Magyar csapattársait dicséri a Liverpool kapitánya, Virgil van Dijk, szerinte Szoboszlai világklasszis jobbhátvéd

Szoboszlai Dominik világklasszis teljesítményt nyújtott eddig a számára szokatlan pozícióban Virgil van Dijk, a Liverpool labdarúgócsapatának középső védője szerint.

Slot: "Szükségünk volt egy pillanatnyi csodára, ami most Dominiktól jött"

Videó forrása: SNTV

A holland csapatkapitány az Atlético Madrid elleni szerda esti mérkőzés előtt a keddi sajtótájékoztatón beszélt - többek között - erről, kiemelve, hogy Szoboszlai lenyűgözően kezdte az idényt jobbhátvédként, remekül teljesített új feladatkörében, és az ő szerepeltetése ezen a poszton a továbbiakban is egy lehetőség, ha úgy alakulnak a dolgok.
A magyar válogatott csapatkapitánya a 21 órakor kezdődő összecsapáson a 100. mérkőzésén léphet pályára a Liverpool színeiben.
Van Dijk elmondta a véleményét a csapat másik, rendszeresen szerephez jutó magyarjáról, Kerkez Milosról is. Mint fogalmazott, mindketten nagy energiával futballoznak és magas minőséget visznek a csapat játékába.
"Milos nyilvánvalóan egy fantasztikus, agresszív, energikus játékos, aki ugyanakkor egyelőre még csak ismerkedik a játékunkkal, azzal hogy milyen intenzitásra van szükség a Liverpoolban" - mondta, hozzátéve, hogy nem egyszerű kezelni a helyzetet a pályán és azon kívül sem, de Kerkez szerinte meg fog birkózni a feladattal.
A holland játékos beszélt a Newcaste Unitedtől szerződtetett svéd támadóról, Alexander Isakról, illetve arról, hogy reményei szerint a csapat összetétele megfelelő ahhoz, hogy minden fronton sikeresek legyenek. Kitért rá, hogy a Diego Simeone irányította, szervezetten játszó Atlético Madrid ellen minden bizonnyal nagyon nehéz dolguk lesz.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés