Nyert az Arsenal, idegenben parádézott az újonc a BL nyitányán
Története első labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésén a belga Union SG idegenben győzött 3-1-re a PSV Eindhoven ellen az alapszakasz első fordulójában, míg az Arsenal szintén vendégként verte 2-0-ra az Athletic Bilbaót.
Három őrült nap, két elképesztő csapat, egy kupa - Legendás kapitányokkal jön a 2025-ös Laver-kupa!
Videó forrása: Eurosport
A házigazda Athletic tizenegy év után szerepelhet újra a BL-alapszakaszban, s bár lendületesen kezdett, később az Arsenal átvette az irányítást, és lényegesen veszélyesebb támadásokat vezetett. Előnybe is került a 72. percben, amikor az egy perce pályán lévő brazil Gabriel Martinelli a felezővonaltól indulva két hazai védőt is lefutott, és a kapu közepébe lőtt. A mérkőzés a 87. percben dőlt el, így a tizenháromszoros angol bajnok sorozatban a kilencedik nemzetközi kupaidényét kezdte veretlenül - hét győzelem és két döntetlen a mérlege.
Nyolcadik belga klubként jutott be a BL alapszakaszába az Union Saint-Gilloise, amely a 9. percben a kanadai Promise David büntetőjével vezetéshez jutott, majd a PSV-szurkolók megrökönyödésére szünet előtt két góllal húzott el. A 81. percben újabb vendégtalálat született, az Eindhoven csak szépíteni tudott.
A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10-11-én, illetve 17-18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7-8-án és 14-15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28-29-én, valamint május 5-6-án kerül sor.
A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 1. forduló:
PSV Eindhoven (holland) - Union Saint-Gilloise (belga) 1-3 (0-2)
- gól: Van Bommel (90.), illetve David (9. - 11-esből), Ait El Hadj (39.), Mac Allister (81.)
Athletic Bilbao (spanyol)-Arsenal (angol) 0-2 (0-0)
- gól: Martinelli (72.), Trossard (87.)
MTI
Kapcsolódó témák
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4011.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4007.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/11.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4245.png)