Lebontják az AC Milan és az Inter közös otthonát, Shevchenko is nyilatkozott a legendás San Siróról
A Milan és az Inter közös otthona a világ egyik legikonikusabb és építészeti szempontból legfelismerhetőbb stadionja. Most új korszak kezdődik a San Siro történetében, miután a két klub megvette azt az eddigi tulajdonos milánói önkormányzattól.
Nagyon úgy néz ki, mintha a FIFA létrehozott volna egy Béke-díjat kifejezetten Donald Trumpnak
Videó forrása: SNTV
Akik közelebbről követik az olasz futballt, azokat nem érhette meglepetésként a hír: hónapok óta rebesgetik, hogy a lombardiai város két Serie A-csapata, az Inter és az AC Milan megszerezné a közösen használt stadionjukat a várostól. Olaszországban egyébként nem szokatlan, hogy a stadionokat nem a klubok, hanem az önkormányzatok tulajdonolják. Az Eurosporton már korábban is beszámoltunk a fejleményekről.
A 197 millió eurós vételár már korábban is publikus volt, ahogy az is, hogy a tulajdonba kerülés után a klubok a bontás és egy új stadion építése mellett fognak dönteni. A jelenleginél 4000 fővel kisebb befogadóképességű új arénát két sztárépítész, Sir Norman Foster és David Manica tervezőirodája jegyzi majd, akik az új Wembley tervezésében is kulcsszerepet játszottak.
A BBC értesülései szerint a stadion romló állapota mellett az állhat a döntés mögött, hogy komoly modernizációra van szükség a Serie A-ban, aminek a külsőségek és prezentáció terén meg kell mutatkoznia. Míg az 1990-es és 2000-es években Európa topbajnokságának számított az olasz első osztály, a helyzet azóta megváltozott, a nézőszámok lecsökkentek, és az Inter 2010-es sikere óta nem nyert olasz csapat Bajnokok Ligáját.
Az új helyzetről Paolo Scaroni, a Milan elnöke nyilatkozott a BBC-nek:
"Az UEFA kizárta a San Sirót a 2032-es Európa-bajnokság stadionjai közül – egyszerűen nincsenek meg benne a modern futballhoz szükséges létesítmények. Nagy szükségünk van egy új stadionra.
Mindig is jó kapcsolatot ápoltunk az Interrel, ezért logikus, hogy továbbra is közösen használjuk az új stadiont, és megosztjuk az építési és üzemeltetési költségeket."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/05/image-86f20c40-1f73-470f-b0ec-00b0a2802e05.jpeg)
Telihold a San Siro felett
Fotó: Getty Images
Persze sokakat sokféle mély érzelmi szál fűz az ikonikus létesítményhez, a Milan egykori aranylabdás ukrán legendája, Andriy Shevchenko így nyilatkozott a stadionról:
"A San Siróban játszani tele van kihívásokkal, érzelmekkel és történelemmel. A San Siróval való kapcsolatom 14 éves koromban kezdődött, amikor egy ifjúsági tornán játszottam ott a Dinamo Kijev csapatával. Amint beléptem, különleges érzés kerített hatalmába.
Szeretem a San Sirót. A szurkolók teszik a stadiont olyan különlegessé. De azt hiszem, ez egy nagyon fontos lépés Milan és az olasz futball jövője szempontjából.
A dizájn nagyon fontos lesz, mert ha maximálisan tiszteletben tartjuk a San Siro hagyományait és örökségét, valamint az ott játszó legendákat, akkor nem fogjuk elveszíteni. Valami igazán pozitív is kisülhet ebből a döntésből, mert semmi sem tart örökké."
A legendás aréna persze egyelőre nem megy sehová, az Inter ma este a kazah Kairat Almaty csapatát fogadja a Bajnokok Ligájában.
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Internazionale
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4215.png)
2
1
FK Kajrat
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/107113.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/03/image-030ab0ee-d1ae-436f-a778-6fe053b6a283-68-310-310.jpeg)