BL: Szoboszlai Dominik szerezte meg a vezetést a győztes Liverpoolnak, nyert a Barcelona és a Bayern München is
A Liverpool 3-0-ra nyert az Olympique Marseille vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik fordulójában, de nyerni tudott a Bayern München és a Barcelona is, miközben a Galatasaray Sallai Roland beadásának köszönhetően szerzett pontot az Atlético ellen.
Mohamed Salah az Afrikai Nemzetek Kupája után visszatért a Liverpoolhoz
Videó forrása: SNTV
Az angol bajnoki címvédő Liverpool Szoboszlai Dominik szabadrúgásgóljával szerzett vezetést az első félidő ráadásában. A magyar válogatott csapatkapitánya a felugró sorfal alatt lőtte el a labdát. A Liverpool már korábban, az első félidő közepén is a kapuba talált Ekitike jóvoltából, de les miatt ez a gól érvénytelen volt. A 72. percben Frimpong az alapvonalról középre adott, és a labda két hazai játékoson is megpattanva került a kapuba, majd a végeredményt Gakpo állította be a ráadásban. A Liverpool a negyedik helyre lépett előre.
A keddi eredmények alapján az már a meccs előtt eldőlt, hogy az angol csapat ott lesz a kieséses szakaszban, de az is valószínű, hogy egyből a nyolcaddöntőbe jut majd. Szoboszlaihoz hasonlóan Kerkez Milos is végigjátszotta a mérkőzést.
A Bayern München 2-0-ra verte az Union Saint-Gilloise csapatát úgy, hogy a 63. perctől emberhátrányban játszott. Ezt követően, a hajrá elején Harry Kane, aki mesterhármast érhetett volna el, büntetőt hibázott, a felső lécre rúgta a labdát. A bajor együttes a csoportkörben vagy ligaszakaszban 2013 decembere óta 38 mérkőzésen nem kapott ki hazai pályán, ráadásul ezeken a találkozókon 36-szor győzött. A müncheniek a 250. BEK/BL-győzelmüket aratták. Ezt a mérföldkövet eddig csak a Real Madridnak (306) sikerült elérnie. A bajor együttes biztos nyolcaddöntős.
Sallai Roland csapata, a Galatasaray 1-1-es döntetlent játszott a vendég Atlético Madriddal a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik fordulójában. A spanyolok Giuliano Simeone találatával már a negyedik percben megszerezték a vezetést, a hazaiak azonban bő negyedórával később öngóllal egyenlítettek: Sallai beadásánál a labda Llorente lábán megpattanva védhetetlenül vágódott a kapuba
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 7. forduló, szerda:
Olympique Marseille (francia)-Liverpool (angol) 0-3 (0-1)
gól: Szoboszlai (45+1.), Rulli (72., öngól), Gakpo (93.)
Bayern München (német) - Union Saint-Gilloise (belga) 2-0 (0-0)
gól: Kane (52., 55.)
piros lap: Kim (63., Bayern München)
Slavia Praha (cseh)-FC Barcelona (spanyol) 2-4 (2-2)
gól: Kusej (10.), Lewandowski (44., öngól), illetve Fermín (34., 42.), Olmo (64.), Lewandowski (71.)
Chelsea (angol)-Pafosz (ciprusi) 1-0 (0-0)
gól: Caicedo (78.)
Atalanta (olasz)-Athletic Bilbao (spanyol) 2-3 (1-0)
gól: Scamacca (16.), Krstovic (88.), illetve Guruzeta (58.), Serrano (70.), Navarro (74.)
Juventus (olasz)-Benfica (portugál) 2-0 (0-0)
gól: Thuram (55.), McKennie (64.)
Newcastle United (angol)-PSV Eindhoven (holland) 3-0 (2-0)
gól: Wissa (8.), Gordon (30.), Barnes (65.)
Galatasaray (török)-Atlético Madrid (spanyol) 1-1 (1-1)
gól: Llorente (20., öngól), illetve Simeone (4.)
Qarabag (azeri)-Eintracht Frankfurt (német) 3-2 (1-1)
gól: Duran (4., 80.), Mustafazade (94.), illetve Uzun (10.), Chaibi (78., 11-esből)
A tabella:
1. Arsenal 7 7 - - 20-2 21 pont
2. Bayern München 7 6 - 1 20-7 18
3. Real Madrid 7 5 - 2 19-8 15
4. Liverpool 7 5 - 2 14-8 15
5. Tottenham Hotspur 7 4 2 1 15-7 14
6. Paris Saint-Germain 7 4 1 2 20-10 13
7. Newcastle United 7 4 1 2 16-6 13
8. Chelsea 7 4 1 2 14-8 13
9. FC Barcelona 7 4 1 2 18-13 13
10. Sporting Lisboa 7 4 1 2 14-9 13
11. Manchester City 7 4 1 2 13-9 13
12. Atlético Madrid 7 4 1 2 16-13 13
13. Atalanta 7 4 1 2 10-9 13
14. Internazionale 7 4 - 3 13-7 12
15. Juventus 7 3 3 1 14-10 12
16. Borussia Dortmund 7 3 2 2 19-15 11
17. Galatasaray 7 3 1 3 9-9 10
18. Qarabag 7 3 1 3 13-15 10
19. Olympique Marseille 7 3 - 4 11-11 9
20. Bayer Leverkusen 7 2 3 2 10-14 9
21. AS Monaco 7 2 3 2 8-14 9
22. PSV Eindhoven 7 2 2 3 15-14 8
23. Athletic Bilbao 7 2 2 3 7-11 8
24. Olimpiakosz 7 2 2 3 8-13 8
25. SSC Napoli 7 2 2 3 7-12 8
26. FC Köbenhavn 7 2 2 3 11-17 8
27. Club Brugge 7 2 1 4 12-17 7
28. Bodö/Glimt 7 1 3 3 12-14 6
29. Benfica 7 2 - 5 6-10 6
30. Pafosz 7 1 3 3 4-10 6
31. Union Saint-Gilloise 7 2 - 5 7-17 6
32. Ajax Amsterdam 7 2 - 5 7-19 6
33. Eintracht Frankfurt 7 1 1 5 10-19 4
34. Slavia Praha 7 - 3 4 4-15 3
35. Villarreal 7 - 1 6 5-15 1
36. Kairat Almati 7 - 1 6 5-19 1
A nyolcfordulós alapszakaszból az első nyolc helyezett rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10-11-én, illetve 17-18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7-8-án és 14-15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28-29-én, valamint május 5-6-án kerül sor. A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.
(MTI)
A keddi játéknap összefoglalója:
- BL: rangadót nyert és érinthetetlen az Arsenal, kiütéses Real-győzelem, meglepő City- és PSG-vereség
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)