Giorgio Chiellini jogtalannak érezte a Juventus piros lapját, a visszavágón nyújtott teljesítményre azonban hosszabb távon építeni szeretne

Múlt héten 5-2-re kikapott a Juventus a Bajnokok Ligájában a Galatasaraytól, így a visszavágóra minimális esélye maradt a torinói csapatnak. Ennek – és egy viszonylag korai kiállítás – ellenére sikerült ledolgozniuk a hátrányukat és kiharcolták a hosszabbítást, ahol a törökök kétszer is betaláltak.

Farkaskutya, ügyes gyerekek és vicces esések – az olimpia feledhetetlen pillanatai egy csokorban

Videó forrása: Eurosport

Igor Tudor menesztése és Luciano Spalletti kinevezése jó döntésnek bizonyult, a Juventus heteken át kiválóan játszott, egy-egy jobban sikerült meccs után a sajtóban már azt találgatták, odaérhetnek-e a Scudettóra. Az edző mindvégig óvatos volt a kérdésben, és nem véletlenül: a problémák egy részét sikerült megoldani, de az alapvető gondok megmaradtak, mint például a rosszul összerakott, helyenként vékony keret.
Az utóbbi hetek nem is sikerültek jól a Juventusnak. Előbb a kupában kaptak ki 3-0-ra az Atalantától, majd a Lazióval játszottak döntetlent, aztán jött az Inter, a Galatasaray és a Como elleni vereség. A torinóiak a szerencsével is hadilábon álltak: a Lazio az első két épkézláb támadásából gólt szerzett, az Inter ellen jogtalanul állították ki Pierre Kalulut, a hétvégén pedig egy felforgatott Juve kapott ki a Comótól.
A holtpont legkellemetlenebb része a BL-ben jött el, ahol 5-2-re kikapott a Juventus a Galatasaraytól, miután Juan Cabal kiállítását követően a 67. perctől emberhátrányban játszott. A visszavágón közel állt a csodához a Juve, egy újabb – szintén nem jogos – kiállítást követően emberhátrányban sikerült kiharcolni a hosszabbítást, ahol Edon Zghegrova révén még a vezetést is átvehette volna.
A ziccer kimaradt, a Galatasaray pedig kétszer is betalált, a Juve tehát a helyenként hősies teljesítmény ellenére kiesett. A találkozót követően Spalletti helyett a Juventus igazgatója, Giorgio Chiellini nyilatkozott a sajtónak.
"Luciano nincs itt, mert úgy gondolom, úgy helyes, ha ma az igazgató szólal meg. Kimerültek és csalódottak vagyunk a mai eredmény után. A mutatott játékunk ugyanakkor büszkeségre is okot ad" – fogalmazott a klublegenda.
Az utóbbi hetekben a sajtóban előszeretettel kritizálták a Juventust a játékosok hozzáállása miatt, a szerdai találkozóban azonban nem lehetett kivetnivalót találni ilyen szempontból.
"Hinnünk kell a játékosokban és az edzőben. Elindult egy folyamat, amibe a jó teljesítmény ellenére belecsúszhat néhány rossz eredmény. Van még hátra 12 meccs a szezonból, sok forog kockán. A csapat készen áll, ezt láthattuk ma is, és tovább fogunk fejlődni, még ha menet közben néhány kisiklás és akadály nehezíti is ezt az utat."
picture

Giorgio Chiellini

Fotó: Getty Images

"Most úgy kell tekinteni erre, mint egy kiindulópontra, hogy az utolsó hetek előtt újra felfedezzük azt a szikrát, ami hiányzott belőlünk. Mi úgy tekintünk Spalletti időszakára, hogy az érkezése óta másfél rossz meccsünk volt. Nem voltunk szerencsések bizonyos helyzetekben, de mennünk kell tovább."
Chiellini a balszerencsés szituációk alatt alighanem a furcsa piros lapokra is gondolt, ezúttal Lloyd Kellyt küldte le a bíró azonnali pirossal. A lassításokon kétségtelenül rosszul nézett ki Barış Alper Yılmaz bokája, Kelly azonban nem egy rosszul sikerült belépővel taposott rá, hanem fejelni ugrott fel, és véletlenül landolt az ellenfele lábán – aki ráadásul még meg is lökte őt a levegőben.
Fogalmazzunk úgy: szerencse, hogy Kelly volt a pályán, és nem én. Ennél többet nem mondhatok.
- nyilatkozta a jelenetről Chiellini.
Az olasz védőlegenda azt is elmondta, hogy a BL-szereplésben is lát pozitívumot, mivel az alapszakaszt jól zárta a Juventus, de azt azért sajnálja, hogy a Galatasaray elleni első meccsen nem koncentráltak eléggé. Innentől viszont már csak a bajnokságra koncentrálhat a Juventus, ahol négy pontra vannak a BL-helyektől, a hétvégén pedig kulcsfontosságú mérkőzés vár a csapatra az AS Roma ellen.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés