Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Ha a vb-n nem is, a BL-ben rátalálhat a siker az olaszokra; jöhet egy újabb régi pénz-új pénz csata

Németh Dániel

Frissítve 07/11/2022 - 18:51 GMT+1

Hétfőn kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párosításait. Papíron a Real Madrid – Liverpool és a Bayern München – Paris Saint-Germain tűnik a legérdekesebb mérkőzésnek, de neves ellenfelet kapott a Chelsea és a Tottenham is. Szoboszlai Dominikéknak pedig alaposan fel kell kötniük a gatyát, ugyanis az Erling Haaland vezette Manchester Cityvel játszanak a továbbjutásért.

A Paris Saint-Germain vár a Bayern Münchenre a 16 között

Fotó: AFP

Az olasz klubok nem fognak szomorkodni a BL-sorsolás után, a legnagyobb esélyesek közül azonban ketten is elvéreznek majd a nyolcaddöntőben.

Idén a szokásosnál is nehezebb tippelni a Bajnokok Ligája egyenes kieséses párharcainak sorsolását követően, a megszokott menetrendet ugyanis teljesen felborítja a novemberi-decemberi világbajnokság. A legnagyobb sztárok pár héten belül Katar felé veszik az irányt, míg a tornáról lemaradó játékosok otthon készülhetnek a folytatásra – ez pedig a klubedzők számára megadja az esélyét annak, hogy kijavítsanak néhány hibát a játékban.
Vagyis könnyedén elképzelhető, hogy mire február közepén visszatér a Bajnokok Ligája, már egészen más törésvonalak mentén sorakozik fel az európai élmezőny, teljesen felülírva az őszi tanulságokat. Azt viszont az aktuális erőviszonyoktól függetlenül kijelenthetjük, hogy az olasz klubok kifejezetten jól jártak a sorsolással, ellentétben azokkal az esélyesekkel, akiket már a nyolcaddöntőben egymás útjába sodort az élet (na meg a kis golyócskák).

A visszavágó

Liverpoolban lélekben már a sorsolás előtt felkészültek arra, hogy valamelyik végső győzelemre is esélyes csapattal találkoznak, ugyanis a csoportkör után négy lehetőség maradt: a Bayern München, a Real Madrid, valamint a két portugál csapat, a Benfica és a Porto. Ha Jürgen Kloppon múlik, valószínűleg habozás nélkül mutatott volna rá utóbbi kettős valamelyikére, ám a sorsoláson úgy alakult, hogy már a tizenhat között megismétlődik a legutóbbi BL-döntő.
Ennek a párosításnak természetesen egyik fél részéről sem örülhetnek különösebben: az ősz folyamán szinte biztosan megnyerte volna a Real Madrid ezt a párharcot, azonban nagyon valószínű, hogy tavasszal már egy egészen másik arcát mutatja a Liverpool. Lebecsülni semmi esetre sem érdemes Mohamed Salahékat, ám a Real Madridot nem is feltétlenül úgy ismertük meg, mint ami félvállról veszi az egyenes kieséses mérkőzéseket.
picture

Courtois és Salah a BL-döntőben

Fotó: Getty Images

A döntő fontosságú kérdés az lesz, hogy az új alapozást követően mennyivel lesznek frissebbek a Liverpool játékosai, mint az ősz folyamán voltak. Az őszi gyengélkedés elsősorban a csapat intenzitásának csökkenésére vezethető vissza, ami pedig az előző idény sorozatterhelésének mellékhatása lehet. Amennyiben Klopp stábja a szünet alatt rendezi az erőnléti gondokat (legalább az otthon maradó játékosoknál) a Liverpool jelentős tényező lesz a BL egyenes kieséses szakaszában.

Három olasz a nyolc között?

A sorsolás nyertesei egyértelműen az olasz klubok, a csoportmásodikok közül az Inter és a Milan is kaphatott volna nehezebb ellenfelet, és a Napoli is sikeresen elkerülte a Paris Saint-Germaint. Luciano Spalletti csapatára az Eintracht Frankfurt vár a tizenhat között, amely kiválóan teljesített az európai porondon, ugyanakkor képességekben elmarad a nápolyiak keretétől. Itt tehát egyértelműen az olasz csapat lesz az esélyes, a Napoli teljesítményéből kiindulva csalódás lenne a kiesés.
Ugyanez az Interről is elmondható, amely már az előző szezonban remekül szerepelt a Bajnokok Ligájában – pech, hogy épp a Liverpoolt sikerült kifogni a nyolcaddöntőben. A csoportkörben nyújtott teljesítménye még meggyőzőbb volt a kék-feketéknek, ugyanis a halálcsoportból sikerült továbbjutni, az Európa-ligába száműzve a Barcelonát. A Porto számára viszont így nem sokat ér a B-csoport első helye, a milánóiakkal szemben ugyanis bravúrra lenne szükség a továbbjutáshoz.
picture

Antonio Conte

Fotó: Getty Images

Papíron a Milannak van a legkevesebb esélye a továbbjutásra, amely a Tottenhammel mérkőzik a negyeddöntőért. A keret erőssége alapján az angoloknak simán tovább kellene jutniuk, Antonio Conténak viszont valamiért nem megy az európai kupákban, a csoportból is vért izzadva sikerült továbbjutni. Bár a Milan európai teljesítménye is hagyott kívánnivalót maga után, angol csapatot pedig utoljára 2011-ben vert meg, az esély adott a meglepetésre.

A régi pénz – új pénz

Amióta a közel-keleti befektetők megérkeztek a labdarúgásba, szinte teljesen átalakult az európai elit: egyrészt olyan klubok kerültek ebbe a körbe, amelyek korábban legfeljebb a második vonalhoz tartoztak, másrészt jelentősen leszűkült ez a tábor. Ma már lényegében két nagy csoportra lehet osztani az európai futballpiramis csúcsát: az újgazdag és a tradicionálisan gazdag klubokra – ezt a párharcot testesíti meg a Paris Saint-Germain-Bayern München mérkőzés is.
A BL azért érdekes terep, mert mostanáig a PSG és a Manchester City is sikertelenül ostromolta ezt a sorozatot, egy-egy vesztes döntő mellett néhány szívszaggató vereség jutott csupán osztályrészül. Európán belül tehát tartják magukat a tradicionális nagycsapatok, és a BL-rutin ezúttal is a müncheniek felé billentheti el a mérleg nyelvét. A PSG kapcsán azonban a fő kérdés az öltözőben lesz, mint oly sokszor a múltban.
picture

Christophe Galtier és Kylian Mbappe a Juventus elleni mérkőzésen

Fotó: Getty Images

A korábban kiszivárgott hírek alapján Kylian Mbappé elégedetlen a nem teljesített ígéretek miatt, aminek a pályán is vannak látható jelei néhány sokatmondó gesztus képében. Párizsban egyébként az a különös helyzet állt elő, hogy mind a három topcsatár az egyik világbajnoki esélyes kulcsjátékosa, Neymar és Lionel Messi ráadásul az utolsó táncra készül a válogatott színekben. Vagyis ez a vb akár tovább élezheti a már amúgy is meglévő érdekkülönbségeket a fővárosi csapatnál.
Az sem mellékes szempont, hogy vajon a nagy cél, a világbajnokság után mennyire lesz motivált Messi és leginkább Neymar a klubszezon második felében.
A másik közel-keleti megaprojektnél nincsenek ilyesfajta gondok, Erling Haaland ráadásul a világbajnokság idején rá is pihenhet a szezon második felére. A nyolcaddöntőben egykori (tágabb értelemben vett) munkaadóival szemben bizonyíthat, a Manchester Cityre ugyanis az RB Leipzig vár a legjobb 16 között. Elsőre toronymagas esélyesnek tűnhet a City, ám Pep Guardiola csapatai gyakran megszenvednek a hatékony, gyors átmenetekkel támadó ellenfelekkel szemben.
Marco Rose csapatai képesek ebben a szellemben futballozni, az idény közben beugró szakembernek most ráadásul arra is alkalma lesz, hogy valami felkészülésfélét vezényeljen a játékosainak, és a taktikát is finomhangolja. A két csapat tavaly a csoportkörben találkozott, és akkor a Lipcsének sikerült megviccelnie az egyik meccsen a Cityt, ráadásul Szoboszlai Dominik is eredményes volt – ezzel most is kiegyeznénk alighanem.

A futballhipszterek ajánlásával

Idén nem tűnik túl izgalmas csapatnak a Dortmund, de a csoportkört viszonylag simán megoldotta, és a Manchester Cityt is megszorongatta (otthon 0-0, idegenben 2-1-es vereség hajrában kapott gólokkal). Bár Graham Potter nem kezdett rosszul a Chelsea élén, túlzás lenne azt állítani, hogy minden rendben, a támadó harmadban változatlanul elfogy a londoniak tudománya. Amennyiben ezen nem sikerül csiszolni a szünetben, izgalmasabb lehet a vártnál ez a párharc.
Aki viszont teljes mellszélességgel bele akar állni a futballhipszterkedésbe, annak a Club Brugge-Benfica lesz az ideális választás. A belgák az egész csoportkör legnagyobb szenzációját hozták össze azzal, hogy az Atléticót és a Leverkusent kiejtve továbbjutottak, de a Benfica is felülmúlta a várakozásokat, miután megelőzte a PSG-t és a Juventust. Ezek után természetesen az sem kérdéses, hogy a portugálok számára csalódás lenne, ha nem jutnának be a negyeddöntőbe.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés