"Kiemelkedő teljesítmény" - A korábbi megbízott vezetőedző szerint a Ferencváros továbbjuthat az Európa-ligában

Labdarúgó El - A Fizz Ligában szereplő Ferencvárosnál tizenegy éven keresztül pályaedzőként és megbízott vezetőedzőként is dolgozó Máté Csaba szerint a zöld-fehérek az Európa-liga alapszakaszát követően is versenyben lesznek még.

Kis csapat, nagy csoda: A Mjällby megnyerte a svéd labdarúgó-bajnokságot

Videó forrása: SNTV

Mindezt a közmédia által készített interjúban mondta az 56 éves szakember.
"A két idegenbeli győzelem és a három mérkőzésen szerzett hét pont kiemelkedő teljesítmény" - mondta, majd hozzátette, próbálja figyelemmel követni korábbi csapatának mérkőzéseit, de a munkája miatt inkább az orosz futballra fókuszál.
Máté Csaba ugyanis augusztus óta az orosz élvonalban kilencedik helyen álló Akhmat Grozny másodedzője, s bár beszél angolul, az öltözőben az orosz a hivatalos nyelv.
"Rég elfeledett orosztudásomat elő kellett vennem, amikor a nyáron a klubhoz igazoltam. Hiába van spanyol és angol tolmács a csapat mellett, még a régebben itt futballozó afrikai játékosok is megtanultak oroszul" - részletezte.
Kapcsolódó:
Az Akhmat Grozny vezetőedzője Stanislav Cherchesov, akivel 2022 januárja és 2023 júliusa között a Ferencvárosnál már dolgozott együtt. Az orosz válogatott korábbi szövetségi kapitánya nagy népszerűségnek örvend hazájában, s ezt fordulóról fordulóra Máté Csaba is megtapasztalhatja. Ugyanakkor az Akhmat Groznynak koránt sincsenek olyan kiemelkedő eredményei, mint a 36-szoros magyar bajnoknak.
"Elsősorban a moszkvai csapatok, illetve a Krasnodar és a Zenit emelkedik ki a mezőnyből, az anyagi hátterük kimagasló, és mások mellett képesek megfizetni olyan dél-amerikai játékosokat, akik a nyáron majd a világbajnokságon szerepelnek" - mondta a magyar szakember.
Cherchesov mellett Máté Csaba korábbi ferencvárosi játékosokkal is találkozik az orosz ligában. Az ecuadori Cristian Ramírez ugyanis a Lokomotiv Moszkva légiósa, vasárnap délután pedig a bosnyák Eldar Civicet is foglalkoztató Baltika elleni idegenbeli mérkőzés vár a Groznyra.
(MTI)
Borítókép: A Ferencváros játékosai ünnepelnek, miután gólt szereztek a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában játszott FC Red Bull Salzburg - Ferencvárosi TC mérkőzésen a salzburgi Red Bull Arénában 2025. október 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés