A gólszerző Sallai Roland a magyar-hollandról: visszatértünk arra az útra, ahonnan elindultunk
Nemzetek Ligája - Dibusz Dénes és Sallai Roland szerint is a reálisan kell kezelni a hollandok ellen 1-1-gyel végződött találkozót a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában, és hétfőn a bosnyákokkal szemben is meg kell tartaniuk a pénteken mutatott csapategységet.
A magyar csapat ünnepli Sallai Roland vezető gólját - Fotó: Marcel van Dorst / EYE4images
Fotó: AFP
Dibusz: helyén kell kezelnünk magunkat
Dibusz szerint mindenki beletette a maximumot a mérkőzésbe, fegyelmezett és zárt védekezést nyújtottak, pedig többen is problémákkal küzdenek. A közvetett szabadrúgásról elmondta, hogy a csapatkapitány Szoboszlai Dominikkel találták ki azt a kirúgási figurát, amellyel meg akarták lepni a hollandokat, ez első próbálkozásra sikerült, másodikra viszont nem.
"A másodiknál kérdeztem tőle, hogy mi legyen, azt mondta, legyen ugyanaz. Leraktam a labdát, majd megváltoztatta magában ezt a döntést, mivel látta, hogy nem támadják le, bár nyilván nem tudták volna letámadni, mivel nem volt játékban a labda. Sajnos itt hozott egy rossz döntést" - mondta a vegyes zónában a ferencvárosi hálóőr, aki azt is elárulta, a szabadrúgásnál a sorfalból senkinek sem szabadott szétugrania, ugyanakkor azt is kiemelte, egy ilyen szituációt az ellenfél sem gyakorol, tehát a hollandok is rögtönöztek a pályán, amiből végül nem született gól.
A 33 éves kapus szerint mindenképpen pozitívum, hogy a németek elleni ötgólos vereséget követően ennyire egységesen, önfeláldozóan és fókuszáltan tudtak játszani, gyakorlatilag 85 percen keresztül védekeztek, és próbáltak visszatérni ahhoz a játékhoz, amely tavaly jellemezte a csapatot.
Helyén kell kezelnünk magunkat és azt, hogy mire képes ez a csapat reálisan, és milyen játékkal tudunk eredményt elérni. Azt gondolom, ez most működött
- hangsúlyozta Dibusz, majd hozzátette, az első félidőben többször tudtak kontratámadást indítani, és a jó védekezésük miatt a hollandoknak szinte az egész mérkőzésen nem alakult ki komolyabb helyzetük.
Úgy vélte, a hollandok elleni döntetlenből még nem lehet arra következtetni, hogy hétfőn majd Boszniában is könnyedén "lehozzák a meccset", mivel az sem lesz könnyebb, ugyanis a bosnyákok épp úgy győzni akarnak majd, mint a magyarok.
- Sallai előnyt szerzett, de a hollandok a hajrában emberhátrányból is egyenlítettek
- Rossi bravúrnak tartja a hollandok elleni döntetlent, de érez némi keserűséget
A gólszerző Sallai Roland szerint centiken múlt, hogy az első lövése a kapufán landolt és nem a hálóban, de a 32. percben szerzett gólja kárpótolta.
"Azért maradjunk a realitás talaján, mégis a holland válogatott ellen játszottunk. Rengeteget dolgoztunk és tényleg le a kalappal az egész csapat előtt, mert visszatértünk arra az útra, ahonnan elindultunk és a nagy válogatottak ellen is sikeresek voltunk. Ez az az egység, amit a következő mérkőzéseken is mutatnunk kell" - hangsúlyozta a nemrég a török Galatasarayhoz igazolt Sallai, majd bevallotta, hogy nem volt százszázalékos formában, kötéssel játszott és fájdalmai is voltak, de ezt félre tudta tenni arra a 65 percre, amíg a pályán volt. "Ameddig a szívem visz és a szövetségi kapitány is engedi, addig én a pályán maradok!"
AZ 55-szörös válogatott támadó szerint nehéz mérkőzés vár rájuk hétfőn Zenicában, ahol ugyanazt a csapategységet kell mutatniuk, mint a hollandok ellen.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Magyarország
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2776.png)
1
1
Hollandia
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2201.png)
Commentary
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)