Az Anderlecht korábbi magyar válogatott védője szerint a Fradi esélyesként utazik Belgiumba
Európa-liga - Juhász Roland korábbi válogatott labdarúgó szerint a Ferencváros esélyesként utazik az Anderlechthez az Európa-liga alapszakaszának nyitókörében.
Juhász Roland - Fotó: LAURIE DIEFFEMBACQ / BELGA MAG
Fotó: AFP
Juhász Roland szerint a Ferencváros esélyesként utazik Belgiumba
A 41 éves egykori hátvéd - aki nyolc évig erősítette a belga együttest - az M4 Sportnak azt mondta, a magyar bajnoknál most nyugodtabb a légkör, mint egykori klubjánál, így őket érzi esélyesebbnek.
"A jelenlegi Anderlechtet nem igazán ismerem, kicserélődött a vezetőség, a stáb, nagy változáson ment keresztül a klub. Sok bizonytalanság van a csapat körül, a tulajdonost nem nagyon fogadták el a szurkolók, ha jól tudom, hét éve nem nyertek semmit. Most egy átmeneti edző van, ez mind a Fradi javára szólhat" - mondta a 95-szörös válogatott játékos.
Juhász kiemelte, 22 évesen került az Anderlechthez, ahol 30 éves koráig játszott, ott mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, bajnoki címeket, kupagyőzelmeket ünnepelhetett.
"Az volt pályafutásom legszebb időszaka, csúcspontja. Onnan viszont már nem volt feljebb, ez az egyetlen hiányérzet a pályafutásomban" - mondta a korábbi védő, akinek jelenleg nincs komolyabb kapcsolata a labdarúgással, de a jövőben szívesen dolgozna sportigazgatóként, mert közelebb áll hozzá egy klubnál a keret kialakítása, a csapat felépítése, mint mondjuk a pályaedzői feladat.
"A Fradinál lehet, hogy elégedetlenek a szurkolók a mutatott játékkal, de az eredmények jönnek. Még az edző is keresi a legjobb csapatát, de így is előrébb járnak és nagy esély van arra, hogy jól kezdjék az Európa-ligát" - jelentette ki a szerdai mérkőzésre előre tekintve.
A magyar bajnok Ferencváros és az Anderlecht mérkőzése 21 órakor kezdődik.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Anderlecht
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4209.png)
2
1
Ferencváros
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4204.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)