Van merszed a saját átkomat ellenem használni, Dortmund? – Ismerős módon húzta be a BL-t a Real Madrid

Rég volt akkora kontraszt a BL-döntő résztvevői között, mint a mostani szezonban. A klubok mérete – és főleg anyagi lehetősége – csak egy dolog, Dávid és Góliát párharcokból láttunk már néhányat, és szinte mindig a Góliátok nyertek. A korábbi Dávidok azonban jobbára különleges csapatok voltak, és joggal reménykedhettek abban, hogy ha mindent kiadnak magukból, meglephetik a gazdagabb, tapasztaltabb és esélyesebb ellenfelüket.

Edin Terzić Dortmundja azonban kicsit kilóg a sorból, a hagyományos értelemben nem nevezhetőek különlegesnek. A keretben most nincsenek olyan sztárok (vagy sztárjelöltek), mint Erling Haaland vagy Jude Bellingham voltak, Terzić – noha voltak érdekes meccstervei – a közelében sincs annak a szintnek, amit Jürgen Klopp vagy Thomas Tuchel képviselt, a német bajnokságban pedig csupán az 5. helyen végzett a csapat.

A helyzet némiképp – de csak némiképp – hasonló volt a Tottenham 2019-es meneteléséhez, legalábbis abban az értelemben, hogy a Mauricio Pochettino által irányított csapatok közül épp az egyik legrosszabb jutott a legnagyobb cím közelébe. Abban az évben, amikor a bajnokságban pokolian szenvedtek a sérülésektől, a saját intenzitásuktól, a mentális fáradtságtól, sorozatban nyerték a párharcokat, nem ritkán a klub történetének ellentmondó erőről tanúbizonyságot téve.

A futball azonban ettől is szép: résnyire mindig nyitvahagyja az ajtót a csodának. A Dortmund ebben a szezonban háromszor (négyszer, ha a csoportot egységes masszaként kezeljük) belépett rajta, a trófeához azonban a létező legnagyobb bravúrt kellett volna végrehajtani: legyőzni a Real Madridot egy BL-döntőben. Azt a Real Madridot, amely előszeretettel lovagolja meg azokat a hullámokat, amelyek a fináléba sodorták a Dortmundot is, épp csak összehasonlíthatatlanul jobb játékosokkal.

Ehhez képest kellemes meglepetés, hogy a németek igazából meg is nyerhették volna ezt a döntőt, és az első félidőben egyértelműen jobbak voltak a Real Madridnál. Ezen a ponton Terzić és a szakmai stáb is megérdemli a dicséretet: az elképzelés, miszerint kimozgatják a spanyolok védőit, kiugrásra kényszerítik őket, majd azonnal támadják a megnyíló üres területeket, tökéletesen működött az elején. Tökéletesen – egészen a leglényegesebb pontig, a helyzetek befejezéséig.

Karim Adeyemi többször is zavarbaejtően könnyedén jutott a labdához, egy ízben egy az egyben vezethette rá a labdát Thibaut Courtois-ra. Ha kicsit ügyesebben tolja meg a kapus mellett, már csak az üres kapuba kellett volna begurítania, azonban kisodródott egy kicsit, amivel lehetőséget adott Dani Carvajalnak a szerelésre. Nem sokkal később Niclas Füllkrug a kapufát is eltalálta – talán lesről, ám az kétségtelen, hogy figyelmeztető jelzés volt a Real Madrid védelmének.

Courtois az első játékrészben két nagyobb védést is bemutatott, alátámasztva ezzel, hogy Carlo Ancelotti jó döntést hozott, amikor az első számú kapusnak szavazott bizalmat a szezont nagyszerű formában végigvédő Andriy Lunin helyett. Ha már Ancelotti: azon túl, hogy épp kísérletet tett a 90 perc alatt elfogyasztott rágók rekordjának megdöntésére, nem sok jel utalt arra, hogy pánikolna a látottak miatt. Bízott abban, hogy a játékosai így is megoldják. És meg is tették.

A második játékrész már sokkal kevesebb dortmundi lehetőséget hozott, a Real Madrid pedig lassacskán elkezdte irányítani a találkozót. Jól nem játszott, azt túlzás lenne állítani, ám ezen az estén nem is volt rá szüksége: a meglepetés ereje hatástalannak bizonyult, onnantól pedig gyakorlatilag semmi sem maradt a Dortmund kezében. Annak pedig bőven megvoltak a jelei, mely ponton nyerheti meg a meccset a Real Madrid.

Az előző kilenc gólból ötöt rögzített helyzetből kapott a Dortmund, és volt egy pillanat, amikor Toni Kroos szögletét követően Carvajal szinte zavartalanul fejelhetett kapura. Elsőre még megúszták a németek, de bő fél órával később, gyakorlatilag ugyanabból a variációból, másodszor is sikerült megtalálni a védő fejét. Carvajal ezúttal már gólra váltotta a lehetőséget, méghozzá lélektani szempontból a legjobb pillanatban, a mérkőzés hajrájára fordulva.

Terzić belenyúlt a meccsbe, Donyell Malent és Sébastian Hallert is pályára küldte, a gondosan kidolgozott meccsterv – és vele a viszonylagos kontroll – ment a kukába. A több támadó nagyobb fizikai jelenlétet biztosított a tizenhatoson belül, ehhez viszont fel kellett adni a középpályát, így a Dortmund nem igazán tudta ezt kihasználni. Majd egy végzetes hibát követően Jude Bellingham labdát szerzett (inkább kapott), és Vinicius Junior elé tálalt, aki nem hibázott.

A Real Madrid története során 15. alkalommal is megnyerte a BL-t, az előző tíz szezonban hatszor zsebelte be a trófeát. Kroos, Modric, Carvajal és Nacho csatlakozott a hatszoros győztesek szűk csoportjához – korábban ez csak Paco Gentónak sikerült – Carlo Ancelotti pedig az ötödik BL-címét szerezte edzőként, amivel a saját rekordját növelte. Ha a játékosként is megszerzett címeit is számoljuk, Ancelotti hétnél tart, épp mint a klubok rangsorában második helyen álló Milan.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Real Madrid jövője is hasonlóan ígéretes: noha Kroos visszavonulása nagy veszteség, a középpálya alapjait már évekkel ezelőtt elkezdte lerakni Florentino Pérez. Amíg a 2022-es siker egy nagy generáció utolsó nagy dobása volt, a 2024-es már egy sikerre éhes új generáció első lépésének tekinthető. A győzni tudás már ott van a fiatalabbak fejében is, ráadásul ehhez még egy nagy bajnok is csatlakozik majd: Kylian Mbappé.

Nehéz elképzelni, hogy lehet még ezt fokozni, de minden jel szerint lehet. De hogy a Real Madrid megpróbálja, az biztos.