Puskás Akadémia és a Paks is csatlakozna a Ferencvároshoz az európai kupaporondon
A Ferencváros főtáblás szereplése már biztos valamelyik európai futballkupában, s idén erre lehetősége van a Konferencia-ligában érdekelt Puskás Akadémiának és a Paksnak is, amelyek a selejtező utolsó körére készülnek.
Paksi FC - fotó: Paksi FC facebook
Fotó: Facebook
A reálisabb esélyük inkább a kupagyőztes paksiaknak van, akik a Mlada Boleslavval találkoznak a playoff-körben.
A cseh együttes hazája bajnokságában egyelőre hullámzóan teljesít, öt forduló után két győzelemmel és három vereséggel csak a tizedik helyen áll. Bognár György együttese ezzel szemben a negyedik jelenleg az OTP Bank Ligában, a hétvégén a Nyíregyháza 2-1-es legyőzésével hangolt a nemzetközi megmérettetésre.
A Puskás Akadémia százszázalékos mérleggel jelenleg vezeti a hazai bajnokságot, Hornyák Zsolt csapatára azonban a lehető legnehezebb feladat vár a selejtező negyedik fordulójában, hiszen a sorozat legutóbbi két szezonjának döntősével, az olasz Fiorentinával találkozik.
A felcsútiak számára az némiképpen előnyt jelenthet, hogy riválisuk ebben a szezonban még csak egyetlen tétmérkőzést játszott, szombaton a Balogh Botonddal felálló Parma otthonában 1-1-es döntetlent ért el a Serie A nyitófordulójában.
Az európai labdarúgókupák jelenlegi, 1992-től bevezetett selejtezős lebonyolítási rendszerében először fordulhat elő, hogy egynél több magyar klubcsapat is érdekelt lesz a főtáblán.
A Mlada Boleslav-Paksi FC összecsapást 18 órától, a Fiorentina-Puskás Akadémia találkozót 20 órától kezdődik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)