábor 2005-ös szereplését követően ezúttal a védő Dárdai Márton mellett újoncként a középpályás Dárdai Bence is bizalmat kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól, akinek tanítványai nagy lendülettel kezdtek, így a vendégek védekezésre kényszerültek, a félpályát is csak elvétve lépték át. A ramadánra való tekintettel - ebben az időszakban a muszlimok napkeltétől napnyugtáig nem ehetnek és ihatnak - a játékvezető a tizedik percben ivószünetet rendelt el. Ezt követően kiegyenlítetté vált a játék, a törökök elkezdték többet birtokolni a labdát, de a hazai pályán szerzett kétgólos előny birtokában nagy kockázatot nem vállaltak, a támadásaik nem voltak veszélyesek. A magyarok többnyire türelmesen járatták a labdát, keresték a rést az ellenfél védelmén, egy ízben meg is találták, de a kiugró Gazdag ziccerét nagy bravúrral hárította Cakir, nem sokkal később pedig Szoboszlai 23 méteres szabadrúgása a keresztléc felső részét súrolva hagyta el a pályát. A 35. percben próbálkoztak először a törökök, Dibusz védte Güler pontos lövését. Ezt követően viszont három perc alatt "szinte a semmiből" kétgólos előnybe került a vendégcsapat: előbb Fiola rossz ütemű szabálytalanságát kihasználva Calhanoglu értékesítette a jogosan megítélt büntetőt, majd Güler találata tulajdonképpen végleg eldöntötte a párharcot. A teljesen megzavarodott magyar csapat akár még nagyobb hátrányba is kerülhetett volna a szünetig, de a török játékosok rendre célt tévesztettek.
Rossi a szünetben kettős cserével próbálta frissíteni a csapatát, amely ennek ellenére még mindig nem ocsúdott fel a sokkból, így a második félidőt jobban kezdték a törökök. Az első hazai lehetőségre bő tíz percet kellett várni, amikor a frissen beállt Nego életerős kapáslövését védte Cakir. A magyar csapat ugyan rendezte a sorait, így a rivális rohamai megszűntek, de komoly esélye nem volt a felzárkózásra. A hazai játékosok küzdöttek becsülettel, azonban ebben az időszakban már nem tudták átjátszani az ellenfél védelmét. A magyarok a hajrában sem tudtak újítani, sőt a vendégek a rendes játékidő utolsó percében a kegyelemdöfést is megadták a házigazdáknak, akik kettős vereséggel estek ki a Nemzetek Ligája élvonalából, így 2026 őszén a másodosztályt jelentő B divízióban szerepelnek majd.
picture

A magyar válogatott 3-0-ra kapott ki Budapesten - Fotó: AFP

Fotó: AFP

Eredmény:

Nemzetek Ligája, osztályozó az A divízióért, visszavágó:
gólszerzők: Calhanoglu (37., 11-esből), Güler (39.), Bardakci (90.)
A párharc győztese: Törökország kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

A görögök feljutottak, a szerbek bennmaradtak az élvonalban

A magyarokat búcsúztató törökök mellett a görögök is feljutottak a Nemzetek Ligája legmagasabb, A divíziójába, amelyben a szerbek az osztrákokkal szemben megőrizték tagságukat az osztályozók vasárnapi visszavágóján.
A szerbek a csütörtöki, idegenbeli 1-1-es döntetlen után Belgrádban 2-0-ra nyertek Ausztria ellen, így a sorozat jövő őszi, újabb csoportkörében is a legjobbak között szerepelhetnek.
A görögök ugyan három napja odahaza 1-0-ra kikaptak a skótoktól, de Glasgow-ban egy 3-0-s diadallal visszavágtak riválisuknak, így feljutottak a legjobbak közé. A görögök a 2022/23-as kiírásban még a C divízióban szerepeltek, így sorozatban másodszor ünnepelhettek feljutást.

Eredmények:

Nemzetek Ligája,
osztályozó az A divízióért, visszavágók:
  • Szerbia-Ausztria 2-0 (0-0)
A párharcot SZERBIA nyerte 3-1-es összesítéssel.
  • Skócia-Görögország 0-3 (0-2)
A párharcot GÖRÖGORSZÁG nyerte 3-1-es összesítéssel.
Később:
Belgium-Ukrajna, Genk 20.45
osztályozó a B divízióért:
  • Izland-Koszovó 1-3 (1-2)
A párharcot KOSZOVÓ nyerte kettős győzelemmel.
  • Szlovénia-Szlovákia 1-0 (0-0, 0-0, 1-0) - hosszabbítás után
A párharcot 1-0-s összesítéssel SZLOVÉNIA nyerte.
Később:
Írország-Bulgária, Dublin 20.45
Korábban:
  • Georgia-Örményország 6-1 (5-0)
A párharcot GEORGIA nyerte kettős győzelemmel.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása