Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Döntöttek a bolgár-magyar Eb-selejtezőről, mégis Szófia lesz a helyszín

Eurosport Magyarország

Publikálva 14/11/2023 - 12:02 GMT+1

Bolgár-magyar - Szófiában rendezik meg csütörtökön a Bulgária-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt, erről számolt be kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapja.

Jelenet a magyar-bolgár meccsről

Fotó: AFP

Szófiában lesz a találkozó

A találkozó eredeti helyszíne is a bolgár főváros lett volna, azonban a rendező hazai szövetség (BFU) biztonsági okokra hivatkozva a múlt héten úgy döntött, Plovdivban, nézők nélkül bonyolítják le az összecsapást. Ezen a héten azonban napvilágot látott a hír, miszerint a plovdivi stadion tetőszerkezete félkész állapotban van, ezért a város önkormányzata nem bocsájtja a BFU rendelkezésére a létesítményt.
Az MLSZ közleményében kiemelte, "fontos hangsúlyozni, hogy a szabályok szerint az UEFA-nak rendkívüli helyzetben, például biztonsági kockázat esetén joga van ilyen döntésre, a vendég szövetségnek pedig nincs vétójoga az ilyen döntéssel szemben". Ahogyan a szervezet fogalmaz, a magyar szövetség a múlt héten igyekezett sportszerűen eljárni, és bár - elsősorban a magyar válogatott szurkolói miatt - nem értett egyet a késői helyszínváltással és különösen a zárt kapus megoldással, a döntést kényszerűen elfogadta, és a nyilvánosság előtt nem kommentálta a történéseket.
"Most azonban, hogy pár nappal a mérkőzés előtt teljes káosz alakult ki a helyszínnel kapcsolatban, már egyértelműen ki kell mondani: amit a rendező szövetség művelt az elmúlt hetekben, példátlan, teljes mértékben indokolatlan és súlyosan sportszerűtlen. Még egy családi nyaralást sem lehet így megszervezni, nemhogy egy komoly téttel bíró, emberek sokaságát érintő és milliókat érdeklő nemzetközi labdarúgó-mérkőzést. A bolgár szövetség lehetetlen helyzetbe hozta az UEFA-t és a magyar szövetséget is: kihasználva, hogy mindkét szervezet a sportszerűséget tartja szem előtt, és minden esetben arra törekszik, hogy a pályán dőljön el a továbbjutás kérdése" - olvasható az MLSZ kommünikéjében.
A magyar szövetség leszögezi: "az MLSZ alkalmazkodik a döntéshez, a magyar csapat holnap elindul Szófiába, és csütörtökön pályára lépve a szurkolók távolból is érezhető támogatása mellett mindent megtesz azért, hogy kiharcolja az Európa-bajnokságra való kijutást".
A magyarok 14 ponttal az élen állnak a G csoportban. A szerbeknek 13, a montenegróiaknak 8, a litvánoknak 6, a bolgároknak 2 pontjuk van. A szerbek és a litvánok már csak egy meccset játszanak, a magyarok a bolgárok után a montenegróiakkal csapnak össze vasárnap a Puskás Arénában.
Ha a magyar válogatott a két meccsen egyetlen pontot szerez, a többi mérkőzés eredményétől függetlenül kijut a jövő nyári, németországi kontinensviadalra.
Előzmények:
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés