Bajnokok Ligája - Huszonhárom meccs után veszített otthon a Manchester City, Guardiola vállalja a felelősséget

Bajnokok Ligája - Nem mindennapi tettet hajtott végre kedden a Bayer Leverkusen, a német csapat ugyanis a Bajnokok Ligája alapszakaszának ötödik fordulójában 2-0-ra legyőzte idegenben a Manchester Cityt, mely ezt megelőző 23 hazai találkozóján veretlen maradt a sorozat első szakaszában.

Guardiola a Manchester City-Bayer Leverkusen BL-meccs után: "Vállalom a felelősséget"

Videó forrása: SNTV

A Bayer Leverkusen sikeréhez a hazaiak trénere, Josep Guardiola is "hozzájárult" azzal, hogy kihagyta kezdőcsapatából a Manchester City alapembereit, mások mellett Erling Haalandot is, a Leverekusen pedig ezt kihasználta, és az első félidőben Alejandro Grimaldo góljával vezetést szerzett. A spanyol szakember - aki századik alkalommal vezette a Cityt a BL-ben - ugyan a szünetben hármat cserélt, ám a németek az 54. percben Patrik Schick révén megduplázták az előnyüket, kapujukat pedig azután is megóvták a góltól, hogy a 65. percben Haalandot is pályára küldte a tréner.
"Vállalom a felelősséget, viszont továbbra is úgy gondolom, hogy a kezdőben szerepelt játékosok kiemelkedő tudásúak. Tény ugyanakkor, hogy hiányzott a játékunkból valami plusz, ami ezen a szinten kell" - nyilatkozta Guardiola, hozzátéve, hogy a sorozatterhelés miatt szükségesnek érezte pihentetni legjobbjait.
A Manchester City 2018-ban kapott ki előzőleg hazai pályán BL-csoportmeccsen, akkor a Lyon távozott győztesen az Etihad Stadionból.
picture

"Csapatot építünk, és ez a győzelem komoly lökést ad a fejlődésünknek. Sokáig emlékezni fogunk rá"

Videó forrása: SNTV

Kasper Hjulmand, a Bayer Leverkusen vezetőedzője szerint olyan győzelmet aratott együttese, melyre sokáig emlékezni fognak.
"Nagyon örülünk a sikernek, de nem csak annak, hanem annak a karakternek is, amit a játékosok mutattak. Csapatot építünk, és ez a győzelem komoly lökést ad a fejlődésünknek. Sokáig emlékezni fogunk rá" - mondta boldogan a dán szakember, elismerve, hogy futballistái olykor a szerencsével sem álltak hadilábon, illetve kapusuk, Mark Flekken bravúrjaira is szükségük volt a győzelemhez.
Veresége után a Manchester City maradt 10 pontos, és jelenleg a hatodik a tabellán, míg a Leverkusen a 13., nyolc ponttal.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés