Jól ismert edzők a túloldalon – a Leverkusen döntetlennel, a Brugge győzelemmel rajtolt a BL-ben
A belga Club Brugge hazai pályán 4-1-es győzelmet aratott az AS Monaco gárdája felett a labdarúgó Bajnokok Ligája csütörtöki mérkőzésén, míg a Köbenhavn 2-2-es döntetlent játszott a vendég Leverkusennel.
Három őrült nap, két elképesztő csapat, egy kupa - Legendás kapitányokkal jön a 2025-ös Laver-kupa!
Videó forrása: Eurosport
Az alapszakasz első fordulójában a Leverkusen új edzőjével a kispadon, a dán Kasper Hjulmanddal vágott neki a koppenhágai mérkőzésnek. Az 53 esztendős szakembernek ez volt a 28. találkozója a koppenhágai klubbal szemben. A mérkőzés elején vezetést szereztek a hazaiak, akik a hajráig sikerrel őrizték meg góltól a hálójukat. Nyolc perccel a mérkőzés vége előtt azonban kiegyenlítettek a németek, innen még ismét vezetést szereztek a dánok, ám a vendégek a ráadásban egy öngóllal döntetlenre mentették a mérkőzést.
A belga bajnoki ezüstérmes Brugge vezetőedzőjének is volt közös múltja az ellenféllel: Philippe Clement korábban 73 mérkőzésen irányította a hercegségbelieket. A csütörtöki találkozón Clement gárdája 4-1-re nyert, bár a mérkőzés elején Mignolet kapusnak kellett tizenegyest hárítania, a félidőben már háromgólos volt a belgák előnye, amit ugyan négygólosra növeltek a második félidő közepére, de a Monaco a hosszabbításban szépíteni tudott.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 1. forduló:
Club Brugge (belga)-AS Monaco (francia) 4-1 (3-0)
- g.: Tresoldi (32.), Onyedika (39.), Vanaken (43.), Diakhon (75.) illetve Fati (92.)
FC Köbenhavn (dán)-Bayer Leverkusen (német) 2-2 (1-0)
- g.: Larsson (9.), Robert (87.) illetve Grimaldo (82.), Hacidiakosz (öngól, 91.)
MTI
Kapcsolódó témák
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)