Az utolsó pillanatban egyenlített az 50 percet emberhátrányban játszó Ferencváros az Európa-liga-nyitányon

Labdarúgó El - A magyar bajnoki címvédő Ferencváros több mint 50 percen keresztül emberhátrányban játszva 1-1-es döntetlent ért el a vendég Viktoria Plzen ellen az Európa-liga alapszakaszának első fordulós mérkőzésén, csütörtökön.

Ousmané Dembélé vs Lamine Yamal - Ronaldinho hirdette ki a 2025-ös Aranylabda győztesét

Videó forrása: Eurosport

A Groupama Arénában valamivel több mint 16 ezer néző előtt játszott összecsapáson a csehek kerültek előnybe Rafiu Durosinmi 16. percben szerzett góljával, a házigazda zöld-fehérek pedig Cebrails Makreckis kiállítása miatt az első félidő utolsó perceit, valamint a teljes második játékrészt emberhátrányban játszották végig.
Az utolsó másodpercekben a csereként beállt Aleksandar Pesic fejesgóljával azonban így is sikerült egy pontot otthon tartania az FTC-nek, amely a jövő csütörtökön sorra kerülő második fordulóban a belga Genk vendége lesz.

I. félidő:

  • 16. perc: a középpálya közepén Raemaekers nézett el egy cseh passzt, a labda pedig így a leshatáron belül helyezkedő Durosinmihez került, aki nagyjából a 16-osig jutott, ott egy testcsellel kibillentette egyensúlyából Cissét és nagyon pontosan bombázott Dibusz kapujának jobb sarkába (0-1).

II. félidő:

  • 94. perc: Kanichowsky bal oldalról beívelt labdájára Pesic érkezett remekül és a kimozduló kapus felett a hálóba csúsztatott (1-1).
Egy perc sem telt el a mérkőzésből, máris ziccerbe került a Plzen, de a csehek támadója kecsegtető helyzetből célt tévesztett és Dibusz kapuja mellé lőtt. A Ferencváros ezután igyekezett megbecsülni a labdát, ám sok volt a pontatlanság a játékában, így a vendégek gyakran lódulhattak meg. A gyors és kombinatív cseh játékot a zöld-fehérek kisebb szabálytalanságokkal próbálták megtörni, aztán viszont egy védekezésbeli figyelmetlenséget kíméletlenül kihasznált a Plzen. A Ferencváros a 32. percben jutott el először kapura lövésig, Tóth Alex jobboldali szabadrúgását követően Keita próbálkozott, de kísérlete a kapu mellé-fölé szállt. Ötlettelennek és az ellenfélénél lassabbnak tűnt a vendéglátók futballja, nem sokkal a szünet előtt pedig még nehezebbé vált a helyzetük: Makreckis a rivális térfelén elkövetett, érthetetlen szabálytalanság miatt megkapta a második sárga lapját és a játékvezető kiállította.
Kapcsolódó:
Fordulás után a két cserével átalakított és az emberhátrányra átálló Ferencváros ugyan nem játszott alárendelt szerepet, de igazán komoly helyzetet egészen a 65. percig nem tudott kialakítani. Akkor Tóth Alex szabadrúgása után röviden szabadított fel a cseh védelem, a 16-osról az ötösre visszarúgott labdába pedig Ötvös kapott bele, de a labda kicsivel a kapu fölé perdült. A második félidő első 20 percében ugyanakkor a Plzennek is akadtak lehetőségei, ám ezeknél a befejezések pontatlanok voltak.
A hajrára aztán felpörgött a tempó, mindkét együttesnek volt esélye a gólszerzésre, sőt, Varga Barnabás a 89. percben öt méterről fejelhetett kapura, a labda a középen helyezkedő kapus ölében kötött ki. A második félidőben nagyot küzdő Ferencvárosnak végül mégis egy fejesgóllal sikerült döntetlenre mentenie az összecsapást, a 10 perccel korábban pályára küldött Pesic remek megmozdulásának köszönhetően így nem vereséggel rajtolt az alapszakaszban a magyar bajnoki címvédő.
KEANE: VÉGIG HITTEM A PONTSZERZÉSÜNKBEN
Végig hitt a Ferencváros pontszerzésében Robbie Keane vezetőedző, aki elsősorban játékosai hozzáállását dicsérte a Viktoria Plzen ellen 1-1-es döntetlennel zárult Európa-liga-mérkőzés után.
"Azt mondtam a srácoknak a félidőben, hogy most bátornak kell lenniük, nem szabad visszaállniuk, hanem küzdeniük kell az egyenlítésért" - mondta az ír szakember, aki elárulta, "nem tetszett" neki a kapott gól és a piros lap sem.
"Akárhogyan is van, örülni kell, ha egy ilyen mérkőzésen az utolsó pillanatban sikerül gólt szerezni emberhátrányban. Túl régóta vagyok a futballban játékosként és edzőként is ahhoz, hogy tudjam ezt értékelni. A mottóm az, hogy ha nem tudsz nyerni, legalább ne veszíts" - mondta az MTI kérdésére Keane, aki a pályára küldött cserejátékosok közül név szerint kiemelte Jonathan Levit és az egyenlítő találatnál gólpasszt adó Gabi Kanichowskyt.
"Igen, még a 94. percben is hittem benne, hogy pontot szerezhetünk. Általában azt szoktuk mondani, hogy a szurkolóink a csapat 12. játékosa, de ezúttal azt kell mondanunk, hogy ők voltak a 11. futballista. Nem tudunk elég hálásak lenni nekik, hiszen végig űzték-hajtották a fiúkat, ők pedig egy pillanatra sem adták fel a küzdelmet, ami nagyon tetszett, mert ezt a mentalitást akarom látni mindig" - fogalmazott a 45 éves tréner.
A sajtótájékoztató végén Keane az erre vonatkozó kérdés elhangzása nélkül jelezte, betartja a szabályokat, de változatlanul nem ért egyet azzal, hogy kötelezően játszatnia kell öt magyar játékost az európai kupameccseken és a bajnokságban is.
"Egyrészt vannak olyan légiósok, akik megdolgoztak a lehetőségért és megérdemelnék, hogy a hétvégén pályára lépjenek, nekem viszont kötelességem betartani az előírást. Szerintem túl messzire mentek ezzel. Biztos vagyok abban, hogy Magyarország válogatottja ott szeretne lenni a világbajnokságon, ahogyan az ír csapat is. Tudom, hogy a miniszterelnök úr és a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is azt akarja, hogy a magyar csapat ott legyen a vb-n. De ha Tóth Alex, Varga Barnabás, és a többi válogatott játékos 60-80 mérkőzéssel a lábában utazik el a vb-re, mindegyikőjük használhatatlan lesz ott" - jelentette ki Robbie Keane.
Miroslav Koubek, a Plzen vezetőedzője úgy fogalmazott, a végeredmény csalódással tölti el, ugyanakkor a teljes mérkőzést figyelembe véve "sok minden rosszul alakult" a számukra.
"Azt kell mondanom, hogy nincs elég rutinunk, a kulcsjátékosaink kicsit tapasztalatlanok, ebből is adódóan taktikai hibákat követtünk el és mindez talán egy kis naivitással párosul" - nyilatkozta, hangsúlyozva, hogy a második félidőben az emberhátrány ellenére sokkal jobban futballozott a Ferencváros, mint az első 45 percben.
"Az első félidő a mi szempontunkból jó volt, érezhető és látható volt az elhivatottságunk, viszont a folytatásban nagy szükségünk lett volna a második gólra, de azt sajnos nem sikerült megszereznünk" - mondta Koubek.

Eredmények:

Európa-liga, alapszakasz, 1. forduló:
  • FERENCVÁROSI TC-Viktoria Plzen (cseh) 1-1 (0-1)
  • Glasgow Rangers (skót)-Genk (belga) 0-1 (0-0)
  • Red Bull Salzburg (osztrák)-FC Porto (portugál) 0-1 (0-0)
  • Young Boys (svájci)-Panathinaikosz (görög) 1-4 (1-3)
  • Aston Villa (angol)-Bologna (olasz) 1-0 (1-0)
  • VfB Stuttgart (német)-Celta Vigo (spanyol) 2-1 (0-0)
  • Utrecht (holland)-Olympique Lyon (francia) 0-1 (0-0)
  • Lille (francia)-Brann Bergen (norvég) 2-1 (0-0)
  • Go Ahead Eagles (holland)-FCSB (román) 0-1 (0-1)
szerdán játszották:
  • PAOK (görög) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 0-0
  • Midtjylland (dán)-Sturm Graz (osztrák) 2-0 (1-0)
  • Dinamo Zagreb (horvát)-Fenerbahce (török) 3-1 (1-1)
  • Real Betis (spanyol)-Nottingham Forest (angol) 2-2 (1-2)
  • Braga (portugál)-Feyenoord (holland) 1-0 (0-0)
  • Crvena zvezda (szerb)-Celtic Glasgow (skót) 1-1 (0-0)
  • Freiburg (német)-FC Basel (svájci) 2-1 (1-0)
  • Nice (francia)-AS Roma (olasz) 1-2 (0-0)
  • Malmö (svéd)-Ludogorec (bolgár) 1-2 (0-2)
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés