Búcsúzott Európától az MU: a klublegenda kritikus, a Bayern vezetőedzője együttérző volt
Erik ten Hag, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája-búcsút követően még van miért küzdeniük a mostani idényben, és most már az angol élvonalra kell koncentrálniuk.
Erik ten Hag, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája-búcsút követően még van miért küzdeniük a mostani idényben, és most már az angol élvonalra kell koncentrálniuk.
Fotó: Eurosport
Ten Hag: még mindig sok mindenért kell küzdenünk.
A Vörös Ördögök kedden 1-0-ra kikaptak a Bayern Münchentől, ezzel az utolsó helyen végeztek a BL-csoportjukban, így befejezték szereplésüket a az európai porondon.
"Még mindig sok mindenért kell küzdenünk és most már koncentrálhatunk a Premier League-re, valamint arra, hogy Bajnokok Ligája-szinten játsszunk. Ezért minden erőfeszítésünket arra kell fordítanunk, hogy az első négyben végezzünk és jövőre visszatérjünk a BL-be" - mondta az 53 éves holland szakember, majd azt is megjegyezte, hogy a bajnokság mellett az FA-kupában is érdekeltek.
Kingsley Coman a 70. percben szerzett találattal döntötte el a keddi találkozót, a manchesteriek korábbi középpályása, Paul Scholes szerint a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a hazai gárda még csak helyzetekig sem jutott el.
"Szinte mindig szimpátiát érzek az ellenfél csapatának edzője iránt. Mi mindent megtettünk a győzelemért, de átérzem a helyzetét, mivel több kulcsjátékosa is sérült volt" - mondta Thomas Tuchel, a BL-ben eddig veretlen Bayern München vezetőedzője - akinek Lőw Zsolt a másdoedzője -, majd hozzátette, tapasztalt kollégája nincs könnyű helyzetben, de már biztosan tudja, hogyan fognak túljutni a kiesésen.
A tabella hatodik helyén álló Manchester United a PL-ben vasárnap a Szoboszlai Dominikot is a soraiban tudó, listavezető Liverpoollal találkozik.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)