Marquinhos: a továbbjutás volt a fontos, mindegy hogyan
Előzetesen a csoport első helyét célozta meg, de a továbbjutás volt a Paris Saint-Germain számára a legfontosabb a csapat brazil futballistájának, Marquinhosnak a szavai szerint, aki a Borussia Dortmund otthonában elért, Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt jelentő 1-1-es döntetlen után nyilatkozott.
Marquinhos: a továbbjutás volt a fontos, mindegy hogyan.
Fotó: Getty Images
"Mostantól a nyolcaddöntőig fel kell készülnünk, méghozzá az eddigieknél jobban, mert biztosan nagyon komoly rivális vár majd ránk." - jelentette ki szerda este a 29 éves védő.
Marquinhos hozzátette, hogy a csoportmeccsek során az első két idegenbeli mérkőzésüket elveszítették, és fontos volt, hogy Dortmundban a korábbiaknál jobb játékot produkáljanak vendégként.
A kifejezetten látványos és közönségszórakoztató találkozót a hazaiak már biztos továbbjutóként várták, a csoportelsőséghez viszont legalább egy pontra szükségük volt, míg a PSG számára a győzelem volt a cél, mivel a döntetlen kevés lehetett volna, ha Newcastle-ben a hazaiak legyőzik az AC Milant.
A siker végül nem jött össze Kylian Mbappééknak, de az olasz gárda "kisegítette" a franciákat és hátrányból fordítva 2-1-re győzött. Az angliai győzelem a milánóiaknak csak a párizsiak veresége esetén ért volna BL-nyolcaddöntőt, így meg kell elégedniük a harmadik hellyel és az Európa-ligás folytatással.
"Annyit tudtunk tenni, hogy megszereztük a három pontot, aztán vártuk a híreket a másik meccsről" - mondta Rafael Leao, a Milan portugál csatára. - "Az Európa-ligába kerültünk. Az AC Milan még soha nem nyerte meg azt a sorozatot, de most mi meg szeretnénk."
A Newcastle vezetőedzője csalódottan értékelt az elszalasztott lehetőség után.
"Volt olyan szakasz, amikor uraltuk a meccset, de szükségünk lett volna a második gólra. Mindkét csapat elszántan küzdött a győzelemért, ők is bátrak voltak és mi is. Nagyon jó mérkőzés volt, de le vagyunk sújtva, hogy nem jutottunk tovább" - mondta szomorúan Eddie Howe.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)