Sztárcsapatok a BL-tabella második felében: mennyire necces a továbbjutásuk?

Négy fordulót követően lassacskán körvonalazódnak az erőviszonyok a Bajnokok Ligája alapszakaszában. A tabella azonban egyelőre elég furcsa képet fest le, ugyanis az élmezőnyben jó pár meglepetéscsapattal találkozunk, miközben néhány topcsapat csak a középmezőnyben, vagy épp kiesőhelyen áll. Néhányan ráadásul joggal aggódhatnak a kiesés miatt.

Kylian Mbappéra és a Real Madridra nehéz feladat vár a folytatásban -

Fotó: AFP

RB Leipzig – helyezés: 32.

A lipcseiek 11 fordulót követően a 3. helyen állnak a Bundesligában, nemzetközi szinten azonban sokkal rosszabb a helyzetük. Hogy négy forduló alatt egyetlen pontot sem szereztek, az részben a balszerencsének köszönhető, ugyanis nagyon kemény volt a sorsolásuk az elején. Valószínűleg számítottak is arra, hogy az Atlético Madrid, a Juventus és a Liverpool ellen kevés pontot kaparnak össze, ám az, hogy 3-1-re kikapnak a Celtictől, nem volt benne a levegőben.
A németek számára rossz hír, hogy a folytatás sem ígérkezik könnyűnek: a következő fordulóban az Interrel játszanak idegenben, utána hazai pályán fogadják az Aston Villát és a Sportingot (meglátjuk, mire mennek Rúben Amorim nélkül), az utolsó körben pedig a Graz ellen lépnek pályára idegenben.
Ezek közül talán csak az utolsón számítanának egyértelmű esélyesnek, így Gulácsi Péterék szinte lehetetlen helyzetből várják a folytatást, a továbbjutáshoz ugyanis legalább három meccset hozniuk kellene a felsoroltak közül.

Stuttgart – helyezés: 27.

Figyelembe véve, hogy a Stuttgart 2010 után tért vissza a Bajnokok Ligájába, ráadásul Sebastian Hoeneß érkezése előtt még a kiesés ellen küzdöttek, nem annyira meglepő, hogy döcögősen indult a szezon. A továbbjutásra azonban még így is egészen jók az esélyeik, ugyanis a Leipziggel ellentétben kellemesnek mondható a sorsolásuk.
Az ötödik fordulóban a Crvena Zvezdával játszanak (igaz, idegenben), utána a Young Boys és a Slovan Bratislava következik, zárásként pedig a Paris Saint-Germain. Utóbbi könnyen lehet, hogy az utolsó forduló egyik legizgalmasabb mérkőzése lesz majd, ugyanis a franciák szintén nincsenek túlságosan kedvező helyzetben.

Paris Saint-Germain – helyezés: 25.

Luis Enrique csapata egyetlen ponttal és helyezéssel van a vonal alatt, a matek alapján tehát nem tragikus a helyzet. A párizsiak sorsolása azonban borzasztó nehéz, az Opta előzetes erősorrendje alapján konkrétan a PSG kapta a legnehezebb meccseket.
picture

Achraf Hakimi (PSG)

Fotó: Getty Images

A két nehezebb párharcát elveszítette a PSG az eddigiek közül, az Arsenaltól idegenben kapott ki 2-0-ra, az Atlético Madridtól hazai pályán 2-1-re. Bár az abszolút európai újonc Gironát a nyitókörben lepofozták 2-0-ra, a PSV-vel szemben csak egy 1-1-es döntetlenre futotta, a folytatásban pedig még három topligás csapat vár az előző szezon elődöntősére.
Az ötödik fordulóban a Bayern Münchenhez látogatnak, amelynek szintén szüksége van a győzelmekre, utána egy papíron könnyebb meccs jön a szenvedő Salzburg ellen, végül a Manchester City és a Stuttgart zárja a sort. Ahhoz, hogy a PSG ott legyen legalább a playoffban, hat pontot kellene szereznie ezen a négy meccsen, ami a franciák eddigi teljesítménye alapján szép kihívásnak ígérkezik.
Főleg úgy, hogy a válságban lévő City elleni meccset csak január 22-én rendezik, és közel sem biztos, hogy akkor is ramaty állapotban lesznek.

Atlético Madrid – helyezés: 23.

Az Atlético Madrid szereplése finoman szólva is rapszodikus volt a BL-ben. Azok után, hogy a Leipziget 2-1-re legyőzték, 4-0-ra kikaptak a Benficától, majd a Lille ellen is beleszaladtak egy 3-1-es vereségbe. Ezt követően viszont 2-1-re verték a PSG-t Párizsban, csak hogy tényleg lehetetlen legyen kiigazodni Diego Simeone csapatán.
A gyatra helyezés ellenére a továbbjutás miatt nem kell aggódniuk, az ötödik körben a Sparta Prahával játszanak, majd hazai pályán fogadják a Slovant. A hátralévő időszak legnehezebb meccse a hetedik fordulóban vár a madridi csapatra, amikor a Bayer Leverkusent fogadja hazai pályán, Salzburgban viszont ismét az Atléti lesz az esélyesebb.
Összefoglalva: a playoff innen már kötelező feladat, de egy erős hajrával még a nyolcaddöntőt is elcsíphetik.

AC Milan – helyezés: 20.

Paulo Fonseca csapata tulajdonképpen túljutott a nehezén, hiszen a folytatásban minden meccsen esélyesként lép pályára. Miután a Liverpooltól tükörsimán (1-3), a Bayer Leverkusentől pedig egy küzdelmesebb meccsen (0-1) kikaptak a milánóiak, egymást követően két meccset behúztak 3-1-re, köztük egy nagyon értékes, Real Madrid elleni sikerrel.
Mostantól kezdve tehát a Milannak meg kellene oldania a továbbjutást: a Slovan Bratislavával és a Dinamo Zagrebbel idegenben játszanak, a Crvena Zvezdát és a Gironát pedig hazai pályán fogadják. Ha mindegyik meccsen érvényesítik a papírformát – a Fonseca-csapat hullámzásából kiindulva senki se vegyen rá mérget, hogy ez megtörténik – akkor még akár a playoffot is elkerülhetik.

Real Madrid – helyezés: 18.

Carlo Ancelotti csapata továbbjutásra áll jelenleg, de ez nagyon gyorsan megváltozhat az ötödik fordulót követően. A címvédőre ugyanis az eddigi legnehezebb feladat vár, a négy kör után egyedüliként hibátlan Liverpoolhoz látogatnak egy komoly sérüléshullám közepette, némileg még kiforratlan játékkal.
picture

Kylian Mbappé (Real Madrid)

Fotó: Getty Images

A Liverpool után egy újabb nehéz meccs vár a madridiakra az Atalanta képében, amely – és ezt durva leírni – alighanem a legjobb csapat a Gasperini-érában. Ne tévesszen meg senkit, mennyire sima lett az Európai Szuperkupában lejátszott meccs, az Atalanta azóta nagyságrendekkel jobb és magabiztosabb csapat lett, még a védelem is összeállt.
Elméletben a Salzburg elleni meccs nem jelenthet problémát a Realnak, és utána a Bresttel szemben is esélyesként lép pályára – bár a francia újonc remekül szerepel egyelőre a BL-ben, 10 ponttal a 4. helyen áll négy forduló után.
Ancelotti csapatának a továbbjutás nem jelenthet gondot, az viszont erősen kérdéses, nyolcaddöntőbe jutnak-e az alapszakaszból, amihez a top 8-ban kellene zárni.

Bayern München – helyezés: 17.

Egyelőre mindenki nagyon elégedett Vincent Kompany munkájával, a bajnokságban a régi önmagára emlékeztet a Bayern (11 forduló után veretlenül, hatpontos előnnyel vezeti a tabellát), a játékstílus pedig megfelel a müncheni közönség elvárásainak. A tökéletes összképen csak a BL-ben látottak rontanak valamelyest.
A helyzet itt sem drámai, de a jelenleg hatpontos Bayernre nagyon fontos meccs vár az ötödik fordulóban. Amennyiben legyőzi a Paris Saint-Germaint, teljesen reális forgatókönyv, hogy a top 8-ban zárjanak, egy vereség viszont még úgy is megnehezítheti a feladatukat, hogy a Sahtar, a Feyenoord és a Slovan elleni meccsek nyerhetőnek tűnnek.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés