Trent Alexander-Arnold visszatér az Anfieldre, a Liverpool a Real Madridot fogadja a Bajnokok Ligájában | A 4. forduló teljes programja
Labdarúgó BL - Trent Alexander-Arnold kedden visszatér korábbi sikerei színhelyére, az Anfieldre, ahol volt klubja, a Liverpool jelenlegi csapatát, a Real Madridot fogadja a Bajnokok Ligája alapszakaszának felénél, a negyedik fordulóban. A teljes program és az aktuális BL-tabella a cikk alján!
Videón Szoboszlai Dominikék edzése: a Real Madridot fogadja a Liverpool a Bajnokok Ligájában
Videó forrása: SNTV
A helyi születésű védő a nyárig nem szerepelt más együttesben, csak a Liverpoolban, amelynek színeiben kilenc szezon alatt 354 mérkőzést játszott és két bajnoki címet, valamint egy-egy Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot nyert. Az előző idény végén azonban nem hosszabbított szerződést az egyesülettel, azt mondta, új kihívásra vágyik, a szurkolók pedig enyhén szólva sem fogadták kitörő örömmel a döntését. Most is ellenséges közegre számíthat, de ahogy fogalmazott: semmi nem tudja elhomályosítani a szeretetet, amit nevelőklubja iránt érez.
Kapcsolódó:
- Van Dijk visszaszólt a szakértőként dolgozó Rooney-nak: „Ezek elég lusta kritikák”
- Végre újra bajnokit nyert a Liverpool, Szoboszlai Dominikot választották a meccs legjobbjának
Bár a Vörösök az elmúlt hetekben komoly hullámvölgybe kerültek, minden sorozatot figyelembe véve utóbbi nyolc meccsükön hatszor is kikaptak, Alexander-Arnold szerint a Real Madrid nem becsüli le az angol bajnokot.
"Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, a fogadtatás és a légkör is hozzájárul majd ehhez. Bár a közelmúltban nem jöttek nekik az eredmények, még mindig élcsapat és nálunk senki nem gondolja, hogy könnyű dolgunk lesz" - fogalmazott a 27 éves angol játékos.
A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool két győzelemmel és egy vereséggel a tizedik helyen áll a tabellán, míg a spanyolok százszázalékos teljesítménnyel, 8-1-es gólaránnyal az ötödikek. A házigazdák - akik az európai porondon az előző 15 hazai találkozójukat egytől egyig megnyerték a csoport-/alapszakaszban - az előző BL-szezonban, az ötödik fordulóban 2-0-ra legyőzték a királyi gárdát, ezzel megszakították nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatukat riválisuk ellen. A mostani összecsapásra mindkét gárda bajnoki győzelemmel hangolt: az angol csapat az Aston Villát verte 2-0-ra úgy, hogy a hetek óta nagyszerű formában futballozó Szoboszlai volt a mérkőzés legjobbja, míg a Real 4-0-ra nyert a vendég Valencia ellen a friss aranycipős, két gólt szerző Kylian Mbappé vezérletével. A madridi gárda ötpontos előnnyel vezeti hazája tabelláján, a Pool pedig jelenleg a harmadik a Premier League-ben.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/03/image-8a879650-cd83-4bf1-822a-2af10a33c470.jpeg)
Kerkez és Szoboszlai - Fotó: PETER POWELL / AFP
Fotó: AFP
Ami a statisztikai érdekességeket illeti, a Liverpool egyiptomi támadójának, Mohamed Salahnak két gól hiányzik az 50-es álomhatár eléréséhez a BL-ben, s ha ez sikerül neki, ő lesz az első afrikai labdarúgó ebben a "ligában", a Real Madrid pedig a legutóbbi kilenc, angol riválissal vívott csatájából csupán kettőt nyert meg (3 döntetlen, 4 vereség).
A keddi játéknap másik rangadóját Párizsban vívják, ahol a címvédő, éllovas Paris Saint-Germain a hozzá hasonlóan százszázalékos, második helyen álló Bayern Münchent látja vendégül. A francia sztárcsapat az utóbbi 41 hazai csoport-/alapszakasz mérkőzése közül csupán kettőn maradt alul, nyolc döntetlen mellett 31-szer győzött. A Bayernnek viszont imponáló a mérlege a francia ellenfelekkel szemben, utóbbi 15 ilyen találkozójából 13-at megnyert.
Az összecsapáson kulcsfontosságú lehet, hogy a hazai védelem hogyan tudja, illetve tudja-e hatástalanítani a németek bombaformában lévő angol csatárát, Harry Kane-t, aki utóbbi tíz BL-fellépése során 11 gólt szerzett, a mostani szezonban pedig összesen már 22 találatnál jár. A Bayern középpályása, Joshua Kimmich pályafutása 100. BL-meccse előtt áll, ha pályára lép a francia fővárosban, ő lesz a sorozat 30. "századosa" és Thomas Müller (163), Manuel Neuer (131), Philipp Lahm (105), valamint Oliver Kahn (103) után az ötödik müncheni, aki elérte ezt a mérföldkövet.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/31/image-37ab52d8-864a-4d84-8f3a-d9fcc4492bf0-85-2560-1440.jpeg)
Kylian Mbappé átvette a legeredményesebb európai labdarúgót megillető Aranycipő-díjat
Videó forrása: SNTV
A még ugyancsak százszázalékos, angol bajnoki listavezető Arsenal is kedden lép pályára, mégpedig az egyelőre nyeretlen Slavia Praha otthonában, a múlt héten edzőváltáson átesett Juventus pedig - amely eddig a prágaiakhoz hasonlóan még szintén nem tudott győzni az alapszakaszban - a hatpontos Sporting Lisboát látja vendégül. Érdekesnek ígérkezik a Napoli és az Eintracht Frankfurt olaszországi összecsapása is, amelyik csapat nyer, az jelentősen javíthat az egyelőre gyenge pozícióján.
A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10-11-én, illetve 17-18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7-8-án és 14-15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28-29-én, valamint május 5-6-án kerül sor.
A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 4. forduló:
kedd:
- Slavia Praha (cseh)-Arsenal (angol) 18.45
- SSC Napoli (olasz)-Eintracht Frankfurt (német) 18.45
- Atlético Madrid (spanyol) - Union Saint-Gilloise (belga) 21.00
- Bodö/Glimt (norvég)- AS Monaco (francia) 21.00
- Juventus (olasz)-Sporting Lisboa (portugál) 21.00
- Liverpool (angol)-Real Madrid (spanyol) 21.00
- Olympiacos (görög)-PSV Eindhoven (holland) 21.00
- Paris Saint-Germain (francia) - Bayern München (német) 21.00
- Tottenham Hotspur (angol)- FC Köbenhavn 21.00
szerda:
- Pafos (ciprusi)-Villarreal (spanyol) 18.45
- Qarabag (azeri)-Chelsea (angol) 18.45
- Ajax Amsterdam (holland)-Galatasaray (török) 21.00
- Club Brugge (belga)-FC Barcelona (spanyol) 21.00
- Internazionale (olasz)-Kairat Almaty (kazah) 21.00
- Manchester City (angol)-Borussia Dortmund (német) 21.00
- Newcastle United (angol)-Athletic Bilbao (spanyol) 21.00
- Olympique Marseille (francia)-Atalanta (olasz) 21.00
- Benfica (portugál)-Bayer Leverkusen (német) 21.00
A tabella:
- 1. Paris Saint-Germain 3 3 - - 13-3 9 pont
- 2. Bayern München 3 3 - - 12-2 9
- 3. Internazionale 3 3 - - 9-0 9
- 4. Arsenal 3 3 - - 8-0 9
- 5. Real Madrid 3 3 - - 8-1 9
- 6. Borussia Dortmund 3 2 1 - 12-7 7
- 7. Manchester City 3 2 1 - 6-2 7
- 8. Newcastle United 3 2 - 1 8-2 6
- 9. FC Barcelona 3 2 - 1 9-4 6
- 10. Liverpool 3 2 - 1 8-4 6
- 11. Sporting Lisboa 3 2 - 1 7-4 6
- 12. Chelsea 3 2 - 1 7-4 6
- 13. Qarabag 3 2 - 1 6-5 6
- 14. Galatasaray 3 2 - 1 5-6 6
- 15. Tottenham Hotspur 3 1 2 - 3-2 5
- 16. PSV Eindhoven 3 1 1 1 8-6 4
- 17. Atalanta 3 1 1 1 2-5 4
- 18. Olympique Marseille 3 1 - 2 6-4 3
- 19. Atlético Madrid 3 1 - 2 7-8 3
- 20. Club Brugge 3 1 - 2 5-7 3
- 21. Athletic Bilbao 3 1 - 2 4-7 3
- 22. Eintracht Frankfurt 3 1 - 2 7-11 3
- 23. SSC Napoli 3 1 - 2 4-9 3
- 24. Union Saint-Gilloise 3 1 - 2 3-9 3
- 25. Juventus 3 - 2 1 6-7 2
- 26. Bodö/Glimt 3 - 2 1 5-7 2
- 27. AS Monaco 3 - 2 1 3-6 2
- 28. Slavia Praha 3 - 2 1 2-5 2
- 29. Pafos 3 - 2 1 1-5 2
- 30. Bayer Leverkusen 3 - 2 1 5-10 2
- 31. Villarreal 3 - 1 2 2-5 1
- 32. FC Köbenhavn 3 - 1 2 4-8 1
- 33. Olympiacos 3 - 1 2 1-8 1
- 34. Kairat Almaty 3 - 1 2 1-9 1
- 35. Benfica 3 - - 3 2-7 0
- 36. Ajax Amsterdam 3 - - 3 1-11 0
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Liverpool
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4075.png)
1
0
Real Madrid
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4103.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)