Három ok, amiért kikapott és kiesett az FTC Plzenben, a magyar bajnok sima vereséggel búcsúzott az Európa-ligától

A Ferencváros 3-0-s vereséget szenvedett a Viktoria Plzen otthonában, így 3-1-es összesítéssel búcsúzott az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában. A találkozó első félidejében háromszor kapitulált a ferencvárosi védelem, lényegében 45 perc alatt eldőlt a továbbjutás kérdése.

Gróf Dávid

Fotó: AFP

A második játékrészben már jobban nézett ki a Fradi, de ez részben annak köszönhető, hogy sokkal kezdeményezőbben kellett futballozniuk, másrészt a Plzen természetesen a biztos előny tudatában átadta ellenfelének a labdát.
A csehek legnagyobb skilljeit már a párharc előtt kiemelték a hazai sajtóban: kontrajáték, fizikális erőfutball. Lényegében az első félidőben utóbbival dominálta le a magyar bajnokot a hazai csapat, a fordulás után pedig a számukra extrán kényelmes, labda nélküli játékot játszhatták.
Ugyanakkor jogosan vetődik fel a Ferencváros szurkolókban, mi változott akkorát két mérkőzés között, hogy az első meccsen szinte hiba nélkül futballozó zöld-fehéreket, 45 perc alatt lefutballozták a pályáról.

Plzeni támadójáték

A mérkőzés statisztikai mutatóit böngészve gyorsan rátalálunk a várható gólokra (xG), melyből 2.35-öt hozott össze a Plzen - magyarul felülteljesítettek -, míg az FTC-nél mindössze 0.54-et sikerült termelni. A 15-11 arányú lövések száma talán nem mutat nagy különbséget, , de még beszédesebb a nagy helyzetek kidolgozásának száma. A csehek 5 nagy helyzetet dolgoztak ki, ebből 4-et az első játékrészben, ellenben ferencvárosi oldalon egy sem volt. A kaput eltaláló lövések arányában is nagy eltérés volt a két csapat között (8-1, ráadásul Traoré gyengécske kísérlete csak 0.04 xG értékű volt).

Párharcok az első félidőben

Az összképet nézve a ferencvárosiak több párharcot nyertek a mérkőzés során (49%-51%), de ez nagyrészt a második félidőben látott kezdeményezőbb játéknak volt köszönhető. Az első játékrészben a csehek a földön megvívott párharcot 53%-át nyerték meg, míg a levegőben már 63% volt ugyanennek az aránya. Az agresszív plzeni letámadásokkal nem tudott mit kezdeni a Ferencváros, ezért hosszú labdákra kellett építeni, viszont Varga Barnabás hiányában nem volt ideális célpont - 34 hosszú labdából, mindössze 10 volt pontos az első 45 percben. (Esetleg Aleksander Pesic kezdetésével lehetett volna egy fizikális csatárra felrugdosni a labdákat.)

Robbie Keane 0-0-ra való bazírozása

Az ír szakember érzetre már második alkalommal küldte fel úgy csapatát a pályára, hogy valahogyan 0-0-ra hozzák le a meccset. Gróf Dávid mérkőzés utáni nyilatkozata némiképpen megerősíti ezt az érzetet, de akárcsak Frankfurtban, Plzenben sm működött. A kontratámadásoknál ismét nem volt meg a megfelelő támogató játék, az FTC nem rúgott szögletet az első félidőben - a másik oldalon 5 sarokrúgás volt, 1 alkalommal gólt szereztek belőle.
Túlságosan indiszponált csapat benyomását keltette a Ferencváros, amely már az első percektől kezdve játszott az idővel. Utólag könnyen lehet okos az ember, de Robbie Keane vagy rosszul mérte fel csapatának képességét a visszavágóra, vagy ismét túl konzervatív volt, amibe egyszer már belesétált egy hónappal ezelőtt.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása