Kimmich öngóljából hátrányba került, de fordított a Bayern a Sporting ellen

A Bayern München hátrányba került, de végül 3-1-re legyőzte a vendég Sportingot a Bajnokok Ligája alapszakaszának hatodik fordulójában.

Xabi Alonso a játékvezető munkáját kritizálta a Real Madrid meglepő bajnoki veresége után

Videó forrása: SNTV

A gól nélküli első félidőben is hatalmas mezőnyfölényben futballoztak a bajorok, de amikor az 54. percben Joshua Kimmich öngóljával hátrányba kerültek, még inkább rákapcsoltak. Ennek eredményeként a második játékrész közepén 12 perc alatt három gólt is szereztek. Öt győzelmével és egy vereségével a Bayern az élmezőny tagja, ellenben a Sporting másodszor kapott ki az alapszakaszban.
A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10-11-én, illetve 17-18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7-8-án és 14-15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28-29-én, valamint május 5-6-án kerül sor.
A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés