Pascal Jansen elárulta, mi volt a kulcsa a 4-0-s sikernek, a magyar játékosokat is dicsérte
Pascal Jansen vezetőedző szerint a védelmi struktúrát kellett rendbe tenni a második félidőre ahhoz, hogy a Ferencváros az emberelőnyét kihasználva 4-0-ra felülmúlja a Dinamo Kijevet a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Pascal Jansen elégedett lehetett a látottakkal - Szirtesi László
Fotó: Getty Images
Fontos győzelmet szerzett a Fradi idegenben, ráadásul a gólkülönbségén is jelentősen javított.
"Hiába kerültünk létszámfölénybe, mégis szenvedtünk, mert nem tudtunk elég nyomást gyakorolni, emiatt fordulhatott elő, hogy a Dinamo a kiállítás ellenére veszélyesebb volt az első félidőben. A védelmi struktúrát aztán a második játékrészre rendeztük, és a pályán a megfelelő helyen tudtuk érvényesíteni az emberelőnyt. Tudtuk, hogy ilyen körülmények között elfárad majd az ellenfél, ez így is lett" - értékelt a magyar bajnok mestere az MTI érdeklődésére.
A holland szakember szerint kifejezetten nagy dolog, hogy bő húsz perc alatt négy gólt szerzett a csapata, mert az emberhátrányban lévő riválisok betömörülnek, ezt pedig általában nehéz feltörni.
"Erős ellenfélre számítottunk, és az ukránok meg is nehezítették a dolgunkat, azonban a számukra szerencsétlen piros lap alapjaiban határozta meg a mérkőzést, amit a második félidőben tudtunk igazán érvényesíteni" - mondta Jansen a Dinamóról.
A sikerével az Európa-liga tabelláján 14. helyre előrelépő Ferencváros továbbjutási esélyei kapcsán úgy fogalmazott, a fő az, hogy versenyben maradjanak az alapszakasz után, de meccsről meccsre haladnak, ezért most a Kecskemétre koncentrálnak, mivel szerinte nincs értelme jobban előre gondolkodni, így arról sem érdemes egyelőre beszélni, hogy reális lehet-e az első nyolcba kerülés, ami közvetlenül nyolcaddöntőbe jutást érne.
"Szerencsés vagyok, hogy ilyen erős a keretünk. Mindenki készen áll, amikor hozzá kell tennie a csapat teljesítményéhez. Egymást húzzák fel a játékosok a pozícióharcnak köszönhetően" - mondta Jansen, aki külön szót ejtett a csereként beszálló magyarokról.
"Kaján Norbert nagyon jól dolgozott az edzéseken, ezért nyugodt voltam a becserélése kapcsán, amire azért volt szükség, mert Cebrails Makreckisnek volt már sárga lapja, a Dinamo pedig próbált arra játszani, hogy megkapja a másodikat. Botka Endre, aki az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséget kapott, szintén jól szállt be. Gruber Zsombor is megmutatta a kvalitásait és most megteheti a válogatottban is".
Kollégája, a szerzett pont és gól nélkül sereghajtó Dinamót irányító Oleksandr Shovkovskyi úgy vélte, jól felkészült a csapata, de a kiállítás rendkívüli módon megnehezítette a helyzetét, ennek ellenére eleinte sikerült veszélyeztetniük, viszont a második bekapott gól végleg eldöntötte az összecsapást.
A Ferencváros a három hét múlva sorra kerülő ötödik körben a svéd FF Malmö csapatát fogadja a Groupama Arénában.
MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Dinamo Kijev
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4206.png)
0
4
Ferencváros
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4204.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)